Feljegyzések a fotelból – Még ennyit sem érdemeltünk
Ilyenkor áldom a sorsom, hogy vidékiként a hazaút közel két óra, így egyrészt van idő átbeszélni a látottakat Laudetur barátommal, másrészt arra meg nincs idő (meg hangulat sem), hogy késő este egyből a gép elé üljek és „melegében” egyből papírra is vessem azokat az érzéseket melyek egy ilyen szenvedés után kavarognak bennem. Tegnap este még arra sem volt erőm, hogy bekapcsoljam a gépet és megnézzem, hogy a Videoton mit is végzett a Lokival, az „okosomra” sem néztem rá, hagytam magam fortyogni, nem mintha tartottam volna attól, hogy a héten egy sima négyest kapó Debrecen komoly ellenállást fog kifejteni Felcsúton. Azt meg csak igen halkan mondom, hogy nagyon nem szerettem volna egy vendégsikert, nem tudtam volna örülni annak, ha újfent egy „harmadik” szól közbe és ezzel eltakarja a valóságot, mely a tegnap tűző nap sugárzása mellett úgy hasított belénk, hogy az időnként ténylegesen is fizikai fájdalmat okozott. Nem csak nálam, de olyanoknál is, akik örök optimistaként még a rosszban is megpróbálják kikaparni a csipetnyi jót, most kb. a 20. perctől olyan „hangokat” ütöttek meg, mely a történelem során sok helyen forradalmat váltottak ki. Keserűség, csalódottság lett úrrá, és bár néha megembereltük magunkat és a hang erejével próbáltunk valamiféle lendületet, iramot, lelkesedést és odaadást plántálni a játékosokba, de ez olyan volt, mintha egy készülő hurrikán előtt homokvárat építenénk a tengerparton. A pontvesztés is fájó, de az egy felcsúti győzelemmel még pótolható lenne (álom, álom, édes álom), viszont a keserűséget nem ez okozta, hanem a mutatott játék…helyesebben a mutatott labdatologatás, mert játékról legfeljebb Domó (szerkesztőtársam unokája) tudna mesélni, aki elég hamar megunta a pályán látottakat, így előkapva a papa „okosát”, betöltött egy focis játékot és pillanatok alatt 2-0-ra vezetett.
Mi meg ekkor 0-1-re álltunk, fel is rémlett, hogy ha továbbra is ilyen „gőzerővel” ténfergünk a pályán, akkor biza megdől az egy éves hazai, bajnoki veretlenségi szériánk, ha emlékeim nem csalnak (szoktak), akkor tavaly áprilisban kaptunk ki utoljára a Vasastól. Most rémlett csak fel az első összeesküvés elméletem, miszerint a játékosok jubileumot akartak ülni, talán még egy tortát is rendeltek, de szerencsére azt a biztonsági emberek nem engedték be, mert nem volt szurkolói kártyája…no meg „vénázni” sem tudott, mert ha rátenyerel, vajon mivé vált volna? Olyanná mint a tegnapi játékunk…
Pedig nem indult rosszul, hiszen az első akcióból majdnem gól lett, Leo felívelése egyedül találta meg Gorriaránt, aki mellel szépen át is vette, majd félfordulatból kibikázta a stadionból. Tapsoltunk is lelkesen, dörzsöltük a tenyerünket, hogy ilyen kezdés után fiesztát fogunk ülni a tikkasztó áprilisi nyárban. Utána meg csak vártunk…vártunk és továbbra is vártunk, de a pályán nem történt semmi azon kívül, hogy Spirovski már ötödik perc tájékán besárgult, a paksiak meg a legkisebb kis ütközést fetrengéssel és időzúzással díjazták, melyhez az egyik kedvenc bírónk méla türelemmel asszisztált (melyhez csatlakoztak a Fradi játékosai is, mintha nem is velünk történt volna). Ehhez jött még az, hogy a paksi szabálytalanságoknál valahogy nem tűnt annyira határozottnak, mint Spirovski esetében.
