Feljegyzések a fotelból – Válaszokra várva

Samuel Beckett egyik legismertebb darabjában a szereplők a kezdetektől Godotra várnak, de hiába beszélnek róla, hiába reménykednek az érkezésében, Godot nem akar megérkezni. Pedig mindent megtesznek, többször is elpróbálják az érkezését, miközben áhítattal beszélnek a jöttéről és arról az állapotról, amikor betoppan és beköltözik az életükbe. A tegnapi csúfos és szégyenteljes produkció óta fészkelte be a koponyámba, megpróbáltam Estragon bőrébe bújni, de a valójában nem is létező Godotra vártam, hanem válaszokra. Melyeket már közel fél éve – még ha elbújtatva is -, de itt is feltettem már néhányszor, de válasz nem érkezett. Ezek a kérdések tegnap este elérték a Csomolungma csúcsát, tudom, ott már nagyon szűkre van mérve a levegő, bár a fotelban ülve nem kellett légzőkészülék után epekednem, de nem tagadom, voltak gondjaim. Kábultan, értetlenül néztem ki a fejemből, az első reakcióm az volt, mily szerencse, hogy inkább az otthoni fotelt választottam és nem a „bérelt” helyemet a lelátón. Ezt aránylag elég hamar elhessegettem, hiszen éreztem én már ennél sokkal rosszabbul is magam, bár ezek a „rosszullétek” az elmúlt években teljesen elmúltak. Gyógyszer sem kellett hozzá, elég volt látni az újra éledő Fradit, a Rebrov-i eredményességet, az egymás után bajnoki címeket, benne a harmadik csillaggal, és a remek nemzetközi szereplést. Ezek kezdtek darabjai hullani az ukrán mester távozása után. Azt már nem firtatom, miért volt szükség a váltásra, megtörtént, történelem, tovább kell lépni. De nem úgy, ahogy tettük. 8-9 hónap távlatából – bár kétségtelenül voltak örömteli eredmények -, olyan kérdés cunami halmozódott fel, mely könnyen elsöpörheti a 2022-s évet. Ezt meg nem elsősorban a Paks elleni 0-3 mondatja velem.

19 forduló alatt összeszedni 5 vereséget – melyből hármat a Szentélyben szenvedtünk el! – nem a legjobb előjel a folytatáshoz. Ha jól rémlik Rebrov mester első szezonjában is ötször kaptunk ki, de 33 mérkőzésből és nem mellesleg több mint 10 ponttal meg is nyertük a bajnokságot. Ha kellő optimizmussal vagyunk felvértezve, ez a 2021/22-s bajnokságban is összejöhet, van még 14 forduló, nyerni kell mindegyiket, miközben a falusi és a kisvárosi csapatnak meg kell botlania néhányszor. Amire elég kevés az esélyünk. A két említett csapatocska még botladozhat, de azt jelen pillanatban nem látom, hogy a jelenlegi kerettel és Csercseszovval a kispadon egyik napról a másikra varázsütésre beindulna a zöld-fehér gőzhenger.

Csak ismételni tudom magam, ezt nem a tegnapi kínos vereség mondatja velem, hanem az elmúlt hónapok történései, melyek tele vannak hibákkal, rossz döntésekkel. Melyekből Kubatov elnök úr egyet bevállalt (Stöger szerződtetése), de azt is egy emelkedett hangulatú, év végi koccintáson. Túl sok időnk ezután nem volt az elmélkedésre, hiszen jött Csercseszov, azzal az ígérettel, hogy mostantól rend és fegyelem lesz, kőkemény edzésekkel spékelve. Rend és fegyelem valószínűleg van, az edzések is kemények lehettek, csak közben elveszett a legfontosabb kellék: maga a játék.

Az eddig mérkőzéseken (beleértve a DAC ellenit is) túl sok tudatosság nem bontakozott ki, egyedül a derbi első félidejében látszott valami új (azt is Tokmac jelentette egy új szerepkörben), de a a Fradi-tábor vágya, a totális támadófociról oly messze volt mint Makó lovag Jeruzsálemtől. 4 mérkőzés, 1 gól. Ehhez jött még két bajnoki lesgól, néhány kapufa és kimaradt ziccer. Ez meg nagyon kevés, sőt siralmas és méltatlan is az elmúlt évekhez. Nem akarom minden hibát Csercseszov nyakába varrni, hiszen az orosz edző csak „beteljesíteni” látszik az elmúlt hónapok hibás döntéseit.

Mely kezdődött Rebrov mester „elengedésével”, majd Lovre és Haratin érthetetlen elküldésével és folytatódott azzal a mára már egyértelmű hibásnak tűnő játékosigazolásokkal melyekkel sikerült egy a mai focihoz totálisan nem igazodó gárdát összehozni. Cabraja, Loncar, Marin, Besic, Gavric, Szánthó, Zachariassen (talán nem hagytam ki senkit) – kellettek nekünk? Milyen szempontok alapján „találtunk” rájuk? Közülük Cabraja és Gavric a tegnapi napig csak perceket töltött a pályán, Zachariassen Csercseszovnál csak a kispadot koptatja, Besic játszogat, de ő inkább a sárga és a piros lapokat gyűjtögeti, Marin egyértelműen csak levezetni jött az Üllői útra, Loncart a derbi gólja „emeli” ki, de tegnap kb. a 20 perc tájékán fedeztem fel, hogy ő is pályán van. Azt a sokat hangoztatott mosakodást, hogy az újaknak idő kell a beilleszkedéshez, tegnap este Uzuni cáfolta, aki úgy lépett szintet (inkább több emeletet), hogy néhány napos granadai ismerkedés után már kezdőként lépett pályája Real Madrid ellen!

Mindezekre jöhet a válasz, hogy ettől még ősszel elfogadhatóan teljesítettünk az EL-ben, ami igaz is, bár szerintem addig még kitartott a rebrovi lendület, de ahogy elveszett az öltöző (állítólag ez volt Stöger menesztésének az oka), maga a játék is elveszett. Caklipakli, szőröstől-bőröstől és folytathatnám a vidéki tájszólásokat, de a lényeg ugyanaz: jelenleg még a bajnoki címvédést is bizonytalannak látom, bár ez lehet, hogy csak a tegnapi letargiám hétfő reggeli maradványa mondatja velem. Jelenleg a kiutat sem látom, ami még nem lenne túl nagy gond, de Csercseszov sem láthatja, ha azt sem vette észre, hogy tegnap a B-közép a hármas sípszó előtt lelépett. Ők így fejezték ki nem tetszésüket.

Én meg azzal, hogy Godotra várva kérdéseket, kételyeket próbáltam megfogalmazni, melyekre ismerem a kliséket, ezért valójában nem is várom a válaszokat, inkább őrlődöm tovább és reménykedem abban, hogy végül az egész csak egy rossz álom.

Beckett darabjának a végén Estragon is megfogalmazza, hogy nem várni kell, hanem cselekedni és bízni abban, hogy a jövő mégis csak szebb lesz, mert erre vagyunk ítélve.