Feljegyzések a fotelból – Nincs igazság
Már a mérkőzés lefújásának pillanatában tudtam, hogy nem lesz könnyű a Debrecen elleni vereségről írnom. A gondot nem a vereség tudata okozta, hiszen az elmúlt időszakban igazán hozzászokhattam az ilyen lelki állapothoz, ráadásul most még időm is volt a gondolatok tisztítási folyamatára. Nem a fotelból kellett feltápászkodnom és egyből a számítógép elé ülnöm és tudatni a „világgal” az élet igazságtalanságát, hiszen amióta a hazai mérkőzésekre a Szentélybe költöztettem a fotelomat, a jegyzetek is késnek minimum 120 kilométert. Ráadásul a vereség ellenére sem maradt el a mérkőzés utáni „szeánsz” a Parában, de a viszontlátás örömén, és egy elmaradt disznófej pikantérián túl (erről inkább többet nem is írok, nehogy bárki is megsértődjön) a szomorúság és a tétova bizakodás nyomta rá a bélyegét a sörös korsókra. Még a nedű is lassabban folyt le a torkokon és talán szótlanul ücsörgünk egymás szomorúságát vizslatva, ha nem hangzik el egy tétova mondat, mely szerint nincs igazság a földön.
Bár mindannyian tudtunk volna mesélni az előbbi megállapítás valódi okairól, de ott, abban a pillanatban csak egyre tudtunk gondolni. Az esti Debrecen elleni mérkőzésre, a szinte bohózatszerű első vendéggólra, a második félidő igazi Fradi szívvel átitatott harcosságára, Klein egyenlítő góljára (mely szintén nem fog a bombagólok lexikonjába bekerülni) majd a reményre, hogy a győztes gólunk nem csak három pontot fog érni, hanem egy asztali táncot is a Parában, bár abban már nem vagyok biztos, hogy barátaim súlyát és öblös hangját elbírná-e a zöld-fehér terítős asztal. Szívesen értekeztem volna, sőt képekkel is illusztráltam volna barátaim fogadalmát az asztali táncról, bár a második félidő közepén, 1:1-s állásnál oda is súgtam szerkesztőtársamnak aki a tánc egyik „alanya” lett volna, hogy ha most lefújja a bíró a mérkőzést, bizony örömmel eltekintek attól a maradandó élménytől mely ránk várt egy győzelem esetén. Akkor úgy éreztem jó nekünk az egy pont és ezzel a debreceniek is így voltak, hiszen a bajnokesélyes egyik cseréje olyan lassan bandukolt le a pályáról, hogy néhányan már GPS vevőt akartak rákötni, hogy kitaláljon a partvonalra.
A vége felé már elég sűrűn tekingettem az eredményjelző órájára, bár voltak pillanatok (főleg Balog bedobásai után Klein próbálkozásai) amikor lelki szemeim előtt már csárdást lejtenek a barátaim, de ezt elég hamar elhessegettem és inkább vártam a hármas sípszót. Melyből a 80. percből egyet „ellopott” a bíró, nekünk meg középkezdésre kellett felállni. Költői hatásként írhatnám, hogy ott, abban a pillanatban, miközben arcunkat a kezeink közé temettük, ténylegesen úgy éreztük, hogy nincs igazság. Az még sem fordulhat elő, hogy egy olyan mérkőzésen, ahol igazán semmi jel nem mutatott arra, hogy a bajnokesélyes (?) három ponttal fog távozni. Az első pillanattól kezdte uraltuk a találkozót, és bár voltak nehéz pillanatok (főleg Otten és Kulcsár kapunk előtti bizonytalansága, vagy inkább túlzott „magabiztossága” miatt), a mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfelek csaptak össze és igenis benne volt a mérkőzésben az is, hogy mi szerezzük meg a három pontot.
Ezt annak ellenére írom le, hogy a „nincs igazság” örökérvényű igazsága mellett (ez így elég paradox, de a jegyzet végén Szerb Antal majd helyére teszi az előbbi állítást) tisztában voltunk azzal is, hogy a Debrecen elleni vereségben más „egyéb” dolgok is közrejátszottak. Melyek taglalásától most még eltekintek. Egyrészt azért, mert majdnem megvalósult egy olyan „hősi cselekedet” egy bizonyos asztalon, melyről valószínűleg még a bulvár lapok is megemlékeztek volna (no meg a közeli asztalos mester). Másrészt, mielőtt ma reggel hozzáfogtam a fotelszurkoló írásához, kikértem apám véleményét is, aki 85 éves és akit az örök Fradizmus éltet és aki az elmúlt évben már olyan kritikus hangot ütött meg, hogy még egy Fradi gólnál is a hibát kereste, azzal fogadott, hogy ilyen jó Fradit már nagyon régen nem látott.
