Fradista anekdoták: Tóth Potya István

toth-potya-istvan_karikatura_0831

Tóth Potya egy időben az olasz Ambrosiana edzője volt. Ebből az időből való a következő tanmese a népszerű mester előadásában.

A Juventus ellen játszott az Ambrosiana, ami igen nagy eseménye volt az olasz bajnokságnak. A mérkőzés előtt azt mondtam a csapat jobbszélsőjének, egy tehetséges, fiatal játékosnak: ha a kapu elé érsz, lehetőleg Combi jobbja felé lődd a labdát, mert azon az oldalon nehezebben véd, mint a másikon.

(Combi a Juventus válogatott kapusa volt. Ő védett többek között azon a mérkőzésen, amikor a magyar válogatott 1930-ban az Üllői úton 5:0-ra kikapott az olaszoktól. — A szerzők)

A szélső megí­gérte, hogy a tanácsom szerint fog futballozni… A játék hevében aztán egyszer nagyszerű labdát kapott, és szélvészként rohant is vele a kapu felé. A fedezet másfelé kalandozott, a hátvédet meg lefutotta a szélső, és minden remény megvolt arra, hogy gólt szerez. Pillanatok alatt ott termett a tizenhatos előtt, én már torkomszakadtából kiabáltam feléje: kapura!, kapura! , amikor azt vettem észre, hogy megtorpant, és a futása lassúbb lett. Láthatóan meghökkent valamin, s én hiába kiáltoztam. A megtorpanás elég volt ahhoz, hogy az egyik védő beérje, s még idejében felszabadí­tson. A mérkőzés után szemrehányóan kérdeztem a játékostól:

— Miért lassí­tottál annál a nagyszerű labdánál? Miért vártad be a bekket, ahelyett, hogy lőttél volna?

— A játék előtti figyelmeztetés jutott eszembe, s azon gondolkoztam, hogy Combi jobb vagy bal oldala felé kell-e lőnöm?

* * *

A gömbölyű, kicsi, kövér, kopasz Tóth Potya edzőként előtte járt a tudománynak.

Altató, nyugtató és efféle labdarúgóknak is olykor tanácsos gyógyszerek helyett úgynevezett placebo-pirulákat (í­gy nevezték abban az időben) szedetett a játékosaival.

A pirulák porcukor és aszpirin keverékéből álltak össze, és tulajdonképpen az igazi altatót, az igazi nyugtatót, meg efféléket voltak hivatottak helyettesí­teni.

Megkérdezték egyszer a mestert:

— A placebo-pirulák megnyugtatják a játékosokat?

— Hát, ha hisznek benne – válaszolta.

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK