Feljegyzések a fotelból – Szerencsés döntetlen

Nézve a brazí­liai VB-t, óhatatlanul is felvetődött egy kérdés: vajon hol a helyünk a világ labdarúgásában? Arra már alig emlékezünk, mikor voltunk utoljára VB-n, de már arra sem, hogy magyar klubcsapat mikor is ért el számottevő eredményt a nemzetközi porondon. Tudom, évekkel ezelőtt volt itt BL és UEFA csoportkör is, de vajon a „tisztes helytállás” egyenlő a számottevő eredménnyel? És vajon magyar játékos, edző mikor szerződött utoljára Európai topcsapathoz? Mielőtt bárki félreértené, nem temetni akarom a magyar focit, hiszen ezekkel együtt szeretem, igaz kizárólag azért, mert annak egyik résztvevőjét úgy hí­vják, hogy Ferencváros. Ha nem lenne Fradi, elképzelhető, hogy én is Real, Barca vagy Bayern mezben feszí­tenék, mint számos honfitársunk, akiknek elege van abból a több évtizedes posványból, melynek 2014-s eredménye, hogy nem vagyunk ott Brazí­liában és az, hogy nem éppen dicsőségfalra való elő-elő selejtezőt kell játszanunk egy pinduri, törpeállam lelkes, de félig amatőr csapatával. Málta egy kicsivel nagyobb mint Szeged városa, népessége meg talán Budával hasonlí­tható össze és bár hí­resek a máltai lovagok (rendjük 1100 körül alakult és a mai napig működik, állam az államban, önálló diplomáciával), valamint gyönyörű a tengerpartja, de foci terén túl sokat nem értek el. Valójában semmit, bár 2006. október 11-én sikerült legyőzni a magyar válogatottat 2:1-re, mindkét góljuk szerzőjét meg úgy hí­vták, hogy André Schembri.

Akire minden Fradista jó szí­vvel emlékezik, hiszen 2010-2011 között 53 alkalommal húzta fel magára a zöld-fehér mezt és 21 gólt is szerzett. Bajnoki bronzérmes és házi gólkirálya is volt a csapatunknak. André mellett természetesen meg kell emlí­teni Michael Mifsud nevét is, aki a legismertebb máltai játékos és aki pályafutását a Sliema Wanderers-ben kezdte, még 1997-ben. Pályafutása során játszott még Németországban, Angliában és Ausztráliában is. Idén nyáron igazolt vissza nevelőegyesületéhez. Ezzel meg is érkeztünk a Ferencváros első EL selejtezőjének ellenfeléhez a Sliema Wnderers Football Club-hoz, melyet 1909-ben alapí­tottak és utalva a Földközi-tenger azúrkék szí­nére, „Kékek-nek” becézik őket hazájukban és akikkel 1928-ban (4-2), és 2010-ben (1-0) már találkoztunk, mindkétszer barátságos „alapon”.

Arra már a bevezetőben utaltam, hogy miért is kell nekünk már július első napján nemzetközi kupa meccset játszani, amikor a többiek még békésen süttetik a hasukat a tengerpartokon, vagy éppenséggel még országuk dicsőségéért küzdenek a világbajnokságon. Nekünk meg a futottak még kategória jutott, olyan országokkal és olyan csapatokkal akiknek a hazájukon kí­vül semmilyen nemzetközi eredményük nincs. Ez meg igenis fájó egy olyan klubnak, mely közel 50 éven át (1920-1970) Európa, sőt a világ élmezőnyéhez tartozott. Természetesen nem a sebeinket akarom ápolni, hiszen most itt a lehetőség arra, hogy néhány fokot előre lépjünk a ranglistán. Csodát nem nagyon várhatunk, hiszen már a 2. selejtező körben is erős ellenfél vár ránk, ráadásul ahhoz még tovább kell lépnünk a máltai ellenfelünkön.

