Feljegyzések a fotelból – Már csak egy lépés az ezüst
Májusi eső aranyat ér – tartja a népi mondás mely több évszázados tapasztalaton alapul és a mezőgazdaságban egy kicsit járatosaknak nem is nagyon kell magyarázni az értelmét. Erre még rá tesz egy lapáttal Zsófia napja, melyre a megfigyelések szintén esőt jósoltak… és milyen igazuk volt (pedig akkortájt még nem léteztek műholdak, számítógépek és a manapság oly népszerű Lajosok, Noémik és Luciák sem). A Duna középső szakaszán napok óta esett, aminek a paprikatermelők örülnek (kalocsai „piros arany”), de a focikedvelők már nem nagyon. Főleg azok a csapatok nem, akiknek ilyen esős időben kell pályára (már mikor nem marad el a meccs) lépniük Pakson. Nekünk meg ma délután ez volt a kötelező penzum. Amikor reggel felébredtem és felötlött bennem, hogy ma Pakson lépünk pályára, miközben a májusi eső rendületlenül esett, először is egy 2013 őszi meccsünk jutott eszembe, ahol döntetlent értünk el (talán 2:2 lett az eredmény), és már akkor felvetődött, vajon egy ilyen pálya hogy a fenébe kaphat NB I-s licencet? Most úgyis divatos licencelni és tudva levő, hogy több csapatot szándékozik annullálni a bizottság. Azzal egyet is lehet érteni, hogy elsődleges szempont a pénzügyi stabilitás, de talán figyelembe lehetne venni a pályák állapotát is. Azt nem tudom, hogy a paksiak szerepelnek-e a nagy stadionrekonstrukciós programban, de abban biztos voltam, ha délutánig nem áll el az eső és a nap nem fogja felitatni a paksi pálya mocsarát, akkor a hazai csapat remek formája mellett, a talajjal is meg kell küzdenünk.
Fontos mérkőzés előtt álltunk, győzelem esetén biztosítva lenne a bajnoki ezüst, ráadásul jó kis felvezetésnek számítana a szerdai kupadöntőnek és folytatódna a tavaly ősz óta tartó veretlenségi sorozatunk is. Volt bennem egy kis félelem, egyrészt az előbb említett pálya miatt, másrészt nem voltam biztos abban, hogy a csapat „lelkileg” nem fog tartalékolni a kupadöntőre. Főleg akkor, ha a mi meccsünk előtt botlik az MTK… ami be is következett. Ráadásul dél körül a nap is úgy gondolta, hogy a héten elég sokk érte a magyar focit, ezért pillanatok alatt elhajtotta az esőfelhőket és nyári pompával gyorsan eltüntette az eső nyomait. Két óra tájékán még nem tudtam, hogy Pakson is hasonlót cselekedett-e, de mivel Kalocsa és Paks között nincs nagy távolság (néhány év múlva még közelebb leszünk az atomhoz, ha elkészül a híd), így reménykedtem abban, hogy ugyanazt a centrifugálást eltudja végezni a paksi pályán, mint nálam az udvaron.
Még mielőtt „láttam” volna paksi pálya állapotát, az idegrendszeremet az összeállításunk kezdte borzolni. Mateos, Gera, Hajnal, Somalia nélküli kezdő? Hűha – csóváltam a fejem, ez bizony túl sok jót nem ígért a jó formában lévő hazaiakkal szemben. Ráadásul a kispadunk is nagyon karcsú, középen Gyömbér és Csukics… finoman szólva is életveszély. Még az a kósza gondolat is felmerült bennem, hogy talán a napnak sem kellett volna kisütnie…
Bórúra jön a derű – mondja egy másik népi bölcselet és milyen igazuk van! Azt nem állíthatjuk, hogy sima meccs volt, de bármennyire is furcsa leírni, Paksról eddig kevés csapat hozta el a három pontot, sőt ha megnézzük a két csapat múltját, az eddigi 5 meccsből nekünk is csak kétszer sikerült. Eddig. Ma sikerült javítani a „döntetlen” mérlegen, de ami ennél is fontosabb, a győzelemmel szinte biztossá vált a bajnoki ezüstérem. Ez utoljára 10 évvel ezelőtt sikerült…
Pedig nem úgy indult a mérkőzés. Szerencsére a nap Pakson is kivirágzott, a pályán sem látszottak az elmúlt napok esőzései (vagy csak Kalocsán esett?), melynek eredményeként egy egészen jó első félidőt produkált a két csapat. Ami feltűnő volt – bár a hiányzók miatt talán nem volt meglepetés -, hogy nem tudtuk uralmunk alá hajtani az ellenfelet, felváltva kerültek helyzetbe a csapatok, nálunk Böde lőhetettet volna két gólt, de Dibusznak is be kellett mutatnia egy-két bravúrt. És ilyen a kapussors. A Pécs és Loki ellen betlizett Dénes, szóvá is tettük, de ma hibátlanul állta a sarat (bocsi, az most nem volt a pályán). Az első félidőhöz hozzátartozik még Nalepa sérülése, de örömteli volt Batik beszállása és remek teljesítménye!
