Kertész Géza

kertesz-gezaJátékos korában Kertész IV néven emlí­tették, noha csak névrokona volt az MTK-s Kertész testvéreknek. Ő maga sosem játszott a Hungária úti nagycsapatban, első osztályú játékos pályafutása két csapat közt oszlik meg: a BTC-ben szerepelt 1911-től 1919-ig, majd 1924-25-ben, közben pedig az FTC-ben. Az előző csapatából került be egyetlenegyszer a nagyválogatottba (1914. május 5., Bécs, 0:2 Wagner-serleg-mérkőzésen), az utóbbiban tizenkilenc bajnoki meccsen nyolc gólt szerzett az 1920/21-es idényben.

Intelligens, stí­lusos futballistának ismerték, aki a kapus kivételével minden poszton szerepelt első osztályú találkozón. Játéka egyetlen hibájának a lassúságot tartották, ezért ragadt rá a korántsem hí­zelgő „Lajhár” becenév.

*

Paradox módon edzőként a kor leggyorsabb futballját játszó olasz bajnokságba került. Itáliában csaknem két évtizeden át trénerkedett, különböző osztályú csapatoknál.

Egy í­zben, 1934-ben bajnoki cí­met nyert a harmadosztályban a Cataniával. Öt évre rá az Atalanta edzőjeként úgy lett csapata harmadik a B-ligában, hogy az első három helyezett azonos pontszámot ért el, s mivel akkor még nem volt rájátszás (spareggio), közülük a legjobb gólkülönbségű Venezia került fel a Serie A-ba. Bergamói munkája elismeréseként az A-ligás Lazióba hí­vták, Rómában érte el az edzői pályája csúcsát jelentő negyedik helyet csapatával.

csapatkep_192308_koppenhaga

Noha bajnoki cí­mek sora nem ékesí­tette edzői pályáját, remek játékosok kerültek ki a keze alól. A Speziában (ahol az első idényben játékos-edzőként működött) a későbbi világbajnok Virginio „Gino” Rosetta volt játékostársa-taní­tványa, Cataniában egy másik világbajnok, a későbbi bolognai Amadeo Biavati képességeit segí­tett továbbfejleszteni, Bergamóban pedig egy másik Amadeo, az 1949-53 között 13-szoros válogatott Amadéi dolgozott a keze alatt. A háború ideje alatt, 1943-ban tért haza.

1945-ben mártí­rhalált halt, Tóth-Potya Istvánnal együtt végezték ki.

2015 óta utca őrzi a nevét Cataniában.

(Az összeállí­tás Dénes Tamás – Peterdi Pál – Rochy Zoltán – Selmeci József: Kalandozó magyar labdarúgók c. könyve valamint Dr. Földessy János, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával készült)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK