Gyász: 89 évesen elhunyt Buzánszky Jenő
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat vb-ezüstérmes (1954), olimpiai aranyérmes (1952) jobbhátvédje, tájékoztatta Buzánszky Jenő fia a fourfourtwo.hu-t.
Buzánszky Jenő december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol megoperálták. Karácsonyi ünnepségekre, megemlékezésekre szóló meghívásinak azt követően már nem tudott eleget tenni. A műtét után az intenzív osztályra került, állapota négy nappal a beavatkozás után is kritikus volt. A rákövetkező héten ismét meg kellett őt műteni. Szenteste előtt két nappal ifjabb Buzánszky Jenő arról tájékoztatta az édesapjáért aggódókat, hogy a beteg percekre magához tér ugyan, és kommunikál is, a beszéd azonban nagyon nehezére esik.
„Nincs étvágya sem, mesterséges táplálásra szorul, s bár az orvosok szerint stabilizálódott az állapota, fontos volna, hogy elfogadja a táplálékot és visszatérjen az életkedve.” – mondta Buzánszky Jenő fia. A karácsonyi ünnepek után, de még szilveszter előtt a volt klasszis az intenzív osztályról a belgyógyászatra került, szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó volt. Minimális ételt és italt fogyasztott.
Ifjabb Buzánszky Jenő a Nemzeti Sportnak adott, a január harmadikai lapszámban megjelenő nyilatkozatában annyit mondott: „Innentől kezdve már csak a jóisten tudja, hogy apu állapota hogyan s merre változik…”
A legendás Aranycsapat kezdő tizenegyéből utolsóként távozó Buzánszky Jenő vasárnap este nyolckor hunyt el. Az 1954-es svájci vb-n ezüstérmet szerző magyar válogatott keretéből Várhidi Pál és Tóth József él még.
AZ ARANYCSAPAT LEGHÍRESEBB ÖSSZEÁLLÍTÁSA
Grosics Gyula (1926–2014) – Buzánszky Jenő (1925–2015), Lóránt Gyula (1923–1981), Lantos Mihály (1928–1989) – Bozsik József (1925–1978), Zakariás József (1924–1971) – Budai II László (1928–1983), Kocsis Sándor (1929–1979), Hidegkuti Nándor (1922–2002), Puskás Ferenc (1927–2006), Czibor Zoltán (1929–1997)
Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv (1906–1986)
BUZÁNSZKY JENŐ – NÉVJEGY
Született: Újdombóvár, 1925. május 4.
Sportága: labdarúgás
Posztja: védő
Klubjai: Dombóvári Vasutas, Pécsi VSK (1946–1947), Dorogi Bányász (1947–1960)
Válogatottság/gól: 49 mérkőzés/0 gól1945–1946-ban elvégezte a MÁV Vasúti Tisztképzőt, 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. Kezdetben a MÁV-nál, majd 1947-től 1978-ig a Dorogi Szénbányáknál dolgozott.
Sportolói pályafutását a Dombóvári Vasutasnál kezdte, azután a PVSK, később a Dorogi Bányász játékosa volt. Összesen 274 NB I-es mérkőzésen futballozott.
Szerepelt az Évszázad mérkőzésének nevezett londoni találkozón, amelyen az Aranycsapat 6:3-ra győzött Anglia ellen. 1952-ben, Helsinkiben tagja volt az olimpiai bajnokcsapatnak, 1954-ben ezüstérmet nyert a svájci világbajnokságon. 1960 és 1973 között edzősködött.Az 1990-es években különböző vezetői posztot töltött be a Magyar Labdarúgó-szövetségben.
2011. április 26-án Grosics Gyulával együtt átvette a Nemzet Sportolója elismerést.
2014 novemberében – a vívó Nagy Tímea társaságában – beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé.
(nso.hu)
18 hozzászólás a(z) Gyász: 89 évesen elhunyt Buzánszky Jenő bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Az Aranycsapat játékosai közül kettőt láttam civilként: az 1-est és 2-test.