Apám bölcsességével és töretlen Fradizmusával nem akartam vitába szállni. Erre még nem jött el az idő. Egy fordulón vagyunk túl, voltak sérültjeink és eltiltott játékosaink, ráadásul a bajnoki cím legfőbb esélyese látogatott az Üllői útra. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy ha egy ilyen játékerőt képviselő csapat vezetheti veretlenül a bajnokságot, akkor már talán érthető, hogy a magyar foci miért éli a végnapjait. Tudom, hogy ezzel a megállapítással nem emelem a vereségünket a „papírforma” kategóriájába, de akik látták azok minden bizonnyal egyet is értenek velem. Persze ettől még továbbra is az elsők, mert annyira azért jó csapat, hogy a legkisebb lehetőségből is képesek gólt szerezni, mi meg bár 80 percen át „gyömöszöltük” a labdát a kapujuk irányába, de ha nincs az előretölt csatárunk, Klein, bizony túl nagy izgalmat nem okoztunk az amúgy is idegroncsot játszó debreceni kapusnak. A vereség mögött rejlő elég egyértelmű problémák taglalására tehát még nincs itt az idő, mert a jövő héten lehet bizonyítani, hogy van tartásunk és vannak még tartalékok ebben a csapatban.
Addig meg marad az örök igazság, mely szerint még sincs mindig igazság a focipályán. Az előbb említettem, hogy ezt a fajta paradoxont majd Szerb Antallal talán fel fogom oldani, de mire a végére értem, már rájöttem, hogy éppen az ellenkezőjét érem el, de már nem bújhatok ki alóla, mert ahhoz át kéne írnom az egész jegyzetemet, amire őszintén nem sok hajlandóságot mutatok. Ráadásul mivel szándékosan kikerültem a mérkőzés buktatóinak taglalását, saját gödrömbe estem bele.
Szerb Antal szerint, „Nincs igazság és nincs emberség. Csak igazságok vannak és emberek.” E szerint számunkra a „nincs igazság” a vereséget jelenti. A „csak igazságok vannak”, meg azt a fajta „elhallgatást”, mely végül is törvényszerűen vezetett a Debrecen elleni vereséghez melynek taglalásától apám töretlen Fradizmusa miatt mondtam le… Egyenlőre.
– lalolib –
8 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Nincs igazság bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Ezt a lokit meg kellett volna verni! Nem értem Dömét: miért hozta le Hakkolát? Rósa egyáltalán mit keres a pályán? Lisztest hamarabb kellett volna betenni! Ő legalább egy kreativ, irányitó. Úgy egyébként meg nincs “arca” a csapatnak! Azért fő a bizalom és a remény! Hajrá Fradi!
No azért írjunk arról is, ami tetszett:
Kunsági nem védett rosszul, Baloghnak és Juniornak voltak jó megoldásai is, Klein megbízható volt és gólveszélyes is(!), Somalia és Pölöskey gyors volt és kemény ( Bognártól nyugodtan rugdalhatták Őket a hajdúságiak büntetlenül ) Lisztes az utólsó negyedórában jól mozgott, Hakolának a jó lövése mellett voltak ügyes passzai. Ennyi nagyjából szerintem a halvány pozitív oldal. Majd az is kiderül, hogy melyik arcunk lesz inkább jellemző: az első félidei, vagy a második játékrészben mutatott teljesítmény. Szurkolok a csapatnak és Dömének, hogy összességében eredményes tavaszt produkáljanak! Góllövők és irányító kerestetik!
Kedves fradisták!
Hosszú idő után újra a lelátón próbáltam akklimatizálódni – kevés sikerrel. A hangulat remek volt, a második félidőben a mentalitás és a pörgés szintén oké, de a játék, a FUTBALL…. Abból csak morzsákat mutattunk. Lehet persze kitérni az általatok is joggal kritizált Rósa, Otten, Kulcsár , Beliczky négyes hibáira, de tény, hogy MINŐSÉGI futballisták és kapura veszélyes támadók nélkül csak véletlenül lehet gólt szerezni. így pedig a szombat esti derbyt az a Loki nyerte meg, ahol azért játszott egy Szakály, Kulcsár vagy Bódi. A kreatív focisták híján még sok ilyen kellemetlen eredmény várható, igazán csak a szünet utáni hajtás ad reményt. Szegény klubom!
Sajnos “dejavu” érzésem volt, majdnem az egész meccs alatt, melynek lényege: Ki fog itt gólt lőni???
Ez az érzés tavaly ősz óta (Schembri és Heinz) távozása óta szinte folyamatosan gyötör, akárhányszor leülök a TV elé, Fradit nézni. Csupa esetlegesség a támadójátékunk, ráadásul kiismerhetően sablonos. (valamikor ez úgy nézett ki, hogy vezettünk az ellenfél kapujára veszélyes támadásokat, a lövésekből néhányat kivédett a kapus, néhány fölé, mellé ment, volt néha kapufa – de azért 2 -3 mégiscsak beakadt…) Mostanában mintha megszűntek volna ezek a labdarúgást alapvetően jellemző momentumok.
Lehet, hogy a többi csapatnál is, de ez engem nem vígasztal, sőt…
Nem tudom, talán a középpályásokat is be kellene vonni a góllövésbe, nem???
Jó meglátások Balaginho! Van még néhány észrevétel amit én is feltettem volna, de inkább várakozó helyzetbe helyeztem magam, főleg Döme miatt. Ezért is nem nagyon forszíroztam Rósa céltalan “kalandozását” a pályán és Otten finoman szólva is visszafogott és bizonytalan játékát. De rajtuk kívül számomra nagyobb rejtély Kulcsár és Beliczky szerepeltetése.
A tegnapi meccs után én is csalódott vagyok, annak ellenére, hogy a múlt szombati edzőmérkőzés után még ennyit sem vártam a csapattól. Azt nem tudom, hogy a Debrecen mennyit adott ki magából, de a látottak alapján az eredmény fordított is lehetett volna. Ami feltünő volt: 1. A Debrecen rengeteg szabálytalanságot követett el már a félpályánál, amiért nem kaptak megfelelő játékvezetői büntetést. 2. Képtelenek voltak a játékosaink zavartalan helyzetből is jól beadni, passzolni. 3. Rósa menekült a labda elől, Otten – szerintem – meghízott, lelassult, borzalmasan körülményes volt. 3. Az új igazolások, illetve visszaigazolások nem jelentettek erősítést. 4. Mentségül szolgáljon, hogy tartalékosak voltunk, mert Józsi, Abdi, Jovanovics nagyon hiányzott. 5. Érthetetlen volt, hogy a felkészülési meccseken játszatott védelemből miért maradt ki Grúz. Egyelőre csak ennyit. Hajrá Fradi!
Én csak a TV-n láttam (nekem jóideje és még jóideig egészségi állapotom miatt csak ez a lehetőségem van), és arra az álláspontra jutottam, hogy minden csapat annyira játszik, amennyire hagyják. Arra már jók vagyunk, hogy az ellenfél ne tudjon játszani, de arra még nem, hogy le tudjuk játszani őket.
Ami meg az igazolásokat illeti: csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. És nem kell gyakorlatilag bizonyítás nélkül egy (vagy nem is egy egész) mérkőzés alapján azonnal leszólni mindenkit. Én láttam Kispétert is, Dalnokit is, Nyilasit is – és még sorolhatnám – olyan gyengén játszani, hogy ha valaki csak azt a mérkőzésüket látta volna, fogná a fejét, hogy hogyan kerülhettek a Fradiba. Határozott véleményt csak az idény végén lesz erkölcsi alapunk formálni.
Az igazság sajnos az kedves lalolib, hogy gyengék vagyunk. Lehet ezt szépiteni, és egy kedves, olvasmányos jegyzetbe rakni, de ettől legfeljebb az olvasó érezheti jól magát,de a szurkoló már nem. Igenis ki kell mondani azt,hogy gyengén igazoltunk, a három védős rendszer nem jó és nincs befejező csatár. Anélkül meg csak találni lehet gólt. Ha nincs Klein, aki tényleg remekül játszott akkor simábban kapunk ki.
Nem is értem a Fradi vezetése miért nem próbált játszani is tudó focistákat igazolni. Kulcsár? őszintén akkor örültem mikor eligazolt. Busai? Svájcból küldték haza. Beleczki? Egy gyenge Vasas gyenge játékosa.
Nem akarom itt ostorozni a csapatot hiszen végig partiban voltunk, de azt nem tudom, hogy vajon a Debrecen mennyit is adott ki magából. Lehet, hogy annyit, amennyi a biztos győzelemhez kellett.
És ez is igazság.