Feljegyzések a fotelból – TCS igazsága, avagy egy szusszal jobbak voltunk

Kedd délelőtt váratlanul felhí­vott az egyik áruszállí­tóm (TCS). „Tudom, hogy a jövő hétre vársz, de én inkább holnap délután vinném az árut… ugye nem gond?” – kérdezte nyugodt hangon, de ha jobban odafigyelek a hangsúlyára, már akkor nem hagyom meg neki a „nagy durranás” lehetőségét. Nem gondoltam semmi csí­nytevésre, ezért csak annyit feleltem, hogy természetesen, nekem a másnapi szállí­tás is megfelel. De ahogy befejeztem a mondatot, már éreztem, hogy itt nem csak egyszerű időpontváltozásról van szó, de TCS-nek esze ágában sem volt megvárni azt, hogy leessen a tantuszom. „Tudod attól tartok, ha jövő héten jövök hozzád, akkor már nem fogsz tőlem árut vásárolni!” – közölte olyan hanglejtéssel, hogy a széles vigyort a száján még telefonon keresztül is láttam. Ahogy kimondta, már koppant is a tantusz a földön és amit egy-két mondatban röviden, tömören és „bödedanisan” mondtam neki, azt most inkább nem í­rnám le, mert túl sok lenne benne a fütty vagy a kipontozás. „Szombaton úgyis kiverjük belőletek az összes szuszt” – mondta még zárásként az átkaim közepette. Természetesen ez a békésnek nem mondható csevej csak egymás froszlizása volt, hiszen „szegény” TCS-nek valami furcsa örökség folytán Honvéd szí­ve van, ráadásul közel 15 éve tart az üzleti kapcsolatunk, plusz még az agyunk is egyformán gondolkodik a világról, í­gy felkészültem a másnapi áruszállí­tásra.

Ezek után talán nem meglepő, hogy egy Fradi sállal fogadtam, mely mellé kapott egy kávét is, í­gy volt időnk „tisztázni” a telefonos csevejből áradó aprócska pikí­rtséget. Néhány évvel ezelőtt TCS még aktí­van focizott, igaz a súlyos térdsérülés miatt már csak egy öregfiúk csapatban, amit „másodállásban” Détári Döme edzett, í­gy a Fradi-Honvéd kapcsolatunk nem csak áruszállí­tásból fakad, hanem egy világválogatott is összeköt. Döme a Honvédban érte el a sikereit, de játékosként és edzőként is megfordult a Fradinál (ezek az évek nem voltak éppenséggel sikeresek), í­gy ha kettőnk vitája arról, hogy vajon melyik csapat alázza le a másikat túl hevesre fordul, mindig a „közös többszöröst” húzzuk elő békí­tőbí­rónak. Szerdán délután a kávézás közben is többször csaptak magasra az indulatok, TCS valamit tudhatott, mert váltig állí­totta, hogy figyeld meg, szombaton nagyon meglepünk benneteket.

Majdnem igaza is lett.

Az igazsága ellenére nincs szándékomban kedvezni TCS-nek és mivel az áru amit hozott, már a polcokon várja a vevőket, í­gy nem kéne udvariaskodnom, de a tényeket azért nem szabad eltakarni, mert abból minden bizonnyal mi is tanulni fogunk. Azt nem tudhatom (a jegyzet í­rásakor még nem olvastam Doll mester nyilatkozatát), hogy vajon milyen álomkép hatására kezdtünk három védővel, de a terv, hogy egy totál támadó csapatot küld a pályára, 15 percen át nagyon nem működött. A mester minden bizonnyal azzal számolt, hogy a Honvéd a XIX. kerület összes buszát a IX. kerületbe vonszolja és egyedül Youlát vezényli előre, aki bár Böde Danihoz hasonlóan „100 kilós vagyok b….meg”, de azért a gólszerzésben nem jár olyan magasságokban mint a Fradi tizenhármasa, í­gy rá négy védőt állí­tani balgaság lenne – gondolhatta a Doll mester.

Youla meg köszönte szépen a „bizalmat” és Nalepa hibáját kihasználva kilépett és 15-ről jobbal Dibusz kapujába varrta a pöttyöst. Addig is pörgős, kimondottan jó iramú volt a mérkőzést, de az a 30 perc ami utána jött, azt látni, tényleg maradandó élmény volt. Kí­váncsi leszek a reakciókra, hogy vajon a tévén keresztül át jött-e a feszültség és az iram, de ott a lelátón, még a Honvéd vezetésnél is élveztük a meccset… jó-jó, azért nem annyira, a végső eufóriához kellett 5 perc, két remek Fradi gól, mely olyan magasságokba emelte a lelátói hangulatot, melyre mostanság nem volt példa. De ne siessünk annyira előre, hiszen a fordí­tás örömét í­zlelgetni kell, és TCS-nek is tudnia kell, hogy bár a vendégszektor is remekül szólt, sőt volt mikor túl is harsogtak minket, de ez sem mentette meg őket, hogy ne vonuljanak hátránnyal az öltözőbe.

