FRADINKA III.
A zöld-fehér színek szerelmeseinek arra kérdésre, hogy hányszor nyertünk magyar bajnoki címet egyetlen kvízjátékban sem okozna gondot a válasz. De vajon azzal mennyire vagyunk tisztában, hogy a legerősebb Európai kupasorozatban, a „bajnokok versenyében” hogyan is szerepeltünk a torna 60 éves történetében? Először 1955-ben rendezték meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, mely valójában a hatvanas években teljesedett ki. Eleinte egyenes kiesési rendszerben folytak a küzdelmek, nem volt kiemelés, nem voltak „preferált” csapatok, országonként csak a bajnok indulhatott (plusz a címvédő ha éppenséggel nem lett bajnok).
A Fradi először az 1963/64-s kiírásban indult és az első fordulóban a török Galatasaray búcsúztatta az alakulófélben lévő „Aranylábú gyerekeket” (elsősorban a törökországi utazást megelőző védőoltásnak „köszönhetően”). A következő szereplésünk már jobban sikerült, 1965/66-ban a 3. fordulóig jutottunk (ne feledjük, 1965-ben VVK-t nyertünk!), ahol a címvédő Internazionale állította meg Albertékat. Az 1969/70-es sorozatban a második fordulóban estünk ki. 1969. november 26-án, a Leeds-i 0-3 után a visszavágón is háromgólos vereséget szenvedtünk, mely nem csak a BEK-től való búcsút jelentette, hanem a hatvanas évek sikerszériáját is lezárta.
1976/77-ben két fordulót, 1981/82-ben egy fordulót „éltünk” meg, amit 10 éves szünet követett. 1992-ben az UEFA átalakította a lebonyolítást, bevezették a korábban csak világversenyeken használt csoportküzdelmeket, amivel izgalmasabbá, nem utolsósorban pedig még nagyobb üzletté tették az addig egyenes kieséssel működő legnagyobb európai kupasorozatot. Eleinte elég volt egy selejtező megnyerése a csoportkörbe jutáshoz, majd főleg a Kelet-Európai változásoknak köszönhetően (amit az UEFA elég speciális „kvótákkal” kompenzált) manapság a Bajnokok Ligája a gazdag európai klubok színterévé vált.
1992-ben elbuktuk a BL-selejtezőt (nem kell emlékeztetni senkit a Slovan elleni pozsonyi mérkőzésre), majd jött 1995. augusztusa, az Anderlecht elleni sikeresen megvívott selejtező, és első magyar csapatként tagjai lehettünk a Bajnoki Ligája elit mezőnyének.
Kinyíltak Európa kapui, ” a zöld sasok házhoz hozták” Európát.
Vélemény, hozzászólás?