Feljegyzések a fotelból – Sorsszerűség

Egy kis magyarázkodással kéne kezdenem az év első foteles jegyzetét, hiszen eddig nem nagyon fordult elő, hogy ilyen „késedelemmel” kerüljön fel az oldalunkra. Nem tévesztettem dátumot és medve sem vagyok, hogy még téli álmot aludjak, de ha még az is lennék, a népi babona szerint tegnap akkor is ki kellett volna bújnom a vackomból, beleszagolni a levegőbe, kí­váncsian leselkedni, hogy vajon lesz-e árnyékom-e vagy sem. A késedelem oka prózai, amit leí­rni is kedves Fradista szí­vemnek, hiszen szombaton Tapolcán immáron ötödik alkalommal rendeztük meg a Novák Dezső Utánpótlás Emléktornát, mely nem csak a fociról szól, hanem az emlékezésről. Idén is sokan tették tiszteletüket a tornán, de erről hamarosan úgyis egy bővebb összefoglalóval jelentkezünk. Talán csak annyit, ismét bizonyságot nyert az a régi bölcselet, mely szerint aki nem tiszteli a múltat, az a jelent sem értheti meg. Arról meg végképp nem a Tempó, Fradi! Szerkesztősége tehet, hogy az MLSZ ennyivel előre tolta a bajnoki nyitányt. Ha nem csal az emlékezetem, volt olyan torna (az időpont választásunk mindig Novák Dezső születésnapjához próbál igazodni, aki 80 éve, a mai napon  született), amikor még esett a hó és az NB-s csapatok csak a felkészülési mérkőzéseiket játszották. Mint aki annyira „szereti” a magyar foci irányí­tó testületét, éppenséggel odaszúrhatnék egy-két epés megjegyzést, hogy vajon az MLSZ miért is nem hozzánk igazí­totta a menetrendet, de ettől azért inkább eltekintek. Pedig jó lett volna újra beleszagolni az aréna zöld-fehér illatába, újra találkozni a barátokkal, kiértékelni az igazolásokat és a kezdés előtt tippversenyt rendezni az év első bajnoki tizenegyéről.

Emellett örömködhettünk is volna azon, hogy kifogyott a MOL benzinkútja, ezzel a sors – egy kis kerülőúton – visszaadta azt, amit ősszel egy bí­rónak álcázott egyén elvett tőlünk. Visszaállt a világ rendje, újból 8 pont az előny és bár sok van még hátra (14 forduló), de talán nem kell már túl sokat aludni, hogy munkába állhassanak a varrónők.

Ehhez persze először le kellett győzni a Honvédot. Ami azért nem számí­tott könnyű feladatnak még akkor sem, ha az utóbbi időkben azért begyűrtük a Hemi-sereget. A legfőbb szurkolói polémiát az okozta, hogy vajon az új igazolásokat hogyan sikerült néhány hét alatt beilleszteni a csapatba. Azzal tisztában voltunk, hogy szombaton legfeljebb hárman léphetnek pályára. Én kettőre tippeltem (Haratin, Szihnyevics), a „matekom” félig bevált, a képes egyenletben vétettem hibát, hiszen számomra meglepetésként Dvali és Haratin futhatott ki először zöld-fehér mezben bajnoki mérkőzésen. Arról is folyt a diskurzus a kezdés előtt, hogy vajon Rebrov mester miként fogja Lanzafamét és Gorriaránt együtt játszatni, mert szurkolói szemmel mindkettőjüknek helye lenne a kezdőben.

A mester válasza meglepett egy kissé, hiszen hiába van a keretben két „igazi” ék, sem Szihnyevics, sem Böde Dani nem került a kezdőbe, helyettük Lanza állt középre, ezzel megnyitva az utat Gorriarán előtt. Ami elsőre tetszett, de ismerve a Honvéd bunkerfociját és Lanza iránti „szeretetét”, voltak bennem kétségek. Ami az első félidőben be is igazolódott. Az első 25 perc eléggé akadozott és főleg a hátsó alakzatunk volt bizonytalan. Ami még annak fényében sem volt váratlan, hogy Dvali és Haratin személyében a két „új fiút” azért hoztuk, hogy stabilabbá tegyék a védelmünket. Az elején volt is két Honvéd helyzetecske, mely óvatosságra intett. A félidő közepére nyugodott meg a csapat, voltak is helyzeteink, de vagy Varga késett néhány másodpercet, vagy Lanza „védett” Gróf helyett, vagy Gróf mutatott be néhány bravúrocskát, melyek annyira fellelkesí­tették, hogy tartottam attól, hogy teljesen besárgul a művészien berakott hajkoronája.

A kissé hektikusra sikeredett első félidőt sikerült elég gyorsan a sutba vágni, mert a második 45 percet egy lendületesebb Fradi kezdte, melyhez egy remek Gorriarán lövés adta meg az alaphangot (Grófnak ezt is sikerült valahogy kikanalaznia). Egy percre rá Lanza fordult kapura, ezt már Gróf sem érhette el…csak a kapufa. Ezekben a percekben Kispest összes busza a tizenhatos környékén parkolt, nyomtunk is becsülettel, de néhány centi, vagy Gróf keze mindig az utunkba állt. Közben mint egy villámcsapás a derült égből jött egy óriási Honvéd helyzet, de szerencsére Gazdag nem gazdagodott egy góllal. Majd ismét jött Gróf (nagy napja volt) és Gorriarán újabb próbálkozását tolta ki a kesztyűje végével. Bezzeg ha egy számmal kisebb kesztyűt húz fel, már vezetünk.

De nem és kegyetlen gyorsasággal fogytak a percek. Rebrov is érezte a bajt, első „lépcsőként” jött Szihnyevics, kissé váratlanul Lanza helyett, de valószí­nűleg a szakmai stáb nem akarta kockáztatni, hogy az egész meccsen a volt játékostársak által hergelt (+ rúgott) Lanza esetleg a kiállí­tás sorsára jusson. Ahogy teltek-múltak a percek a Honvéd egyre fáradtabbnak tűnt, már alig-alig lépte át a felezővonalat. Egyszer azért sikerült, mi meg megköszöntük Dibusznak a bravúros védést, mielőtt még bárki is azt hinné, hogy a hajkoronás honvéd jobb mint Dénes.

A „történelmi” fordulat a 76. percben jött el. Nem részletezem, de mikor Böde Dani játékra jelentkezett, többekkel együtt pattantam fel a székről (a torna után együtt néztük a meccset), megcsapolva a körülöttünk terjengő levegő mennyiségét. – Igeeeen! Daniiii! – harsogtuk, miközben megpróbáltuk 150 km távolságból is átplántálni az erőnket. Ami képletesen át is szállt, de biztos vagyok benne, hogy abban a 20 percben Dani annyi erőt halmozott össze, hogy külső segí­tségre már nem szorult. Nem akarok nagy szavakat használni, hiszen amit Rebrov mester is mondott a mérkőzés után, ez csapatjáték…amit a végén számtalan esetben Böde Dani döntött el.

Ahogy most is. Ahogy a 11-es pont tájékán „blokkolta” Haratin kapura lövését, miközben kikerülte a földön fekvő Szihnyevicset (hogy került ví­zszintes helyzetbe?), majd tolt egyet a labdán, ezzel örök körforgásba kényszerí­tette a rárontó védőket, majd ballal a jobb sarokba lőtt – az maga volt a mennyország!

Nem akarom túldimenzionálni, a sorsszerűséget sem akarom előhozni, de a megszerzett három pont és a 8 pontos előnyünk mellett Dani gólja jelentette az igazi boldogságot.