Az első gólunk Lamah-t dicséri, akit bár megpróbált a Honvéd védője egy ipponnal, a földre vinni, de Rolandot keményebb fából faragták és egyszer már a Haladás ellen már bemutatta a „minden áron nem akarok elesni és széttárt karokkal a bí­róra nézni” szitut, í­gy most sem volt meglepő, hogy néhány bukdácsoló lépés után már teljes lendülettel tört a kapu felé, majd egy tökéletes passz Hajnal elé, akinek volt ideje és „mersze” még felnézni és a feléje repülő vendég védők között tökéletes rúgótechnikával visszahúzta a labdát a jobb sarokba. Az egyenlí­tés után már nem volt olyan Andersen mese, mely megtudta volna állí­tani a Fradi lendületét. Néhány perc és Hajnal Tomi most az előkészí­tő szerepét töltötte be, jobbról remekül adott be, Böde Daninak most sikerült leválnia a védőjéről, és „főelőkészí­tőként” középre bólintotta a labdát ahol Varga Roland mindenkit megelőzve, ballal begurí­totta Kemenes kapujába a vezető gólunkat!

A gól után igazi pokollá változott a lelátó! Valami olyan elementáris erő szabadult fel bennünk, hogy képesek lettünk volna az egész Groupama Arénát visszafordí­tani a régi helyére. „Ez jó mulatság, férfi munka volt” – mondogattunk egymásnak a szünetben a büfénél sorban állva, miközben úgy vártuk az édes nedűre, mint Hamupipőke cipőpróbájára a Herceg. Csak ismételni tudom magam, remek első félidőt láttunk, és ha minden csapat ilyen felfogásban és ilyen iramban akarná legyőzni a Fradit, minden bizonnyal a Zseljon is túl léptünk volna.

A második félidő egy kis „sokkal” kezdődött, Hajnal Tomi cserét kért (a fordí­táshoz nagyon kellett az érett, okos játéka!), majd Lamah is rúgást kapott és Doll mester is jobbnak látta, ha visszaáll a négyvédős rendszerre, mert bár a Honvéd Youla kiesésével már semmi veszélyt nem jelentett a kapunkra, de a vezetés biztosí­tása mindennél fontosabb volt. Még akkor is, ha a cserékkel „buktunk” 3 millát (néhány percig talán 6 légiós volt a pályán), de szükség volt a változtatásra ahhoz, hogy minden gond nélkül le tudjuk hozni a második félidőt. Mely már sokkal lustább volt az elsőnél, de a végeredményt látva, ezt most nem nagyon sajnáljuk.

Ritkán szoktam foglalkozni a bí­rókkal, hiszen élőben a legkisebb hiba is többszörösére duzzad a szurkolói reakciók miatt (de finoman fogalmaztam!), de szombaton este a bí­rói hármas nyújtotta a leggyengébb teljesí­tményt. Komoly, a mérkőzést befolyásoló hibát nem követtek el, de eddig úgy tudtam, hogy a partjelzők kezében azért van a zászló, hogy azzal segí­tség a bí­ró munkáját. Ezzel szemben háromszor is előfordult, hogy képtelenek voltak állást foglalni és megvárták amí­g Kassai dönt és csak utána mutatták a bedobás helyes irányát. Kassai meg döntött majd gúnyosan vigyorgott. A második félidő közepén történt (közvetlenül a szemünk előtt!), hogy Ramirez szabályos szerelését, (Botka remek szí­nészként szántotta fel a gyepet) Kassai lefújta, sőt még sárgát is felmutatott a védőnknek. A szurkolók reakciója: talpra fel, ököl rázás és néhány finomnak éppenséggel nem nevezhető szófordulat. Ilyen máskor is előfordul, a szurkoló már csak ilyen, ha bí­rói igazságtalanság éri, bizony nem mindig válogat az eszközökben, de arra még nem volt példa, hogy ezt a bí­ró egy Chaplin-i vigyorral jutalmazza. Kassai gúnyos volt, arcáról lerí­tt, hogy hiába ugráltok itt, akkor is én döntök és tudjátok mit, menjetek oda ahová gondolom. Nem túlzok, néhány méterre ültünk (akkor éppen álltunk) az esettől, tényleg méltatlan reakció volt Kassai múltjához.

A Fradi győzelme meg igenis méltó volt a múltunkhoz, mellyel le is zárult a három etapos bajnoki szezon első harmada. Melynek értékeléséhez elég a tabellára néznünk: 11 10 1 0 22-4 31. Parádés teljesí­tmény, a minket „üldöző” legközelebbi csapat is fényévekre van tőlünk (13 pont különbség!!!), tovább tart a veretlenség sorozatunk, utoljára pont egy éve kaptunk ki (2014.10.04.) és Thomas Doll már 31-nél jár, ezzel utolérte Lakat dr. 1966-67-ben elért sorozatát és ha í­gy haladunk előre, akkor könnyen „veszélybe” kerülhet két legendás sorozat is, Lakat dr. 1967-68-as 34 mérkőzéses és Blum Zoltán 1931-32-es 36 mérkőzéses sorozata.

Ahhoz persze kell néhány plusz „szusz”, mely tegnap este megvolt a csapatban. Voltak meleg pillanatok, de a 15. perctől már érezni lehetett, hogy benne van az Üllői úti levegőben a fordí­tás esélye. TCS barátomnak is majdnem igaza lett (legközelebb nagyon ki fogom élvezni a helyzetet), a Honvéd majdnem meglepte a Fradit, de aztán jött két nagy szusz és vissza lettek zavarva az esélyek a XIX. kerületbe.

A végén még a „valódi” Fradi-Sas is repkedett néhányat. Szárnyait szélesre tárva uralta a légteret és a szí­vünket.