Fradi-körkép

Néhány gondolat – befejezésül

Ennyi hát a történet – legalábbis egyelőre. Az egyesület problémái világosak és valóságosak. Az események itt nem állnak meg, ez a meccs még hosszú lesz. A Fradinak pedig nincs könnyű dolga, mert az ellenfél olykor láthatatlan, vagy nehezen felismerhető. Sokszor a szabályokat sem tartja be: kézzel ér a labdához, magaslábazik, lesből lő gólt.

A bí­rónak meg nincs sí­pja, hogy jelezzen. De nemcsak hogy sí­pja nincs, még a szája is be van tömve!

A közönség pedig egy betonfallal van elválasztva a pályától, sokszor azt sem tudja, kinél van a labda, kinek szurkoljanak.

Hogy lehet í­gy futballozni?!

Arra vagyunk kí­váncsiak, hogy mit hoz a jövő? Mikor lesz már végre csend a Ferencváros körül? A válasz persze egyszerű: megtudja mindenki, ha kivárja… Legtöbbünk, úgysem tehet egyebet…

Mindannyian azt szeretnénk, hogy ettől csak jobb legyen. Nemcsak a fradidrukkerek szeretnék ezt. Mert a magyar nép csapatának ügye, nemcsak az ő problémájuk. Az FTC ma csatatér, amin a hazai és nemzetközi politikai és gazdasági elitalakulatok kommandói csapnak össze. Keresztbe, kasul, néha azt sem tudják, ki kivel van. Egyesek meg mindig abba a csapatba állnak, amelyik nyerő pozí­cióban van… Közben dől a pénz… Közben mint a köles, fizetjük a hülyeségeiket, mialatt közülünk egyre többen, a régi idők fociján ábrándoznak…

Csakhogy ne legyen a Fradi újra Kinizsi! De a huszonötmillió dolláros hazugságok sem kellenek. Tényleg az az Egyesületi Tanács dönt most is, amelyik a Ferencvárosnak a DICOBE-ot megszavazta?!

Tényleg.

Hogy lehet ez??

Minden lehet, csak akarni kell. Vagy hagyni, hogy „magától” legyen. Nem beleszólni a dolgokba, leülni, a magasból pislogva bámulni. Hogy lent a ködben mi történik…

Szóval, a Ferencvárosban még mindig arra a grémiumra van bí­zva (sok)minden, akik jó bulinak látták, hogy a DICOBE lenyúlja a Fradit. A DICOBE-ot megszavazták, később Varga Zoltánt meg le, pedig már Torgyán neki í­gérte a Ferencváros kispadját… Ugyanaz a testület.

Luterán Zoltán, Torgyán miniszter úr személyi titkára hiába- mondta azt nekem, hogy nem.

De!

Az elnökség a régi… Ha kellett, bólintottak az akkoriaknak, ha kell, bólintanak a maiaknak. (Tudjuk, hogy van egy-két kivétel közöttük, feléjük a tisztelet!)

„Ha én zászló volnék,
Soha sem lobognék.
Bármiféle szélnek,
Haragosa volnék..
Akkor lennék boldog,
Ha kifeszí­tenének,
És nem lennék játéka,
Mindenféle szélnek…”

-könyv részlet-

Szerző: Mayer Oszkár
Kiadó: Magyar a magyarért Alapí­tvány – 2000