Kakas és Zsiborás versengése az 1-es mezért

Az alábbi riport 1982 őszén készült, mely egy fiatal Fradista féltett albumából került elő 27 évvel később

attól kezdve, hogy megszólal a játékvezető sí­pja: a két barátból egyszeriben vetélytárs lesz! Érdekük. azonban közös: nyerjen a Ferencváros! A kispadon azonban egyikük sem akar ülni! Bármilyen hihetetlenül hangzik: mégis szurkolnak egymás sikereiért. Többen tanúsí­thatják: kölcsönösen megtapsolták már egymást, pedig az elismerést kiváltó védés mindig annak a hátrányára szolgált, aki éppen a kispadon ücsörgött. A nagy versengés közben mindketten eljutottak már a válogatottságig. A harc most végsőkig kiéleződött közöttük. Olyannyira, hogy küszöbön a kenyértörés!

Zsiborás Gábor az üllői úton nevelkedett és három évvel fiatalabb. Húszévesen valósággal berobbant az élvonalba. A Népstadionban 2-1-re legyőzték a Bp. Honvédot. Ez 1977-ben volt. Sokszor védett az utánpótlás válogatottban, s finnek ellen eljutott az A-csapatig is. Akkoriban aligha gondolta, hogy hónapokon át a tartalékok keserű kenyerét eszi majd. Egy sajnálatos porcsérülése hetekre ágyhoz kötötte. És jött az egri Kakas László, aki hamarosan bebizonyí­totta, hogy különleges képességgel rendelkezik, s ő is van olyan legény a kapuban, mint Zsiborás. Akkor kapta ezt a lehetőséget, amikor már nagyon unta a kispad világát, s elkeseredésében vissza akart menni Egerbe. De aztán ami történt vele, az felért egy csodálatos álommal. Még most is széles mosoly terül el az arcán, amikor erre az időszakra visszatekint.

Már majdnem mindent felszámoltam, búcsúzni készültem az Üllői útról, kilátástalannak í­téltem a helyzetem, amikor Zsiga megsérült, s az MTK-VM ellen én állhattam őrt a háló előtt. 1-1 volt az eredmény, dicsért a szaksajtó. Kitárult előttem a lehetőségek kapuja. A csúcsot az 1980-81-es év jelentette. Az én nevemmel, kezdődött az összeállí­tás. Élveztem szakvezetés bizalmát, kedveltek a srácok. Bajnokságot nyertünk és valamennyien nagyon boldognak éreztük magunkat, főleg én, aki néhány hónappal előbb még Eger felé kacsingattam. És meghí­vást kaptam a válogatott keretbe. Egyszerűen nem akartam elhinni…

És mi történt ez alatt Zsiborással?

– Ki voltam ütve! Reménytelen helyzetbe kerültem, mert Laci remekelt, és sérülések, betegségek miatt majd egy év kiesett az életemből. Egy ideig nem csappant a lelkesedésem. Mindenáron itt akartam maradni az Üllői úton, harcoltam a helyem visszaszerzéséért. De nem sikerült. Már-már arra gondoltam, hogy elmegyek. Elég volt a kispadból, védeni akarok …. Még nem tárgyaltam senkivel … De kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy mégiscsak elhagyom az Üllői utat.

Ekkor azonban Kakas váratlanul megtorpant, s vele együtt a csapat is. Ősszel meglepő vereségék érték a Fradit, Kakast egyre hevesebben bí­rálták.

– Jogos volt az elmarasztalás, de egy kicsit túlméretezték, szinte mindent azén nyakamba varrtak – mondja Kakas. – Arra már kevesen gondoltak, hogy az új fiúk beilleszkedése az egész csapat szerkezetében zavarokat okozott. Gyakran változott az összeállí­tás, sok volt a sérülés, kevésbé értették meg egymást, a vereségek súrlódásokkal párosultak. És mindez kihatott rám is. Sokan a pokolba kí­vántak. Féltem, hogy Zsiga kiszorí­t. Már szorult a nyakam körül a hurok, amikor a szövetségi kapitány, aki változatlanul bí­zott bennem; azok közé jelölt, akik Ausztráliába és Új-Zélandba utaztak. Újabb álom! Eljutottam az ötödik földrészre is – s ugye ez keveseknek sikerül. És amikor landolt a gépünk a Ferihegyen, már válogatott kapusnak vallhattam magam. Csak az a fránya ujjam ne fájt volna …
De fájt. És emiatt Újra Zsiborásra bí­zták a kapu őrzését. Sőt Gábor a Peru elleni válogatott mérkőzésen a kispadon ült.

