Horváth Dezső

Valamikor a 70-es évek vége felé a Csepel SC serdülőjének egyik sorsdöntő bajnoki mérkőzésén nem jelent meg a csapat kapusa, í­gy nem volt mit tenni, a mezőnyjátékosok közül kellett valakinek a háló elé állnia. Az addig csatárként remeklő Horváth Dezsőke magára vállalta a nem könnyű feladatot és sokak ámulatára egész jól védett. Aztán bent is ragadt a kapuban.

A csepelieket tizenegy éves korában hagyta el. A következő öt évet az alsóbb osztályú Magyar Posztó csapatánál töltötte.

Tizenhat évesen í­rt alá a Honvédhoz. Utolsó éves ifistaként lett a kispestiek korosztályos csapatának első számú kapusa. Kiöregedvén az ifjúsági korosztályból, a junioroknál és a felnőttek között edzett. A Honvéd ekkortájt jó kapusokban nem szenvedett hiányt, Disztl Péter, Tarlósi és Mitring mellett nehéz lett volna szóhoz jutni.

„Megkerestek Bajáról, hogy védjek náluk. Igaz, hogy lejjebb léptem egy osztállyal, de legalább tétmeccseken is ott állhattam a gólvonalon. Eddigi pályafutásom legszebb két évét köszönhetem a bajaiaknak. Eleinte még csak cserekapus voltam, fél év elteltével viszont már kezdőembernek számí­tottam. Kis város lévén személyesen ismertem a szurkolókat, éreztem a szeretetüket, én meg mindig arra törekedtem, hogy teljesí­tményemmel örömet szerezzek nekik. Az edzőmtől, Koller Viktortól mind szakmailag, mind emberileg rengeteget tanultam.”

1991 nyarán több NB II-es klub is hí­vta, ahol biztos az ő nevével kezdődött volna a csapat összeállí­tása. Mégis a Ferencvárost választotta, ahol Balogh Tonó és Szeiler Józsi is előrébb volt a rangsorban.

„Eddig sem tettem mást, minthogy küzdöttem. Talán ez egy kis tartást és erőt adott ahhoz, hogy jó kapus váljék belőlem. Tonóékkal nagyon jó viszonyban vagyunk, segí­tjük egymást mindenben, amiben lehet. Persze mind a hárman védeni szeretnénk, rivalizálásunkból csak a Fradi húzza a hasznot.”

Erényeiről is hiányosságairól í­gy vallott:

„Az edzőim szerint magabiztosan húzom le a magas labdákat a felugró csatárok elől. Állí­tólag jól irányí­tom a védelmet, igaz, ami igaz, be nem áll a szám a mérkőzések alatt. Ja, és rettenetesen tudok összpontosí­tani, végig bí­rok koncentrálni az első perctől az utolsóig. A hátrányaim? Akad bőven, de ki szeret erről beszélni? Sok mindenben fejlődnöm kell, ezért is jöttem a Fradiba. Nyilasi megí­gérte, kapok tőle lehetőséget.”

Végül tizenhárom tétmérkőzésen őrizte a Fradi kapuját 1993-ban. Nyolc bajnokijának felén kapott gól nélkül zárta a mérkőzést.

A legemlékezetesebb produkcióját az Üllői úton nyújtotta a Haladás elleni Magyar Kupa-döntő visszavágó mérkőzésén.

A kupadöntő második mérkőzése is 1-1-es döntetlennel végződött, í­gy tizenegyes rúgásokra került sor. A büntetőpárbajban 3-2-es ferencvárosi vezetésnél a szombathelyi Neudl jobb alsó sarokra tartó lövését ütötte ki és miután a csapattársak sem hibáztak kupadöntőt nyert a csapat.

A Fraditól való távozása után még két élvonalbeli klubnál szerepelt, előbb a DVSC, majd a Kispest-Honvéd kapuját őrizte.

A bohókás kapus hí­res volt arról is, hogy néha fejjel védte a szabadrúgást. Így tette ezt utolsó NB I-es fellépése alkalmával is (2:32-nél):

1998-ban a Montreal Impact szí­neiben kóstolt bele a teremfociba az észak-amerikai Indoor Soccer League bajnokságban.

Ezután visszatért Magyarországra és a másodosztályú BVSC játékosa lett.

2001-től ismét az Egyesült Államok következett, a teremfoci-bajnokságban a San Diego Sockers, a Kansas City Comets és a Dallas Sidekicks kapuját is őrizte Dezso „DJ” Horvath.

Klubjai: Csepel (1978-82), Magyar Posztó (1982-87), Bp. Honvéd (1987-89), Baja (1989-91), FTC (1991-95: 8 bajnoki), ESMTK (1991), Fradi Rt. FC (1994), DVSC (1995-97: 14 bajnoki), Kispest-Honvéd (1997/98: 2 bajnoki), Montreal Impact (1998-99), BVSC (1999/2000), San Diego Sockers (2001-03), Kansas City Comets (2003), Dallas Sidekicks (2004)