Félórát lefociztunk úgy, hogy nemhogy helyzet, de még egy épkézláb támadást sem tudtunk összehozni. Ólomlábak tébláboltak a pályán, középen nem volt senki aki megtudott volna indulni, volt a pályán legalább négy futó játékosunk, akik olyannyira elkerülték a számukra kijelölt partvonalat, hogy azt a pályamunkások már kezdték újrafesteni, hátra akkor meglátják. Oké, sütött, sőt tűzött a nap, mondhatnánk, de akkor miért nem vettek fel napszemüveget? Velünk ellentétben a paksiak lelkesen húzták az időt, darabolták a játékot, de eközben azért „majdnem” lőttek két gólt, de egyszer talán Botka blokkolt, a másodiknál meg Dibusz mutatott be bravúrt. Melyre a harmincadik, perc környékén is szükség lett volna, amikor is egy szöglet után ha kilép a kapujából…no meg a védők jobban figyelnek…plusz ha a paksi játékos „lyukat” fejel, akkor talán nem zörren a hálónk. Egyik sem jött össze. Dibusz nem jött ki az ötösig, a védők díszkísérték a paksit, akinek csak a fejét kellett a labda útjába tekerni.
A második 45 perc legalább jól indult. Lekopíroztuk a paksiak gólját, innen már nem lehet gond, időben jött az egyenlítés, zúgott is a „Hajrá, Fradi!”, gyerünk gyerekek, mutassuk meg a paksi atomnak, hogy valójában is létezik az „atomcsend”, még az észak-koreai kedves vezető is leszerelni készül, és bár mi éppen Paks II.-re gyűjtjük a milliárdokat, de tegnap még csak a második gólért epekedtünk. Meg is kaptuk. Nem pont úgy, abban a formában ahogy azt reméltünk. És a türelem itt fogyott el. Mert az a csapat, mely hazai pályán az első támadásából egyenlíteni tud, de utána ebből nem tud erőt meríteni, nem tudja felszántani a pályát, nem tudja a földbe döngölni az ellenfelét, az nem is érdemel győzelmet.
De még döntetlent sem.
Mely a végén meglett, de kellett hozzá a 75 percig erősen „odafújó” síptulaj kozmetikázó felfogása. Előbb az egyik paksit állította ki (a lelátóról nem tűnt annyira vészesnek, ehhez hasonló pl. Debrecenben volt négy, az akkori bírócska még sárgát sem adott ezekért), majd az egész meccsre jellemző paksi időhúzást díjazta egy 4 perces hosszabbítással (lehetett volna 10 perc is), majd az utolsó pillanatban befújta azt, amit Iványi uraság egy hete a Debrecen ellen nem tett meg. Ennyit a magyar bírói kar szakmai színvonaláról. Varga meg belőtte a jogos büntetőt, így legalább nem kellett a szkennerbe ragadt csokitortát kimajszolni. Plusz: megmaradt a bajnoki veretlenség. Nagy vigasz…
Szörnyű egy 95 percet éltünk át. Szinte semmi sem működött (kivétel a sör, az legalább hideg volt), nem lehetett fellelni semmilyen elképzelést, bár volt két kapufánk, de azokon kívül szinte semmi. Csak az öltözői mágnestáblán volt középpálya, ha Paintsil nem indul meg kb. háromszor az egész meccsen, akkor ebből az „alapból” egyetlen egyet sem láttunk volna. Tologatás az volt, jobbra, középre, balra, majd ismét jobbra, mint egy vurstli, a labda is elszédült már, no nem az iramtól, hanem az állandó oldalpasszoktól. Tehetetlenek voltunk a felállt védekezéssel szemben (nem először), Dani talán két használható labdát kapott (az egyikből büntető is lett), a mostanság jól működő Lovre-Varga kettős néha öt métertől nem találta el a másikat. Nagy Dominik is csak ténfergett a pályán, majd mikor a balhátvédet kellett játszania, már teljesen kivette magát a játékból.
Ennyi volt és nem több. Egy pont is pont – mondaná az örök optimista, hozzátéve, hogy nincs túl nagy baj, eddig „csak” döntetlent kellett volna játszanunk Felcsúton, most meg „csak” győzni kell, ha egyáltalán akarjuk a harmincadikat.
A szurkolók minden bizonnyal szeretnék…Talán a játékosok is, bár ebből tegnap édes keveset láttunk.
18 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Még ennyit sem érdemeltünk bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ezt rossz volt látni! Hogyan lehet, hogy a visszatérő Tábor előtt és ellenére úgy játszottak a fiúk, mintha idegenben lennénk?!? Eddig legalább itthon hoztuk a kötelezőket, jórészt! Azzal tökéletesen egyetértek, és nem egyszer leírtam már, hogy szerintem Doll mester felkészültsége elég lehet egy másod- (vagy harmad-)osztályú német csapathoz, de képtelen igazi Fradi-focit kihozni a mieinkből, pedig szerintem a játékosanyag most sokkal jobb, mint évekkel ezelőtt! De amit most nyújtottak, az az egész szakmai stábot minősíti, és elkeserítő, félő, hogy a harmadik csillaghoz sem lesz elég, nem hogy a nemzetközi kupák valamelyikében. Úgy tűnik, ha megy a csapatnak, az a játékosoknak köszönhető, amikor a szakmai stábnak kéne valamit produkálni, akkor a taktika szonte mindig csődöt mond… Azért még nem adtuk fel a harmadik csillagot, de rohadt nehéz lesz! Hajrá Fradi!
Semmi összhang a csapatrészek között (hátvédsor-középpálya, középpálya-csatársor). A középpályán olyan játékosok vannak, akik NB1-es szinten kiemelkedő képességűek (Gorriaran, Spirovski, Paintsil), de valahogy nagyon nem érzik egymást.
Tisztelt Gabri Lòrí nt on
Ennek az összhanghií nynak a csapatrészek között, véleményem szerint, a hií nyzò középpí lya az oka.
De lehet mí s is.
A hagyomí nyos középpí lya a jí tékostí rsaknak a rések- és lyukak-ba valò küldéséért felelne, a csapat agytrösztje és a ötletes jí ték eredete lenne.
Az helyet a középpí lyí nk jelenleg (azonban nem csak miní lunk) csak egy olyan ví ròhí z, ahol adogassí k a labdí kat és unalombòl letanyí znak, mielôtt egy olykor haszontalan kezdeményezésbe ne kezdenének a csapatok, aminek az az oka lehet, hogy nagyon nehéz egy 11 emberel a sají t kapu elôtt í llò csapat ellen nyilt sisakkal mérkôzni.
Egy csapatot, amely csak kontrí kon épül, az nem nyilt sisakkal kûzd.
Még a „kûzdelem” szòval is némi problémí m van, hiszen kûzdésrôl a tiszta kontrí kní l nem lehet beszélni.
A Paksi csapat (mit is tehetnének mí st, hiszen jí tékosí llomí nyi még közelìteni Sem tudja a miénket) meg a hibí inkra épìtette a taktikí jí t.
Ezt nem tartom tisztességesnek.
Mi a kézimeccset választottuk,nem bántuk meg:fantasztikus játékkal vertük az Érdet. Rolival akkor találkoztunk ,éppen pihenőzött. Meg is látszott a mozgásán, meg a többiekén is. Nem baj győzünk a Panchoban és bajnokok vagyunk. Hajrá Fradi
A Paks tagnap sajnos nem csak minket, hanem a focit is tönkretette (ha csakis 90 percig).
A 11 emberrel valò védelem és a kontra, a durva jí ték, a minden í ron valò megakadí lyozí st csak azért néztem végig, mert a Fradi jí tszott.
Ha egy mí s csapat jí tszott volna, akkor rögtön, mí r 20 perc utí n lekapcsoltam volna.
A labdagurìtí sokat is sajní ltam. Egyrészt azonban megértettem, hiszen a Paks (sok mí s csapattal együtt) a kézilabdí bòl kölcsönözte taktikí jí nak legnagyobb részét.
Hosszù labdí kkal í tìvelni a középpí lyí t és a kontert gòllí ví ltani.
Szerintem ez egy visszalépés és az ellenszere csakis a szilí rd védelem és a kreativ középpí lya lenne.