Grosics az utóbbi évtizedekben a közelünkben lakott, vele többször is összefutottam.
Buzánszkyt egyszer láttam. 1954-ben egy barátom édesapjának, aki a dorogi szénbányák vezető jogásza volt, valami megbeszélnivalója volt vele, és válogatott összetartás lévén a Margitszigeti Nagyszállóban találkoztak. Sikerült kikönyörögnöm, hogy vigyen magával. 14 éveskét is feltünt, hogy Buzánszky mennyire „igazi úriember” volt mind megjelenésében, mind magatartásában a többiekhez képest.
Kedves YSE, én meg Medulinban láttam (Horvátország) a kempingben … ő „vénséges vén öregember” volt (kb. 45 éves lehetett :razz:) én meg kb. 10 … Apám megmutatta, majd odamentünk, bemutatkozott és bemutatta … napokig azt hittem, álmodom! Egy „élő félistennel” találkoztam! Ezt nem most érzem így, ez az AKKORI érzésem! Talán 1970 nyarán, a mexikói VB utáni nyaralásunkon történt … Igaz, én még azon nőttem fel, hogy suttogva dicsérték az Aranycsapatot az emberek -és sajnos, fennhangon szidták a Flórit, a Kálmánt, a Jancsit, a Zolit, a Ferikét stb. – mert a Kádár-rendszer sok egyéb identitászavara mellett ezt sem tudta kezelni … sok más tényező mellett ez IS okozta a magyar futball hihetetlen mélyrepülését … a politikusok, a „vezérek”, az akkori döntéshozók szinte örültek 1-1 magyar vereségnek, mondván: nem kell egy ilyen kis országnak „túl nagynak lennie” … hát, az utóbbi kb. 40 évben a magyar foci tett róla, hogy ne legyen „túl nagy” …
Igen, a futball mindig és mindenütt politika volt, ezt most hosszű lenne részletezni. De abban igazad van, hogy a hatvanas/hetvenes években (főleg a hatvanasokban) valójában soka nem örültek a sikereknek. Akkoriban merült fel az elvtársak között, mint „veszély” a >sportnacializmus<, melyről komolyabb helyeken is cikkeztek…
Igen, az „et-ak” soha semmit nem tudtak a saját helyén kezelni … Akarták is a győzelmet („hangulatjavító tényező”), de a vereséget sem bánták (nehogy a „rohadt magyar nacionalizmus” triumfáljon …) Amire már emlékszem: ’77-ben milyen visszafogottan kommentálta a sajtó, hogy kivertük a „ruszkikat” a VB-selejtezőben, ami már AKKOR IS egy kisebb csoda volt! Hál’ Istennek, ott voltam a Stadionban a magyar – szovjet 2-1-en, ’77. ápr. 30-án … a mai napig, ha csak rágondolok, lúdbőröztető élmény …
Ha jól számolom, 8 játékos van még közöttünk, aki a válogatottban együtt játszott Puskással:
Fazekas (Vörös Lobogó) és Faragó (Honvéd) kapusok,
Rudas (Fradi) és Várhidi (Bp. Dózsa) hátvédek,
Kovács III. (Vörös Lobogó) és Berendi (Vasas) fedezetek,
Tóth II. (Csepel) és Fenyvesi dr. (Fradi) csatárok.
Tud valaki többről?
Rudas Feri bácsi a kapitány! Ha egyszer találkozhatnék Vele! Nekem Ő a legenda!
Kiegészítem magam: Raduly Jóska is megvan, a Vasas jobbszélsője.
Kedves Fradista társam! Az általad felsorolt, akkoriban leginkább „B” vagy „C” válogatottban játszókból is világbajnok csapatot lehetett volna összeállítani! Bukovi Marci bácsi meg tudta volna csinálni! Szerintem az ’54-es bajnok német csapatból F. Waltert és talán Rahnt leszámítva senki sem volt különb képességű, mint az általad felsorolt 8/9 játékos … vélem én, aki nem láthatta Őket, de olvasva, hallva, nézve sok mindent, ez a véleményem …
Szegény Raduky… én láttam játszani egyetlen válogatottságán. Vasas játékos volt, de klubszínre való tekintet nélkül fel voltunk háborodva, hogy Puskás hogyan égette állandóan. CSAK olyan labdákat adott neki, amelyeket ÉPPEN nem lehett elérni. Hogy miért … finoman fgalmazok ,,, nem szerette??? Ki tudja.
