Hajrá, Fradi! Hajrá, Fidi!
A Steiner -ekkor már Sömjén- családba történt benősülésem után jóval tudtam meg, hogy ekkor már nagyon beteg és szinte ágyhoz kötött apósom fiatalon ünnepelt futballista volt. Ez volt az a téma, amiről mindig szívesen mesélt, így hallottam két fájdalomcsillapító bevétele között felemelő, de egyáltalán nem vidám élettörténetét.
Fiatal gyerekként tehetségesen rúgta a labdát olyannyira, hogy bekerült Zugló labdarúgó csapatába. Egy kerületi fociklub tulajdonképpen karantén, nagyobb sikerekre alkalmatlan, viszont trambulin lehet ambiciózus fiatal játékos számára. Steiner Ferenc ilyen volt. Mindig is profi klubba vágyakozott, és sorsa úgy hozta, hogy olvasta az MTK felhívását új játékosok toborzására. Jelentkezett a kék-fehéreknél, a próbajátékon megfelelt, de miután kezet ráztak vele, egy pár használt, rossz focicipővel ajándékozták meg. Fidi reklamált, hogy nem ezért jött profi klubba, de sajnálattal közölték, hogy az MTK szegény, erre futja. A fiatalember feldühödött, sarkon fordult és meg sem állt a Ferencvárosig, ahol szintén játékos toborzás folyt.
Így a véletlennek köszönhetően lett zöld-fehér a színe, ferencvárosi a mez rajta és a szív, ami az alatt dobogott élete végéig. Jól járt vele a FRADI, melynek első csapatában 1923-tól 1927-ig játszott. A ma már csak nagyon profi FRADI szurkolók által ismert összeállítás:
Amsel – Takács I., Hungler II. – Furmann, Sándor, Blum – Steiner, Steczovits, Pataki, Eisenhoffer, Kohut
összeállítású csapat sorban aratta a hazai és nemzetközi győzelmeit. Fidi életében az egyik legemlékezetesebb mérkőzés Rómában zajlott 1925-ben, amikor a FRADI 5-0-ra lelépte az Alba Rómát.
Egy, a vatikáni udvarban járatos barát addig lobbizott, míg a győztes magyar csapat tagjai részesei lehettek a másnapi pápai audencián, melyen XI. Pius külföldi zarándokoknak tartott. Élete végéig büszke volt a jelenetre, amikor a pápa őt szólította meg németül. Miután tisztázták, hogy őszentsége számára kimondhatatlan nevű csapat 5-0-ra győzött az olaszok ellen, a szent atya azt kérdezte Steiner Fiditől, mit jelent az, hogy 5-0. A magyar fiatalember a döbbent csendben büszkén válaszolt: ötször voltunk jobbak, mint az itteni legénység. Ezután a pápa megáldotta a magyar csapatot.
1927-ben fiatalon hagyta abba az aktív játékot, mert úgy gondolta, hogy családot alapítva az már nem lesz egzisztencia. Kitanulta a kereskedői szakmát, és ebben jól prosperált mindaddig, míg be nem következett a második világháború katasztrófája.
1944 karácsonyát már a sachsenhausen-i koncentrációs táborban fogolyként töltötte. 1945 márciusában szinte „pár perccel” a felszabadulás előtt amerikai gépek sorozták meg a tábort, és ekkor az élő pajzsként kivezényelt foglyok közül Steiner Fidi bokájába egy szilánk fúródott. Társai tudták, hogy egy futballistának a lába a kenyere, és Steiner lába világhírű volt. Megkísértették az Istent és jelentkeztek az erősen vérző Fidivel a tábor SS orvosánál.
Az orvos ezután akként látta el a sebet, hogy hozatott egy rozsdás asztalos fűrészt, és érzéstelenítés nélkül amputálta a sérült lábat térdből. Ugyanez az orvos az ébredező Steiner ágyán jött rá, a shakespeare-i szituációra. Tudniillik, kifaggatva Fidit kiderült, hogy néhány évvel azelőtt a FRADI, amikor Berlinben játszott a Hertha csapata ellen, az SS tiszt összekötő volt abban a csapatban Fidi ellen. Ekkor „a sportbarátság” szellemében korrigálni akarta hibáját. Szerzett a tiszti kórházból aranyat érő antibiotikumot, és beadta Fidinek, hogy ne fertőződjön el a sebe. Talán ennek köszönhetően és annak, hogy a kisportolt fiatalember szervezete igen erős volt, túlélte a megpróbáltatást.
Társai által eszkábált falábbal hazatért, majd később német protézist kapott, amivel szinte észrevehetetlen lett a csonkolt láb. Fidi teljes életet élt ezután is, de futball nélkül. Na nem egészen, mert előbb a rádióban, majd a televízió segítségével minden meccset megnézett és haláláig FRADI szurkoló maradt.
Abban már nekem is volt szerepem, hogy súlyos betegen, halála előtt néhány nappal kért kórházi ágyához egy tévét, melyen nézte a Fradi egyik közvetített mérkőzését hang nélkül, hogy ne zavarja a betegtársakat.
Halála előtt néhány perccel pedig a Fradi indulót kérte lejátszani és úgy gondolom, hogy morfiumos álmában ismét hallotta a tömött lelátó üvöltését:
Hajrá Fradi! Hajrá Fidi!
Spánn Gábor
„pí r perccel a befejezés elôtt”, nem labda, Sem gòl érte a lí bí t, hanem szilí nk.
De „őszentsége számára kimondhatatlan nevű csapat” örök tagja maradt. Még utolsò perceiben is a Fradi indulòt jí tszatta.
A Fradi örök tagja. Mí r az örökkévalòsí gban.
Köszönöm, hogy megosztottátok ezt a történetet.
Egy emlékezés, mely maga a történelem és maga a Fradizmus. Laci, nem vagy egyedül akinek a szeméből könnyek szöktek elő.
Ezt a cikket megkönnyeztem.
Laci
A FRADIT AZ ILYEN EMBEREK TETTÉK NAGGYÁ.EZEKBEN AZ EMBEREKBEN VOLT SZERETET,ÉS SZENVEDÉLY.HAJRÁ FRADI.