Nem is tudom jí tékosainkat ezért szidni vagy ocsmí nyolni, hiszen minden kezdeményezést, amelyet jí tékosaink elkövettek, az a legtöbb helyzetben szabí lytalansí ggal végzôdött, vagyis ellenük követtek el.
Sikeresebben nem lehet az ellenfél jí tékí t tönkretenni. De a labdarùgí st Sem.
A kézilabdí zí s meg foci-szinten teljesen visszavet bennünket a „kick-an-rush”-korszakba.
Egy kicsit megzavart a jí tékosunk egyik-mí sikénak a hozzí í llí sa. Lassù és fí radtak voltak a mozdulatok, mintha egy mí s meccset is kellett volna jí tszaniuk a fiùknak azon a délutí non és az erejüket még felspòrolni kellett volna a mí sik meccsre is még.
Lehet, hogy az edzô gondolata — habí r mindig az ellenkezôjét véli — mégis mí r a Videoton-al jí tszandò döntôre összpontosul.
Akkor ennek a meccsnek csak az a ténye lett volna, ho ne sérüljünk le fölöslegessen és spòroljuk az erejünket a következô mindent (!) eldöntô meccsre.
Nem tudom, hogy másnak is feltűnt-e, hogy a játékosaink össze-vissza csúszkálnak a látszólag kiváló, de túlzottan fellocsolt gyepen. Régen a csapatnak volt egy susztere, aki mindig tudta, hogy milyen talajra milyen stopli kell. Úgy látszik, most csak a csukák színére figyelnek. Nem értem, hol itt a hazai pálya előnye?
Úgy látszik nem tudják eltalálni a locsolás mennyiségét…bár néha a labda is gondot jelentett. 🙂
Hát..
Lassú, körülményes, altató volt a játékunk, nem volt meg a tűz, többször néztem, Paintsil próbált egyedül mozogni, a többiek meg nézték közelről, mintha sakkjátszma lett volna.. Lovrencsics időként fáj milyen suta mozdulatokat tesz, egyszer sem próbáltuk levinni az alapvonalra és onnan beadni..
Leo megsérült, lehet egész szezonra, Pedroso pedig nagyon ki akarja játszani magát.
Haladást valahogy behúzzuk, Király benyel egy-két potyát, de a Vidi ellen hasonló feltámadás kellene, mint ősszel..
Tavasszal egyelőre 5 pontot vertek ránk…
Pedroso helyén adnék egy esélyt Sternbergnek. Jóval gyorsabb, lelkesebb, nem rossz a előre játékban. Persze, ő is hibázhat, hibázik. Miért van itt, ha lehetőséget sem kap.
Nem tudom mi van Pedrosoval, hiszen az utolsó hetekig jól oldotta meg a feladatát és jól is segítette a támadásokat. Lehet, hogy nála most jött el a „szokásos” légiós formahanyatlás. Idővel még a legjobbak is (Paintsil) átveszik az NB1 ritmusát…
Sternberg is jól kezdett, aztán ő is beleszürkült, igaz nem is kap lehetőséget.
Lalolibnek igaza van – mint mindig. Finoman szólva „tompák voltunk” – pedig már nincs olyan középpályásunk, aki irányítani tud! Leo hamar megsérült, Nando és Páncéljózsi nem a „régi”, az öregeink „rehabilitálódnak” és aki alkalmas lett volna erre a posztra már „matyóbabázik”! A védelmünk 1-2 kihagyásából 1-2 gólt kapunk és a beadásoknál Dénes is a „régi”. A füttyöst nem dicsérni kell, mert befújta a „tutit”, hanem el kell marasztalni azért, amit korábban nem fújt be és engedte a faragást, az időhúzást, a fetrengést!!! A lelátón pedig akkor sem „pfújolom” és „kurvagyengézem” a csapatomat ha ilyen siralmasan játszik, mert mindenkinek lehet rossz napja! Temetni sem kell a „harmincadikat” – csak összeszorított foggal be kell húzni a hátralévő meccseket – ha törik-szakad ! TEMPÓ FRADI! CSAK A ZÖLDEK!!!!
Tisztelt Csí vojsky Vince on:
A piros kí rtyí val ùgy voltunk ezzel a sìpbìròval mint Rajk Lí szlò a kommunista pí rtal.
Vannak bizonyos rendszerek és sìpbìròk, ahol a jí tékos (és mellékes ember is) sosem érezheti magí t biztonsí gban és bí rkit érheti a pìros kí rtya, vagy az akasztòkötél.
Legyünk azonban hí lí sok, hogy 90 perc utí n le szokott telni a bizonytalansí g és nem tart 50 évig.
Kiví ncsi lennék, hogy dülôzik a Videoton a Paks-al.
Vagy le fog a Paks „feküdni” nekik, hogy nehogy a Fradi legyen a bajnok ?
Ez mí r összeesküvési rögeszme.
Sajnos a legfájóbb tényleg az volt, hogy az évek óta szajkózott felállt védelem ellen, Doll mesternek fingja sincs, mit is kezdhetnénk. Esetleges, ötlettelen játék volt a tegnapi a javából. Tényleg még a döntetlent sem érdemeltük meg igazán, mert az elemeiben sokkal jobb csapatunk, térdre rogyott az általában kimustrált focistákkal felálló paks előtt. Szégyen ez, így nem érdemlünk bajnoki címet!
Komoly bajnokságokban az különbözteti meg a bajnokot a többi csapattól,hogy fontos szituációkban azokat a bizonyos 6 pontos mérkőzéseket „le tudja hozni.”
Tavaly ,amikor a honvéd lett a bajnok ,sokszor voltak olyan meccsei,és a vidinek is egyébként,hogy a surranó pályán mi is lehettünk volna bajnokok.És bár sajnos nagyok kevés meccs villan be ebből a szezonból-is-sajnos,amire „büszkék”lehetünk-nekem maximum a vidi elleni győzelem itthon ill a felcsút elleni utolsó pillanatokban kibrusztolt meccs maradt meg-úgy érzem édes kevés.
Igen a bíró most velünk volt,nemúgy ,mint az újpest és a Debrecen ellen,bár akkor mindkét hozzászólásomat „moderátor” ellenőrizte,nem is hozta le,tán ,mert a „nevem” ablak nem volt kitöltve.
A lényeg a vidi ellen győzni kell és a többi meccset megnyerni és akkor nem lesz baj.
Jelenleg úgy érzem ennek annyi az esélye,mint ,hogy én nyerem meg az ötös lottót…
Bárcsak mindkettő teljesülne 😛
Hajrá Fradi
Az azért egy kicsit túlzás, hogy „a bíró most velünk volt”. Hány hátulról elkövetett paksi szabálytalanság maradt megtorlatlanul? Két sárgával már korábban ki lehetett volna szórni egy-két paksit. Erre a durva játékra viszont számítani lehetett, mert ez Csertői legfőbb taktikai eleme a Fradi ellen. Ennek ellenére a csapat játéka, a játékosok hozzáállása kritikán aluli volt. Ennél már csak Doll meccs utáni nyilatkozata felháborítóbb. Mintha nem ő lenne az edző, hanem valamilyen külső szakértő. A pocsék játékra az sem lehet magyarázat, hogy ilyen összeállításban még nem játszott a védelem, majd Leót is le kellett cserélni a 10. percben.
Már a múlt héten is írtam, ilyen teljesítmények láttán kár a bajnoki címről álmodozni, az esetleges sikeres nemzetközi szereplésről pedig pláne.
Ennek ellenére Hajrá Fradi!, a Haladás ellen is ott leszek a lelátón.
Kedves Leonardo,
Én csak a 11-esre akartam kitérni,de utólag visszaolvasva a soraim tán nem voltak egyértelműek.
Dollnak „élete „állása ez a kispad.
Rakat lóvé nem is kell megszakadni el lehet vele lavírozni.+2 segédedző. Röhej
Póló Euro Kupa címvédés, OSC-verés, Fradi-Érd 32:15 (!), Fradi-Orosháza 25:22, Fradi-MTK 4:1 női fociban. Egyébként pedig jobbak voltunk a Paksnál, semmi nem dőlt el
kár hogy engem csak a foci érdekel.