FENYVESI DOKTOR – 60 év a Fradiban
Zárszó helyett
Fenyvesi és Epiktétosz
Hogyan kerül egy lapra a villámléptű újkori magyar futballista és a fél lábára béna ókori görög sztoikus bölcs? Hát úgy, hogy szerintem a gondolkodásmódjuk nagyon hasonlít egymáshoz. Amikor azt kerestem, hogy lehetne igazán jellemezni ezt a szerény, befelé élő, minden külső hívságtól, modorosságtól, kivagyiságtól mentes, sosem nyomuló, mindig megbízható, életet, futballt egyaránt komolyan vevő férfiút, aki felnőtt életében jószerével semmit sem változott, a haja színén kívül. Aki az életben mindent a maga erejéből ért el: állatorvosi diplomát, 76-szoros válogatottságot, 550 tétmérkőzést az FTC-ben, s velük együtt alighanem osztatlan tiszteletet, megbecsülést. Kiállítva sohasem volt. Ellensége nincs. Irigye nincs. Haragra ritkán gerjed, haragot nem tart. Elérhetetlen vágyakat sosem kergetett, az elérhetőket nemcsak kergette, hanem el is érte. Íme, nyolc epiktétoszi mondat befejezésül, amiket akár ő is mondhatott volna.
- Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Ne törődj semmivel, ami független a te akaratodtól, de igyekezzél megjavítani minden dolgokat, amik rajtad állnak!
- Tűzz magad elé egy jellemet és mintaképet, és tartsd magad hozzá, akár egyedül vagy, akár az emberek között.
- Nem mihaszna vágyaink kielégítésével érhető el a nyugalom, hanem ellenkezőleg, az ilyen vágyaktól való megszabadulással. Fektess feleannyi munkát az üres vágyaktól való megszabadulásra, mint amennyit eddig a megvalósulásukra fordítottál, és te magad is hamarosan meglátod, sokkal több nyugalmat és boldogságot kapsz.
- Ha nagy dologra törekszel, nemcsak ímmel-ámmal kell utána vetned magad, hanem ennek a kedvéért bizonyos dolgokról teljesen le kell mondanod, más javak megszerzését pedig el kell halasztanod.
- Ha valaha megtörténik, hogy kifelé fordulsz azért, hogy bárkinek a tetszését megnyerd, tudd meg, hogy belső egyensúlyod összeomlik.
- Minden helyzetben emlékezz arra, hogy önmagad felé fordulj, és megvizsgáld, milyen képességed van a helyzet megoldásához. Ha fáradság vár rád, megtalálod a kitartást. Ha szidalom ér, megtalálod a béketűrést.
- Győzni szeretnél Olympiában? Az nagyon szép dolog. De előbb vizsgáld meg a feltételeit és a következményeit. Fegyelmezetten kell élned, étrend szerint kell táplálkoznod, tartózkodnod kell a süteményektől, előírás szerint kell edzened magad a megállapított órában, akár hőség van, akár hideg. Egyszóval úgy kell engedelmeskedned az edződnek, mint az orvosnak. Azután ki kell állnod a versenyre, megtörténhetik, hogy megrántod a kezed, kificamítod a bokád, és rengeteg port kell nyelned. Megeshetik, hogy közben meg is ostoroznak, és a végén mindennek a tetejébe még le is győznek.
- Ne nevess sokat, ne nevess ki sok dolgot, ne nevess féktelenül. Tartózkodj a személyek gáncsolásától, dicsőítésétől és összehasonlításától. Legtöbbször hallgass, és csak a fontos dolgokról beszélj, de azokról is keveset.
Azt hiszem, az eddigiekből nyilvánvalóan kitetszik, hogy Fenyvesi Máté sztoikus világszemléletű és introvertált személyiségű ember. Azaz jellemző rá az ingerkerülő magatartás, az egyszerre egy feladatra figyelés, s annak precíz, maradéktalan végrehajtása. Általában hallgatag, visszahúzódó, a nagy, harsány társaságnál jobban kedveli a szűkebb bensőségesebb baráti, rokoni köröket. Nehezen, lassan ismerkedik, és kerül minden feltűnést. Könnyen tanul, szívesen alkalmazkodik, elfogadja – saját mércéje szerint – az irányítást. Ezért nem volt soha konfliktusa edzővel, bíróval – s vélhetőleg a feleségével sem. Hallgatagsága egyben bölcsesség is, diszkréció is. A locsogást nem kedveli, a pletykát, a mások hátuk mögötti kibeszélését hírből sem ismeri.
Igen ám, de ezek az introvertált típust jellemző klasszikus személyiségjegyek mégsem illenek teljesen rá. Milyen zárkózott, magának való ember az, aki felnőtt létére minden hétvégén egy nagy stadionban ötven-nyolcvan ezer ember előtt szaladgál egy szál trikóban, rövidnadrágban? Milyen egy dologra összpontosító ember az, aki mindig legalább két vasat tartott a tűzben: magas szinten teljesíteti az edzéseken a mérkőzéseken, s egyszersmind a főiskolai vizsgákon is. Aki egyszerre építette a jelenét és a jövőjét. Milyen hallgatagság és társaságkerülés az, ha valaki szívesen nótázik együtt a barátaival órákon át. Milyen távolságtartás az, ha valakit a legszurtosabb utcagyerek is bátran leszólíthat egy autogramért? Milyen ingerkerülő az, akiben nincs megalkuvás, aki csöndesen, de mindig vállalja a véleményét? Milyen magába zárkózás az, amely kifelé szeretetet sugároz, s egyben azt generál és vonz magához?
Hagyjuk tehát a pszichológiát, a tipológiát, zárjuk azzal, hogy hősünk – minden hősi allűr nélkül – legendás futballista, és különleges, szeretnivaló ember. Jelleme egyenes, mint a partvonal, ha józan szertáros húzta.
Sz.L.
Árulják el, hogy hol vehető meg a könyv?
Előre is köszönöm!
Bodon Attila
Az FTC Baráti Kör irodában és a Fradi Shopban
Gyerekkorom egyik bálványa… fiatalok el sem tudják képzelni, hogy egyetlen meccs előtt sem féltünk, csak vártuk, de nagyon… és amikor az összeállítást is bemondták( a vége: Albert, Rákosi, Fenyvesi dr.) már éreztük, hogy csakis mi nyerhetünk, ilyen játékosokkal… (nem nyertünk, mindig, de majdnem…) Isten éltesse nagyon sokáig a nagyszerű balszélsőt és kiváló embert!