Raduly pályafutása nyilván még sikeresebb lett volna, ha az 1945 és 1951 közötti éveket nem a szovjet gulagon töltötte volna. 18 évesen került oda.
Igen, azt hiszem 2 futballista volt a világon, aki a GULAG-ról visszatérve nemzeti válogatott lett … Raduly és Sztrelcov … ez sem semmi! Mi lenne, ha megpróbálnátok Raduly Józsi bácsival interjút csinálni??? Ha jól tudom, Ő is Fradi-drukker volt fiatal korában! (Persze, mi más lett volna … 😛 )
Raduly és Rudas volt a két kapitány a stadionnyitó meccsen ’74-ben:
Kevesen tudják, hogy 1957-ben szeretett volna hozzánk átigazolni, de kérelmét a korabeli sportvezetés rövid úton elutasította.
Kedves YSE! Ő is? Szerintem 1957-ben sokan szerettek volna a Fradiba igazolni, miután ismét FRADI lett a Fradi! Állítólag, ha Kocsis Sanyi hazajött volna, Budai „Púpossal” együtt visszajöttek volna a Fradiba … de „Púpos” egyedül nem „mert” -pontosítva, nehogy kegyeletsértőnek tűnjön: egyedül nem érte meg!- Lehet, hogy Jenő bácsit a Fradi jugoszláv turnéján tapasztalt légkör fogta meg??? Ha jól olvastam (Nálatok), több dorogi is játszott azon a túrán … Pedig, ’56. decemberében nem lehetett túl mulatságos légkör … legfeljebb annak örülhettek, hogy kiengedték őket „Jugóba”, no, és hogy ismét Fradi lett a Fradi! Állítólag Varga János (a másik legnagyobb dorogi legenda) is szívesen jött volna hozzánk, nem tudom, mi lett volna belőle, erről Imre bácsi többet tud …
Ilkut és Buzánszkyt a Népsport is megírta – mármint, hogy eluasítottáka kérelmüket. Varga tudtommal csak a szurkolók egymás közti beszélgetésében merült fel, feltehetően azért, mert ott volt ő is a jugő túrán.
’57 nyarán akart Ilku és Varga a Fradiba igazolni egy korabeli NS cikk alapján, de nem jöhettek. Varga többször is próbálkozott az átigazolással.
Én is úgy olvastam (leginkább Nálatok) és úgy hallottam (gyerekkoromban a felnőttektől), hogy Ilku is nagyon szeretett volna Fradi-kapus lenni … pedig, szerintem a Fradiban kevesebbet keresett volna (itt nem volt illetményszén … 😉 ) … és Grosics is nagyon szerette volna a Fradiban befejezni … csak állítólag ’62-ben megmondták neki, hogy ne is álmodjon arról, hogy Ő valaha Budapesten … pláne a Fradiban … ami gyönyörű gesztus volt a Fraditól (akkor épp angol vezetéssel), hogy túl a 80-on Fradista lehetett … védhetett hivatalos (nk. barátságos) meccsen, tagságit kapott … megkönnyeztem … azt hiszem, ez is világcsúcs …
Isten nyugosztalja! Nagyon lesújtott a halálhíre. Mert tudjuk, hogy csak a múltunk van, de más, amíg ez a múlt velünk is él, ténylegesen, a maga valóságában, itt közöttünk. Persze ezután is, mindig velünk lesz, amíg hordozzuk magunkban, amíg őrizzük ezt a múltat, de ha már csak felidézni tudjuk alakjaikat, és immáron mindnyájukét, azzal végérvényesen kiszakad belőlünk egy darab. Nyugodjék békében, Jenő bácsi, nyugodjatok békében, Aranycsapat!