Feljegyzések a fotelból – Tévedésünk ára

Az Újpest és Fehérvár elleni győzelem, valamint a 16 pontos előny ellenére sem ígérkezett könnyű menetnek a Mezőkövesdi kirándulás. Óhatatlanul eszembe ötlött az egy évvel ezelőtti fiaskó, mely a hazaiak számára olyan örömöt jelentett, mint számunka az őszi BL csoportkör. Az akkori vereség végül is nem okozott túl nagy traumát, hiszen simán behúztuk a bajnoki címet, mégis elővillant a kezdő sípszó előtt. Azóta Kövesden is fennforgás történt, a tavalyi „sikeredző” már padon kívül van, és az őt helyettesítő Pintér Attila elég gyorsan rendbe rakta a Kuttorral a kiesés szélére sodródó csapatot. Mindezektől függetlenül túl sok előzetes ideg nem tornyosult a lelki szemeim előtt, bár felkészültem egy harcos, kemény 90 percre. Az már a Fehérvár elleni győzelem után felmerült, hogy a következő meccsek legnagyobb feladata Rebrov mester számára az lesz, hogy fenntartsa a győzelmi „kényszert”, hogy a csapat egy pillanatig sem higgye azt, innentől már minden mérkőzés ajándék. Utólag, főleg a 90 perc ismeretében nem egy nehéz feladat az előbbi megállapítással példálózni. Mégis csak kétgólos előnyt tékozoltunk el, ami eddig nem volt jellemző a csapatra. Ha jól rémlik ez csak egyszer fordult elő 2018 őszén, hazai pályán a Fehérvár „elődje” ellen. Azóta az volt a jellemző, ha megszerezzük a vezetést, amire még ha ráteszünk még egyet, a bíró sípolhat is hármat, mert vége a mérkőzésnek. Ennek megdöntésére vasárnap délután kellett egy olyan ellenfél is, akik az első perctől a végéig harcosan küzdjenek és egy pillanatig sem mondjanak le az egyenlítés lehetőségéről. És persze kellett hozzá az is, hogy mi is elhiggyük Boli gólja után, hogy kedvenc bírónknak nincs más választása, mint hármat fújni a sípjába. Tévedtünk.

Ez még akkor is igaz, ha mindezt egy küzdelmes, jó iramú mérkőzésen szenvedtük el. Ettől még a mai Fradinak nem szabadott volna kétgólos előnyt eltékozolni. Ezt meg az sem írja felül, hogy a helyzetek és a mérkőzés összképe alapján a döntetlen reálisnak mondható. Csak nem szoktunk hozzá, a második gólunk után már kényelmesen dőltem hátra, könnyen elfelejtve a foci egyik alaptörvényét, miszerint a 2-0 egy ki-ki mérkőzésen veszélyes is lehet, mert ha az ellenfél „talál” egy gólt (és a szépítő gól előtt finoman fogalmazva is bénáztunk hátul), könnyen meleg lehet a pite. Főleg akkor, ha 10 perc múlva jön az egyenlítés. Utána meg egy kissé idegesen nézegettem az egyre lassabban ketyegő órát, miközben azon mérgelődtem, hogy a fenébe tudtuk kiengedni a kezünkből a biztosnak látszó győzelmet.

A válasz meg pofon egyszerű: a kövesdi alakulat jobban akarta az egyenlítést, mint mi a biztonságot adó harmadik gól megszerzését. Ahhoz azonban nem kellett volna kiengedni a nadrágszíjat és nem szabadott volna engedni azt, hogy a hazaiak, akiket néhány percig meg is fogott a második bekapott gól, rájöjjenek, a Fradi már elkönyvelte az újabb három pontot és ha rátesznek még néhány lapáttal a gőzösre, akkor talán kereshetnek valamit. Egy pontot találtak, mely nekik siker, nekünk meg tanulság.

Mivel Haratin besárgult, így Rebrov mesternek változtatni kellett a Fehérvár ellen remekül működő felálláson. Vissza is állt a szokásosnak mondható két szűrős rendszerre, mely maga után vonta, hogy Tokmac került középre, jobbszélre meg Isael. Már az első percektől látható volt, hogy nem lesz egy sétagalopp az előttünk álló 90 perc. Két hazai helyzet kellett ahhoz, hogy felvegyük a ritmust (ez elég bután hangzik), de utána már nem volt gond. Uzuni lőhette volna meg a sorozatbeli hetedik gólját, de Civic remek beadása után még jól is érkezett, de Szappanos remek vetődéssel megfogta a perdítését. Majd jött Somalia gólja egy kavarodás után amit gyorsan kettőre növelhettünk is volna, de Tokmac a háló helyett a lelátót találta telibe.

A második 45 perc elején gyorsan jött Boli gólja, amit részemről egy kényelmes hátrádőléssel nyugtáztam. Innen már nem szoktunk hibázni – futott át elégedetten az agyamon. Azt persze nem tudom, hogy mi járhatott a játékosok fejébe és nem is akarok következtetni, hiszen azért is imádjuk a labdarúgást, hogy tudjuk, akkor van zsebben a három pont, ha bíró hármat sípol. Ez most egy kicsit ellentmond annak amit a bevezetőben írtam, de tévedni emberi, helyesebben szurkolói dolog, amit időnként követ a kijózanodás. Ez most két pontunkba került, a 16 helyett 14 pont az előnyünk, mely így is tetemes, de nagyon nem szeretném azt, hogy az üldözők egy pillanatig is elhiggyék, van esélyük az előzésre. Persze ők sem tökéletesek, az eddig nagyon-nagyon nagy (szerintük legalábbis) üldöző újabb pofonba szaladt bele, ők is vezettek az MTK ellen egy góllal, de kettőt kaptak, ezzel velük szemben 17 pontra ugrott az előny. Őszintén nem nagyon érdekelnek a fehérvári gubancok, kedvenc volt dózsásunk majd megoldja (kacaj a köbön!). Innentől egy új „trónkövetelő” lépett a színre, bár az valószínűleg minden foci kedvelő arcára mosolyt szül, hogy az most a Felcsút.

Még ha nehéz is, de fogadjuk el, Mezőkövesden reális eredmény született. Csak az a bizonyos kétgólos előny eltékozlása rondított bele a szibériai hidegtől szabadulni akaró vasárnap délutánba.

Két ponttal is fizettünk tévedésünkért.