A második félidő már sokkal egyértelműbb volt, valószínűleg a szünetben Doll mester módosított a rendszeren, vagy a paksiak gondolták úgy, hogy ha az első félidőben nem sikerült, akkor a másodikban már biztosan nem fogják bevenni Dibusz kapuját. A végén azért majdnem sikerült, de szerencsére nem ismétlődött meg a múltheti eset, így maradt az 1:0, ami nekünk bőven elég is volt.A végén azért Csukicsot kiállította a bíró, de ezzel csak az utolsó perceket tette egy kissé izgalmassá. Az MTK botlásával már nincs sok eldöntendő kérdés, jövő héten ha verjük a Honvédot, hivatalosan is ünnepeljük az ezüstöt.
Közben azért még lesz egy fontos tennivalónk, húszról huszonegyre kell jutni. Azt nem tudni, hogy a sérültek közül ki tudja vállalni majd a játékot, de remélem, hogy erre a fontos mérkőzésre mindenkit össze tudnak drótozni. Az időjósok szerint szerdán is várható eső… és én nagyon tisztelem a régi, megfigyeléseken alapuló népi bölcseleteket.
Azok közül is főleg azt, mely a májusi esőre vonatkozik… babonából inkább nem idézem pontosan a végén (az elején úgy is megtettem), de mindenki tudja mire gondolok.
5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Már csak egy lépés az ezüst bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Remélem, hogy a sérültjeink feljavulnak,és győzünk a Vidi ellen,mert most a Fradi véleményem szerint jobban együtt van, és jelenleg jobb a vidinél.
Májusi eső aranyat ér – e rovat nagybecsű szerzőjének előrejelzéséhez szíves-örömest csatlakozom, mert hát szép hét elé nézhetünk, de mindenekelőtt a szombati paksi mérkőzésről szeretném kicsit más nézőpontból színesíteni e rovat feljegyzését és hozzászólásait.
…
Azzal a felütéssel kezdeném, hogy egy rendkívül izgalmas, esetemben fordulatos meccsélményben volt részem a Paks-Ftc bajnoki összecsapás kapcsán. Ugyanis nem láttam a meccset, nem tudtam a közvetítést a tv-ben sem élőben nézni, így a hírekre és a fantáziámra kellett hagyatkoznom az ügyben, hogyan zajlott az összecsapás (sokszor a könyv is izgalmasabb, mint a film 🙄 ). Népes vendégsereg volt nálunk szombaton és az ebéd is alaposan elhúzódott, az édesanyám és húgom tortái valamint süteményei is méltányosan megfogyatkoztak 3 órára. Ezt követően ha máshol nem, a lakásban kicsit sétálgatnom is kellett – kiadós ebéd után a mozgás aranyat ér – és véletlenül az utam mindig az íróasztalomon álló számítógép előtt vezetett el. Ott meg „véletlenül” a livescore oldal pont a magyar focieredményeket mutatta, első félidő és 0-0 az eredmény. Ejha, nem fut a képernyővédő, hát csak úgy séta-menetközben mindig átkapcsoltam Alt-Tab-al a másik alkalmazásra az íróasztali számítógépemet, ott (véletlenül persze…) a Fradi online közvetítése volt olvasható. (A képernyővédelem igen fontos dolog, ezért perszer nem sűrűn, csak 3-4 percenként ezt a műveletet indokolt volt ismételten eszközölni.) Nalepa lesérül, Böde oldalhálót találja el, Dibusz véd, aztán kapufa! majd a a félidő végén vezetünk, 1:0! Az igazi izgalom a második félidőben jött el, a livescore oldal (kb 5-6 percig) 1-1-et mutatott, becsület szavamra mondom, igazán csúnyát mondtam magamban ekkor… De a Fradi online közvetítés után nagyot sóhajtottam: csak egy paksi lesgól esett, melynek a livescore oldal lila-szívű munkatársai (ügynökei) bedőltek. És a vége, Csukics kiállítása, majd az utolsó paksi helyzet is kimarad, hála istennek 1:0-ra győztünk…
…
Később persze a meccset a felvételről visszanéztem, igaz, az izgalmasabb és eseménytelibb perceket főleg. Ami elmondható az én véleményem szerint, az két dolog. Első helyen az, hogy a Fradi derékhad (a derék had…) tette a dolgát, igazán hozzájárult ahhoz, hogy karnyújtásnyira az ezüstérem (ha a meccs maga nem is volt annyira jó). A második fontos dolog, hogy Dibusz Dénes újra válogatott formában védett. Felvethetné valaki, hogy volt itt egy kapufa, de mindig érvényesül a hosszú távú statisztika: a szerencsés és balszerencsés esetek egy idő után kioltják egymást, a balszerencsés pécsi első gól után – és némileg ide sorolható a debreceni egyenlítő találat is – most Pakson a kapufáról kifelé kellett a labdának pattannia.
