Feljegyzések a fotelból – Megszenvedett döntetlen

Ami szerdán nem sikerült a Fradinak, az ma nem sikerült a Debrecennek.

Kaposvárott 1977-ben nyertünk utoljára, a vereségünkkel „sikerült” is tovább növelni a nyeretlenségi sorozatot. A Debrecen sem nyert 9 éve az Üllői úton. A mérkőzés előtt bí­ztam a kaposvári „ismétlésben”, miszerint a 2011-es tavaszi szezon is növelni fogja a statisztikai nyeretlenséget. Megjegyzem, hogy tavasszal a megérzéseim nagyon messze távolodtak el a valóságtól, de most nem kellett túlzottan csalódnom. Bár a „tervezett” három pontból csak egy lett, azért is megszenvedtünk tisztességesen, és kellett hozzá egy nagy adag szerencse is, de úgy látszik a Szentély nagyon vonzza az öngólokat. De amit a Vasas ellen elvett, most becsülettel vissza is adta. Szükség is volt rá.

Ráadásul a dobogós vetélytársaink is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy bármennyire is „nem akarjuk”, de ott tartsanak minket a dobogó közelében. Ha nyerünk ma, ismét második vagyunk. Tavasszal nem először tették meg nekünk ezt a szí­vességet, volt mikor éltünk is vele, de a legtöbb esetben nem. Tudom, ennek meg vannak az okai, erről Prukner László is beszélt a mérkőzés előtt, bár vannak kétségeim afelől, hogy a pénztelenség egyenlő lenne az önbizalomhiánnyal. Pedig nem úgy indult a mérkőzés. Az első félidőben uraltuk a meccset, és bár nem számoltam, de az iszonyatosan sok szabálytalanság miatt nem nagyon alakulhatott ki folyamatos játék. Ettől függetlenül úgy éreztem, hogy az elején emlí­tett nyeretlenségi sorozatot egy újabb vereséggel fogja gazdagí­tani a Debrecen.

A vereségeik száma nem nőtt ugyan, de ehhez kellett a Vasas ellen elátkozott öngól, mely szerencsére nem csak Maróti kapáslövésénél, de a debreceni védő szép fejesét is védhetetlenül vágódott a léc alá. Ezzel kiszenvedtük a döntetlent, és bár nem léptünk előre, de a dobogó továbbra is nyitva áll előttünk. Ahhoz persze sok mindennek változnia kéne. Ha mérkőzés után (a jegyzetem í­rása közben) nem hallom Prukner László és BZ nyilatkozatát, akkor biztosan a látottakkal foglalkozom, de az a néhány perc most teljesen áttervezte a mondókám lényegét.

Még két nap és 112 évesek leszünk. Ünneplés biztosan lesz, tortát is fel fognak szolgálni, talán néhány lufi is felszáll a Szentély felett, de ez most nem a jelennek fog szólni, hanem annak a dicső múltnak, melynek köszönhetően még mindig sokan vagyunk, akinek az élete szinte egybeforr a Ferencvárossal. Mert a jelenünk egy kicsit beteg. Tudjuk, hogy a születésnap a klub ünnepe, de tudjuk azt is, hogy a Ferencvárosnak a foci jelenti az életet. Mely most nagyon beteg. Nincs önbizalom, nincs egység, nem jók a belső viszonyok, a légiósok méltatlankodnak a pénztelenség miatt, és Tóth Bence továbbra is kezelhetetlen. Vagyok annyira elkötelezett a Fradihoz, hogy saját billentyűzetem által a fenti mondat nem í­ródott volna le még akkor sem, ha legbelül a többi szurkolótársammal együtt már hónapok óta érezzük a bajt.

Ezeket a „vádakat” maga Prukner László és BZ mondta ki, ők meg minden bizonnyal nem védekezésül, hanem indoklásképpen kürtölték világgá, hogy nincs önbizalom és nincs egység. Magyarul, nincs csapat, csak öltöző van és 11 játékos, akik magányos harcosként lépnek a pályára. Úgy meg meccset nyerni, felérni a dobogóra nagyon nehéz. Talán nem is lehet. Ennek tudatában május 3-án ünnepelni, mosolyogni egymásra, barátságosan kezet rázni a meghí­vott vendégekkel annyit jelent, hogy tiszteljük a múltunkat, de nem tudjuk kezelni a jelenünket.

Ez csak arra elég, hogy egy szerencsés öngóllal kiszenvedjünk egy döntetlent. Ismét kaptunk egy esélyt, a kupon beváltásra még négy meccsünk van hátra. Lehetünk még másodikok, de végezhetünk a hatodik helyen is. Ég és föld a kettő közötti különbség, hiszen a második hellyel még a mennybe is mehet ez a „szerencsétlen” szezon. Ahhoz persze sok mindennek kéne történnie néhány nap alatt. A sorsolásunk nem rossz, de nem vagyok sem pénzcsináló, sem pszichológus, sem mediátor (bár amióta láttam Sarah Shahit mint „Békét bí­rót” megváltozott egy kicsit a véleményem), í­gy megoldási javaslatokat sem tudok a szülinapi torna alá tenni.

Néhány lufit esetleg tudok küldeni, de azok elszállnak a problémák meg megmaradnak. Talán mégis csak Sarah Shahinak kéne szólni?

– lalolib –