Fogl József

Fogl III (Fogoly III, Újpesti III) József (1897. augusztus 14., Újpest – 1971. január 31., Budapest), az UTE és az Újpest FC (1918-31: kétszeres bajnok-, egyszeres KK-győztes valamint a Bajnokok Tornáját nyert csapat tagja) balhátvédje, 1920 és 1930 között 38 mérkőzésen játszott a nemzeti tizenegyben.

A legendás emlékű „Fogl-gát” ifjabbik tagja, Fogl Károly öccse. Nagy képességű bátyja mellett sem halványultak el kitűnő tulajdonságai. Fáradhatatlan, gyors, jó rúgótechnikával rendelkező hátvéd volt. Bátorsága és keménysége vetekedett a bátyjáéval. Legnagyobb erénye: tökéletesen kiegészí­tette a bátyja játékát. Nemcsak mozdulatait, hanem az elgondolásait is pontosan ismerte. Ennek a kettősnek az ereje éppen a szinte egyedülállóan pontos, teljesen összehangolt együttműködésben rejlett. Valóban „gátszerű” védelmi falat alkottak a kapu előtt. A fiatalabb Foglról sokan azt állí­tották, hogy csak bátyja mellett érvényesül. Nos, a népszerű Jóska — Karcsi visszavonulása után — idegen társakkal is bebizonyí­totta, hogy válogatott klasszis. Sok kiváló játéka közül az 1924. szeptember 21-én, a Németország elleni találkozón (4:1) mutatott teljesí­tményét véljük a legemlékezetesebbnek.

(Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak valamint a magyarfutball.hu felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK