Feljegyzések a fotelból – Megkomponált győzelem

Mozart a XVIII. század vége felé érkezett Bécsbe II. József meghívására, aki imádta a zenét, és próbálkozott is zeneszerzéssel, kevés sikerrel. Egy közös zenélés közepette meg is kérdezte a kor legkiválóbb mesterét, hogy miként szerzi a műveit. Amadeus, aki már 5 éves kora óta nem csak zongorázott, de műveket is komponált, csak annyit mondott, hogy általában séta közben, a fejében kottázik, ott áll össze a mű. Utána csak le kell jegyezni, majd leülni a zongora elé, és betanítani a zenekart. Leírva nagyon egyszerű, bár egy zenéhez nem értőnek egy kissé „fellengzős” is, de ha belegondolunk, hogy a sakkozók is képesek egy komplett partit fejben „lekottázni”, nem is olyan lehetetlen. Mindez a tegnap esti MOL Fehérvár elleni mérkőzés után jutott az eszembe, mely a sokadik megkomponált győzelmünk. Szerzője meg Szerhij Rebrov, akinek a szerdai derbi után (lehet, hogy már a harmadik gólunk után), a fejében már a rangadónak éppenséggel csak a tabellán elfoglalt helyek alapján nevezhető „tankolás” járt. A mesterre mindig is a precizitás, a tökéletesen megkomponált játék a jellemző. A kissé göcsörtösen induló év, majd egy kiszakadt gólzsákos derbi után, miközben a sérült és a beteg játékosok is kezdtek felépülni, meggyógyulni, még a 13 pontos előny birtokában sem ígérkezett könnyű feladatnak a Fehérvár elleni mérkőzés. Még akkor sem, ha amióta Rebrov az edzőnk, a fehérvári alakulat általában csak távcsővel tudja utolérni a Fradit, bár a nyilatkozatok „erejében” néha meg is előznek minket. Ebben főleg kedvenc volt dózsásunk jár az élen, aki már többször kijelentette, hogy közel vannak hozzánk, és a játékosállományuk is hasonló erősségű mint a Fradié. A közelség még rendben is van, az M7-sen kb. 70 kilométer az Üllői út, és hivatalosan nekik is annyi benevezett játékosuk van mint nekünk, de vajon mit is jelent az erősség? Talán nem kéne bevallanom, de annyira nem kedvelem őket, hogy általában évente háromszor szoktam Fehérvár meccset nézni, amikor is ellenünk lépnek pályára. Ez is volt az oka annak, hogy mikor a kezdés előtt felvillant az összeállításuk, az abból fakadó hadrendjük, akkor kezdtem kapiskálni amit előtte még kétkedéssel fogadtam, hogy Rebrov mester miért ilyen kezdőt küldött a pályára. Most már tudom: előre megkomponálta a győzelmet.

Amit a Fehérvár Márton gazdája tálcán kínált a Fradinak. Ahogy már az előbb említettem, utoljára ősszel láttam a MOL-t a pályán, azóta sejtelmem sincs, hogy kikkel „gazdagodtak” (egyedül az egyik Dárdai legény igazolásával futottam össze), emiatt a kezdőből a magyarokon kívül csak Petrjak neve tűnt ismerősnek. Voltak olyanok (Alef, Bamgboye) akikről még nem is hallottam még, bár ez lehet, hogy az én „bűnöm”. A kispadjuk már ismerősebbnek tetszett, hiszen Nikolics, kisKokó, Zivzivadze, és Hangya talán az őszi meccsen játszottak is ellenünk. Ezért is volt meglepő Márton gazda taktikája, hogy a két középcsatárát a kispadon hagyta, és egy magasnak és erőteljesnek éppen nem nevezhető szélsőt küld előre éknek. Persze az sincs kizárva, hogy ezt a felállást Rebrov mestertől leste el, hiszen a BL-ben – nálunk erősebbek ellenfelek ellen – mi is játszottunk már hasonló felállásban.

A lényeg az „erősebb” szón van, bár lehet, hogy Márton már a mágnestábla előtt úgy vélte, a Fradi ellen egyetlen esélyük az, ha megpróbálják egy gólnélküli döntetlennel lehozni a találkozót. Ez persze ellenkezik a szakmai „igazgató” Münchhausen-i nagyotmondásaival, de hát védeni kell a kissé rogyadozni látszó edzői kispadját és megpróbált a tutira menni. Ez most nagyon nem jött össze. Tudom, hiszen hallottam a mérkőzés utáni nyilatkozatát, miszerint HA Petrjak belövi a ziccerét a mérkőzés elején, akkor más lett volna menyasszony ruhája. Erre erősített rá a tévé egyik volt játékos doktor szagértője, aki odáig ment el, hogy tulajdonképpen mindkét gólunkat védhette volna Rockov, és akkor 1-0-ra nyer a MOL, ami után nem rogyadozna Márton gazda kispadja, hiszen nála okosabb és felkészültebb edzővel még nem volt dolga.

Rebrov mester mégis túl járt az eszén. Meglepett a felállás, amit először kissé védekezőnek véltem, hiszen a Haratin-Sigér-Somalia hármas ritkán játszik egyszerre. Nem kellett túl sok idő hozzá (már túl voltunk a Fehérvár két helyzetéből az elsőn), amikor már látszott Rebrov mester megkomponált taktikája. Csak papíron létezett a 4-3-3, hiszen azzal, hogy Haratin visszalépett, valójában egy három védős rendszerben játszottunk, Blazic volt jobb oldalon, Haratin középen, Botka meg a baloldalt védte, miközben Lovre és Heister folyamatosan a felezővonal mentén helyezkedett el, onnan indulva „rohamra”. Sigér segítette a támadást, Soma meg feltűnve a pálya minden szegletén, futott, ütközött, és szerelt. Elől Uzuni és Tokmac most többet volt a szélen mint az előző mérkőzéseinket, Boli meg a legjobb játékát nyújtva tartotta rémület alatt a vendég védőket.

Mindezek együtt jelentették a magabiztos győzelmet. Szereztünk két csudaszép gólt két tökéletes indítás után (Sigér, Boli), Uzuni sorozatban az ötödik bajnokiján talál be és Tokmac is úgy hagyta állva a vendég védőket, mint a „régi szép, őszi” időkben. Plusz kiállításba kergette a MOL védőt, aki valószínűleg úgy lesz Tökivel, mint Fiola Paintsil-el, hogy örökre imába foglalja a nevét. A gólokon túl többet volt nálunk a labda, többször kerültünk helyzetbe, többször találtuk el a kaput, szervezettebben, okosabban játszottunk. A játék minden elemében az örök trónkövetelő fölé nőttünk. Természetesen nem volt minden hibátlan, Petrjak helyzetét egy kicsit benéztük, aztán a kiállítás után kissé visszavettünk. Nem kivégzést vártam (bár jól esett volna a lelkemnek), de egy kissé bosszantott volna ha hátrányból szereznek volt, amire egyszer meg volt az esélyük.

Ha nem is Mozart-i tökéletességgel, de Rebrov-i remekül megkomponált taktikával 16 pontra növeltük az előnyünket, melyhez lassan már a Very Large telescopot kell kibérelni az üldözőknek, ha látni akarják, ki is van előttük.

A MOL elleni győzelem után természetes dolog a magabiztosság, a jegyzetíró számára meg a kissé „fellengzős” hangnem, de vessenek nyugodtan rám követ, most azt is mosolyogva viselném.