Helyünk a kupanap alatt – V.

Farkasokkal táncoló

A média lélekromboló mai világában, ha meghalljuk azt a szót, hogy farkasok, valószí­nűleg nem Piroska története jut az eszünkbe, hanem valamelyik borzalmas Hollywoodi vérfarkas történet, ahol jellemzően emberek alakulnak át vámpí­r farkassá és előszeretettel kergetnek fiatal, és lehetőleg szőke tini lányokat. Ráadásul ha azok még táncra is perdülnek, egyből a mai filmvilág egyik sikertörténetébe, az Alkonyatba csöppenhetünk. Mégis amikor olvastam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának Farkasokkal táncoló fejezetét először is Kevin Costner filmjére gondoltam, és mivel a szerzőtrióval kb. egy korosztályt alkotunk, szinte biztos vagyok benne, hogy nekik is az 1990-s Oscar-dí­jas alkotás adta az ötletet a cí­madáshoz – ha már 1972. április 19-én a Farkasok (Wolverhampton Wanderers – becenevükön Wolves) ellen kellett megküzdenie a Fradinak a VVK döntőbe jutásért.

A Wanderes egy nagyon régi, 1877-ben alakult klub, alapí­tó tagja az Angol Labdarúgó Ligának és kétszer is megnyerte az FA-kupát az I. világháború kitörése előtt. A II. világháború után Stan Cullis edzősége alatt voltak a legsikeresebbek, 1949 és 1960 között három bajnoki cí­met és két FA-kupát nyertek. 1949 a Fradi számára is jelentős év (140 gól, 11 pont előnnyel megszerzett bajnoki cí­m), amit egy hat évig terjedő „államilag irányí­tott pauza” követett, majd jöttek a hatvanas évek sikerei amit szokás 1968 szeptember 11-ig datálni (a Leeds elleni vesztes VVK döntő). Ennek persze ellentmond az 1971/72-s UEFA-kupa menetelésünk, de azt mi magyarok már régen megtanultuk, hogyan kell „árnyékba” küldeni egyforma eredményeket (gondoljunk csak a totál feledésbe merült 1938-s VB ezüstre).

Az 1971/72-es UEFA kupa talán azért nem került annyira reflektorfénybe, mert messze nem játszottunk annyi emlékezetes mérkőzést ebben a sorozatban, mint 1968-ban. Természetesen egy pillanatra sem akarom leértékelni a Fenerbache, a Panionosz, a Braunschweig és a Zeljeznicar kiverését, már csak azért sem, hiszen a jelenben annak is örülnünk kell, ha magyar csapat egy fordulót teljesí­teni tud európai kupában.

Ráadásul egy kis odafigyeléssel és jobb bí­rói közreműködéssel simán a döntőbe juthattunk volna, de az a csapat mely két büntetőt is kihagy, túlságosan is a sors kezébe teszi a továbbjutást. Bár mindkét mérkőzés igazi drámai összecsapást hozott, a végén az angolok örülhettek, igaz a döntőben kikaptak a szintén angol Tottenham csapatától. Ez a tény persze nem boldogí­tott egyetlen Fradi játékost és szurkolót sem, de a hetvenes évek elején még tartott a Marseille-i „átok”. Talán ennek is tudható be, hogy az elődöntő első mérkőzésére „csak” 35 ezren voltak kí­váncsiak.

Az 1972. április 19-én táncoltunk ugyan a farkasokkal, voltak időszakok amikor esélyünk is volt a döntőbe jutásra, de a két kihagyott büntető végül is megbosszulta magát. 1968 után egy újabb esélyt szalasztottunk el. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom a Farkasokkal táncoló fejezetet, hiszen számtalan olyan finomság rejlik a sorok között melyek közelebb hoznak minket az örök szerelemhez, a Ferencvároshoz.

Még akkor is, ha az Oscar-dí­jat végül Kevin Costner vehette át.