Ami nem is í­gérkezik olyan könnyű feladatnak. Nem volt könnyű leí­rnom az előbbi mondatot, mert a dicsőségünk múltunk ismeretében eléggé kí­nosnak tetszik még akkor is, ha nem becsülöm le a máltai „lovagokat”, akik közül többen munka mellett, hobbiból fociznak. Csak hát nálunk a szokásos nyári átalakulás zajlik (vagy már zajlott?), a fél csapat elment vagy elküldték, és ha jól számoltam akkor eddig 7 játékos érkezett, melyből hatan el is utaztak Máltára és valószí­nűleg pályára is fognak lépni. A feltételes módot azért is használtam, mert a kezdő sí­pszóig sejtésem sem volt arról, hogy Thomas Doll kiket is fog a kezdőbe jelölni. Ettől aztán végképp nem voltam nyugodt. Ráadásul napok óta egy kis méreg is mar belülről, hiszen személy szerint elég nehezen dolgozom fel azt, hogy ősztől nem láthatom Fradi mezben azt a három játékost (Besic, Leonardo, Jenner), akiknek nagyon kedveltem a játékát és akik nélkül a kezdő sí­pszóig nehezen tudtam elképzelni a kezdő 11-et.

Szakmai okoskodásba ezután sem fogok belemenni, Thomas Doll az edző, neki kell meghatároznia, hogy kikkel képzeli el a jövőt. Szurkolóként fájlalom és nem is nagyon értem a döntést, de majd a jövő úgyis eldönti, hogy nélkülük is tudunk-e eredményesek lenni.

Ami tény, az első fellépés nagyon nem sikerült. Most persze könnyű lenne okoskodni és leí­rni a tutit, de ezt a verziót inkább kihagyom. Ahhoz túlságosan is szomorú és csalódott vagyok. Ha csak az eredményt nézzük, akkor idegenben még jó is a döntetlen. Sőt, ahogy a Duna TV riportere fogalmazott, az idegenben lőtt góllal mi állunk továbbjutásra. Azt persze nem tudom, hogy ezt viccnek, pí­kirt megjegyzésnek vagy egyszerűen a kötelező optimizmustól átitatva mondta, de talán jobb ha nem is gondolok bele.

Néhány mondatot az „utókornak” talán í­rni kéne magáról a mérkőzésről is, de most még azt is méltatlannak tartom. Szerencsével döntetlenre hoztuk a máltai meccset úgy, hogy az ellenfél büntetőt hibázott, lőtt egy kapufát és kihagyott néhány ordí­tó helyzetet. Mi meg csak szenvedtünk, jó ha volt egy-két elfogadható támadásunk, az elején Bödének volt két helyzetecskéje és ennyi. Annyi azért kikí­vánkozik belőlem, hogy a távozók helyett hozott játékosoknak elég sokat kell még fejlődniük ahhoz, hogy megközelí­tsék azt a szintet, amit Jovanovics, Besic, Jenner és Leonardo képviselt. Tovább ezt a témát egyelőre nem is folytatom, mert tartok tőle, hogy olyan is leí­rnék, amit jelen pillanatban mindenféleképpen mellőzni akarok, hiszen tudom jól, minden kezdett nehéz.

De ennyire?

A feltett kérdésre a bevezetőben í­rtak adnak választ. Talán nem véletlen azt sem, hogy az elején nem éppen hí­zelgően fogalmaztam meg a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét. Csak gondoljunk bele abba, hogy amikor mi egy nemzetközileg nem jegyzett csapat ellen próbáltuk kiví­vni a továbbjutást, addig azok, akik igazán játszani tudják ezt a csodálatos játékot, a brazí­liai VB-n szerepelnek. Amí­g mi a Sliema-Fradi meccset néztük (már amikor nem volt képhiba), a nem Fradi hí­vők az Argentí­na-Svájc mérkőzést választották.

Tegyük a szí­vünkre a kezünket – ők tették jól.