…
Ide kívánkozik még egy örömteli hír, Leandro visszatérése is! A kárörvendőknek, hogy Leandro 33 évesen levezetni jön majd vissza a Fradiba, előre üzenhetjük, Leandro mindent meg fog tenni a csaptért, ami tőle telik és fizikailag kibír, az ellendrukkerek ne reménykedjenek! (Ugye Gera és Hajnal ügyében már elcsendesedtek a károgók.)
…
Lélektanilag nagyon nagy értéke van szerintem ennek a paksi 1:0-nak. Először is a csapategység („egyetértés”) szempontjából. Másodszor a kupadöntő előtti siker nagyon jó felütést ad. Harmadszor és nem utolsósorban a Honvéd ellen hazai pályán a Fradi megnyerheti az ezüstérmet! (és ha a Vidi botladozott volna plusz a Pécsi meccset behúzzuk, akkor más forgatókönyvben, ami valószínű, a Honvéd ellen az aranyat vesztettük volna el majd egy hét múlva.) Mégiscsak jobb dolog lesz majd a csapatot az ezüstéremért ünnepelni egy hét múlva! 😉
…
Május eső aranyat ér – ezt, remélem jövőre már más vonatkozásban, újra, még nagyobb örömmel fogjuk majd megismételni. 🙂
Ilyen talán még abban az időszakban fordult elő velem,amikor még az angol éra volt a Fradiban,hogy elfelejtettem,hogy melyik nap van a meccs.Szerencsére szerdán úgy dolgozom,hogy 8- ra már biztosan a lap-topom előtt buzdíthatom a srácokat.
Hajrá Fradi
„Mumusföldről” végülis 3 ponttal jöttünk haza. Pedig 4+1 alapemberünk (Gera, Hajnal, Somalia, Mateos + a menet közben lerúgott Nalepa) hiányzott. Cukic hozta azt, amit várni lehetett tőle, sajnos nála a lap mindig előjöhet a pakliból. Ezt túlzott lelkesedése okozza, sokszor nem mérlegel, a második lap előtti szabálytalansága igazán felesleges volt.
A „kölykök”, a két Nagy igazán kellemes meglepetés volt. „Majdnemdruszámról” már tudjuk, hogy mire képes, de a kellemes meglepetés Ádi volt. Úgy játszott, mintha mindigis a nagycsapat tagja lenne, nem látszott rajta semmi lámpaláz.
A lilák ezúttal megverték a kékeket – ilyen is ritkán van, hogy szorítottam nekik – így viszonylag nyugodtan várhatjuk a folytatást.
Eszembe jutott egy első világháborús bakanóta részlete:
„Huszonegy, huszonkettőm huszonhárom,
rohamista a legelső a világon”
Valami ilyen sorozat kezdetét szeretném látni szerdán.
Továbbá »Göre Gábor bíró úr« jókívánságai továbbra is érvényesek.
Nagyon kellett ez a győzelem a végén felrémlett a Debrecen elleni meccs de hál istennek nem ismétlődött meg. Előre a kupagyőzelemért remélem meglesz. Hajrá Fradi.