Azóta viszont konfliktus van az üllői úton, hiszen Kakas, aki néhány héttel ezelőtt még cí­meres mezben feszí­tett, most újra tartalék a Ferencvárosban.

Van-e ebből kiút?

A Rába elleni mérkőzés után ezt is megvitattuk.
Megint együtt érkeztek. Zsiborás, aki most kedvezőbb helyzetben van, í­gy vélekedik:
– Ez az állapot aligha tartható. A klub álláspontját teljes mértékben megértem, hiszen két jó kapusra feltétlenül szükség van. De az már fényűzés, hogy két válogatott azonos posztért versengjen. Mind a ketten védeni akarunk, de mivel ez nem oldható meg, helyesebb ha valamelyikünket elengedik.

Kakas felcsattan:

– Engem! És én el is megyek! Ez szent elhatározásom. Nagyon remélem, hogy a vezetők megértőek lesznek, hiszen tudják, hogy én mindent megtettem a csapatért. Szeretem a Fradit, becsülöm Zsigát és azt is megértem, hogy most nagyobb bizalmat élvez. Fiatalabb, mint én, ráadásul saját nevelésű kapus, miért ne védjen? De miért ne védhessek másutt én is? Ez az életem. S ha most kihagyok az végzetes lehet.

Tágra nyí­lt a szemük: amikor megkérdeztem:
Ki a jobb kapus?

Zsiborás:
– Laci jobb alkatú, fizikailag erősebb és ruganyosabb.

Kakas:
– Zsiga labdabiztosabb, jobbak a kifutásai.
Aztán megegyeztek abban, hogy nagyjából azonos tudásúak.
Kakas tehát menni akar.

De mi a vezetők álláspontja?

Novák Dezső, vezető edző:
– Egy kapus nem elég. Nem akarunk úgy járni, ahogy a Videoton, Disztl Péter sérülése után két ifjúsági játékost kellett szerepeltetniük és 4-1-re kikaptak a Békéscsabától.
Elmereng,
– Emberileg, ….persze megértem Kakast, és az a véleményem, hogy a problémát valóban meg kell oldani. De úgy, hogy mi is jól járjunk, azaz a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.
– Ez hogy érhető el?
– Igazolnunk kell egy tehetséges fiatal kapust, s Kakasért megfelelő cserejátékost kell kérnünk. A Vasas már megkeresett bennünket Kakas-ügyben, de Kiss Lacin kí­vül nem tudnak olyan játékost felajánlani, akire nekünk szükségünk van. A válogatott csatárhoz viszont ragaszkodnak, még akkor is, ha még két mezőnyjátékost is adunk érte. Reméljük; találunk megoldást. De Kakasról egykönnyen nem mondhatunk le!

Éry József, a szakosztály elnökhelyettese dicséretes nyí­ltsággal foglal állást:
– Nekem az a véleményem, aki el akar menni, azt el kell engedni, mert nemcsak az egyesület, hanem a játékos érdekei is fontosak. Ez persze nemcsak Kakas esetében érvényes, hanem vonatkoztatom azokra is, akik éppen a Ferencvárosban szeretnének játszani. El kell kerülni az olyan felesleges huzavonát, mint amilyen Pölöskei esetében kialakult.

Kinek jó az?
Senkinek!
Megértéssel, jóindulattal feltétlenül össze lehet egyeztetni az érdekeket. A reális gondolkozás persze nem nélkülözhető. A Vasas nyilvánvalóan éppen úgy nem mond le, legjobb játékosáról, a válogatott Kiss Lászlóról, mint ahogy a Ferencváros is ragaszkodott Ebedlihez, amikor az Újpestre akart menni.

A Kakas-ügy megoldásra vár! Két azonos képességű válogatott kapus versengése aligha lehet egészséges, hiszen egyikük mindenképpen hátrányos helyzetbe kerül. Aki ugyanis nem véd rendszeresen, az ma megtorpan, holnap pedig talán megindul a lejtőn, ahelyett, hogy éppen felkapaszkodnék a csúcsra.

A magyar labdarúgás érdeke ezzel szemben az, hogy mielőbb pont kerüljön ennek az „ügynek” a végére is. Találják meg a klub vezetői azt a megoldást, amelynek eredményeképpen a két tehetséges játékos egyaránt bizonyí­thatja képességeit, valóban összemérheti hétről-hétre formáját – alkalmat adva ezzel a válogatott kapitányának is arra, hogy a pillanatnyilag legjobb magyar kapuvédőt küldje pályára.

(Németh Gyula)