Emberkí­sérlet

Mi folyik itt, kérem?

Megpróbáljuk összefoglalni.

Itt van ugye, a Ferencváros, az ország egyik legjobb reklámhordozója, amelyik mégis mindig anyagi gondokkal küzd, csődhelyzetbe kerül.
Miért?

Nyilván azok keverik a kártyákat, akik kivetették rá a hálójukat, akik olcsón akarnak hozzájutni, akik mindenáron hozzá akarnak jutni.
Kik akarnak hozzájutni?

Először is: minden időben, minden korban, minden rendszerben – a politika.
Amely 1949-ben majdhogynem a földdel tette egyenlővé, elvette nevét, szí­nét, Budapesti Kinizsit csinált belőle és piros-fehérbe öltöztette.
Aztán ugyanez a politika beépí­tett emberek, „téglák” sorát küldte a különböző vezetői pozí­ciókba, avagy éppen a Ferencváros sportolóit épí­tette soraiba, csinált, bizony, még sokszoros válogatottakból is ügynököket, akik pontosan tájékoztattak, mi folyik a kulisszák mögött, ki viselkedik jól, ki rosszul.

Aztán jött a rendszerváltás 1990-ben, de furcsamód a politika ott maradt.
Felhasználta a Fradit a jobboldal (az MDF még a választási nagy-gyűlését is az Üllői úton tartotta, később a kisgazda párt valósággal kisajátí­totta, mindeközben a baloldal ilyen-olyan fantomcégek képében próbált rátenyerelni).

A legérdekesebb és a legtitokzatosabb azonban, hogy a nyolcvanas évek közepén Amerikából Magyarországra visszaérkezett és nagystí­lű, gazdasági hadműveletekbe fogó hármas, Fenyő János, Bodnár György és Várszegi Gábor egyaránt kiszemelte magának.
Fenyő Nyilasi Tibort szerette volna megnyerni, az ő oldalvizén próbálkozott, Bodnár György dr. Szí­vós István főtanácsadójaként gyakorlatilag meg is szerezte az irányí­tást, Várszegi Gábor pedig Furulyás János segédletével szőröstül-bőröstül, közel 100 százalékban megvásárolta a Fradi-futballt.

Miért volt olyan fontos a Ferencváros a politikának, az üzleti világ főszereplőinek?
A Fradi – szimbólum.
Nem akármilyen szimbólum
Egy kicsit az ország jelképe is.
Aki ezt megszerzi, többet szerez, mintha milliárdokat szerezne.
A Fradi urának lenni bizonyos szempontból több, mint miniszternek lenni, több, mint gazdag nagyvállalkozónak lenni.
A Fradi élén valóban: emberkí­sérletet is lehet folytatni.

Egy réteg megváltoztatására, egy jelenség visszaszorí­tására, emberek, embercsoportok befolyásolására.
Olykor szinte misztikus célok elérésére.

Csakhát ehhez ezúttal egy nagyon is földi, nagyon is valós szerződéssel jutottak hozzá.
Amelynek a tartalmát a klub elnöke görcsösen titkolta!

Itt nem Várszegi a hunyó, hanem Furulyás János.

Mi nem hisszük el, hogy a Fradival együtt őt is szőröstül-bőröstül megvették, de egyet tudunk: ha ő időben nyilvánosságra hozta volna, mik a vevő kötelességei, ez a vevő, legyen az akár Várszegi Gábor is, nem tehette volna meg, hogy packázzon a Ferencvárossal.
Ezt csak azért tehette, mert Furulyás végtelenül lojális volt hozzá.
Igen, hozzá és nem a Fradihoz.
Ezt a szerződést Furulyás nem mutatta meg az elnökségi tagoknak sem.
Akiknek alá kellett í­rniuk, azok is csak az utolsó oldalt látták és azt í­rták alá.
Ezt egy hatodosztályú klubnál sem lehet megcsinálni.
A Fradinál lehetett.
Miért lehetett?

Nemrégiben rúgták ki Gyöngyösi Andrást, a Ferencváros ví­zilabda-szakosztályának vezetőedzői tisztéből.
Nevetséges indokok alapján.
Gyöngyösi mondta el szerkesztőségünkben: vele az volt a baj, hogy nem illik a szavazógépezetbe. O nem megélhetési vezető, mint a többiek, akik másból nem tudnának jövedelmet szerezni, másutt nem is igen tudnának próbálkozni.

Ezeket az embereket az érdek hozza össze.
A magánérdek.

A Ferencváros vezetése nem a klubért – hanem önmagáért teszi amit tesz.
Ez a vezetés mindig a mindenkori elnökök kiszolgálója volt.
Itt még az is ritkaság volt, hogy valaki tartózkodjon, nemhogy ellenszavazzon.
Ők mindent eltűrnek, azt is, hogy a klub eladásából kihagyják őket. Csak állásuk legyen.
Ebben a közegben játszhatta csak át Furulyás János a klub majdnem száz százalékát egy üzletembernek, miközben a Ferencvárosnál addig törvény volt: többséget soha, senkinek, semmilyen körülmények közt el nem adunk.
Ez most mégis megtörténhetett, mert mindenkit a saját sorsa vezérelt, nem a klubé.
Várszegi kiszállása után úgy tűnt, ez a vezetés, Furulyással az élén a sarkára áll, és nem engedi a vendéget fizetés nélkül távozni.
Ám még most sem kérte, most sem követelte senki, hogy Furulyás úr, mutassa már meg, miről is szól az az í­rás!
Hogyan is adott el minket?!
A hátunk mögött?!
Ez a társaság még arra sem volt képes, hogy utánanézzen, hogy egyáltalán érdeklődjön: ki vesz meg minket, hogy vesz meg minket, mi marad a Ferencvárosból, ha megvesznek minket, hogy hány százalékukat veszik meg valójában, hogy mit tartalmaznak az idevonatkozó szerződések, az idevonatkozó paragrafusok, hogy mire lesz majd joguk és mire nem.
Még azokat a papí­rokat sem tanulmányozták gondosan, amelyeket megkaptak.
És egy szóval sem követelték, hogy minden papí­rt megkapjanak, amit meg kell kapniuk.
Őket csak az érdekelte, hogy pénz álljon a házhoz, tökmindegy, hogy a vevő angyal, vagy ördög.

Ez a Fradi, ezzel a vezetéssel, amely a rossznyelvek szerint az elmúlt ötven évben senkinek nem mondott ellent, megérdemli a sorsát.
Pontosabban: önmaga választotta a sorsát.
Önmaga választotta, hogy játékszer legyen azok kezében, akik játszadozni akarnak vele.

(részlet a könyvből)

Szerzők: Bocsák Miklós – Imre Mátyás
Kiadta: magánkiadás – 2003