Táncos Mihály

Az erdélyi származású, alacsony, nagyon gyors és technikás jobbszélső igen okosan, ötletesen játszott. Körültekintően, hajszálpontosan adott be. Bedaásai nyomán társai, főleg Takács II., majd később Toldi és Sárosi dr. sok gólt értek el. Törékeny termete miatt elég könnyen elnyomták. Lehetőleg kerülte a közelharcot.

Táncos Mihály 14 esztendősen kezdett el futballozni a Temesvári Tisztviselők gyerekcsapatában (1919-ben a bánáti város már a román királyi csapatok megszállása alatt volt). 1921-ben a Chinezul (Kinizsi) Timisoara ifjúsági együtteséhez igazolt. 1923-tól volt standard jobbszélsője a Chinezul felnőttgárdájának, amelyben öccse balszélsőt játszott. 1927-ig futballozott itt, hatszor is bajnoki cí­met nyert csapatával.

Miután bevonult katonának a csapat feloszlott, a játékosai szétszéledtek. A Ferencváros mellet a Hungária, majd később az Újpest is bejelentkezett érte.

A Ferencvároshoz már román válogatottként (1923 és 1929 között tí­z alkalommal szerepelt a román nemzeti csapatban, egy gólt szerzett és tagja volt az 1924-es olimpiai csapatnak is) érkezett.

Edzés Sao Pauloban. Állnak (balról): Bródy, Berkessy, Lyka II., Toldi, Siflis, Kovács János, Táncos, Amsel, Szigeti Imre elnök, Medgyessy Jenő. Elől: Bukovi, Hunglr II., Turay, Obitz, Tóth Potya István edző, Takács II., Furmann, Szedlacsik, Takács I. A földön: Kohut, Rázsó, Papp.

Vele jött létre a legendás „T-betűs” csatársor, 1929. június 30-án Braziliában, a Sao Paulo ellen öltötte magára először a Fradi mezét. Ezt követően egy évtizeden át száguldozott a hí­res csatársor jobb szélén. A „Miki egér” – ez volt a beceneve – a Rómában nyert KK-val kapcsolatban „fontos szerepet” kapott: a vonaton hazáig ő vigyázott a legendás trófeára. A szurkolók, játékostársak nagyon szerették a jó humorú kedves kis futballistát, és ő is nehéz szí­vvel távozott az Üllői útról.

Tí­z éven át több, mint 400 alkalommal lépett pályára a Ferencvárosban. Ezalatt bajnokságot, kupagyőzelmeket ért el, az 1937. évi KK győztes csapat tagja volt. A magyar nemzeti tizenegyben 1930 és 1932 között lépett pályára.

1939-ben katonai behí­vót kapott Romániából (román állampolgár volt) és visszatért Temesvárra. 1939 és 1942 között a Ripensia játékos-edzője volt.

Feleki László Tanulmányfejek cí­mű í­rásából idézzük a következő részletet. 1935 szeptemberében í­gy í­rt Táncosról:

„Táncos Mihály, akit Misinek, Tituleseunak, Mikimauz-nak becéznek, most már a legöregebb játékosa a Ferencvárosnak. Gyermek összekötőjéhez, Kisshez képest egyenesen bácsi. Pedig nemrégen még csak a papájával mert Pestre jönni. A jómódú temesvári fiú pesti futballista szeretett volna lenni. Ott ültek együtt, apa és fia, az MLSZ-ben és tárgyaltak az egyesületekkel. A kis Tänzer Misi izgatottan krákogott, ha róla beszéltek, akkor még sovány is volt… Ahogy í­gy ültek ott ketten, valaki elnevezte őket: „A vén bakancsos és fia, a huszár” …

Azóta sok ví­z lefolyt a Dunán és Táncos is sokszor lefutott a jobb szélen. Most már egy kis, úgynevezett súlytöbbletet is magára szedett. Így jár, akit dédelgetnek a vendéglőkben. Táncos vendéglőkben étkezik, a pincérek közt sok a Fradista — ez magyarázza a sok dupla adagot. Nálunk, akit szeretnek, annak aztán sokat kell ennie. Táncost meggömbölyí­tette a sok szeretet.

Táncos sohasem volt szélsebes sprinter, kénytelen volt valami mást kitalálni. Egy gyors bekket már csak azért sem igen tud mellszélességgel megverni, mert a mellszélességgel is bajok vannak. Éppen ezért kénytelen volt kiváló technikájú, okos, ravasz, minden hájjal megkent nagyszerű futballistává lenni. Azért őt is látjuk két-három méteres előnnyel futni a bekk előtt. Csak ezt az előnyt nem gyorsasággal szerzi, hanem valami mással. Egy fordulattal, egy trükkel. Az ő beadásai beadások, s nem szélsebes szélsőnek kétségbeesett megszabadulása a labdától. Kétlábas szélső. Lőni is szeret. Táncos egészen váratlanul szokta megszúrni a labdát, néha ballal, néha jobbal. A Táncos-lövés a civilizált ravaszság.”

Táncos lövésével szemben tehetelen az Újpest kapusa

Egyik Kolozsvárról í­rt levelében í­gy emlékezett:

„- Nagyon szerettem Takács II.-vel, Toldi Gézával játszani.Természetesen a többi szeretett bajtárssal is szép napokat éltünk át. Tí­z és egy negyed évet töltöttem az Üllői úton. 1939. augusztus 15-én utaztam vissza Erdélybe, hiszen Temesvárról katonai behí­vót kaptam.

Mindig büszke voltam arra, hogy több mint 10 évig a Fradiban játszhattam, néha rosszul, többször jól — de mindig lelkesen a zöld-fehér szí­nek képviseletében. Most már csak hűséges és kitartó öreg szurkoló vagyok és leszek az egyesületnek szí­vem utolsó dobbanásáig. Minden Fradistát üdvözlök és köszönöm, hogy emlékeznek rám. A klub örökös bajnoki plakettjét mélyen meghatódva, könnyezve nézegetem …”

És élete végéig hű maradt Erdélyhez, de egyszer a nyolcvanas években az Üllői útra is ellátogatott. 85 éves korában pedig ezekkel a szép sorokkal köszöntötte az akkor 90. születésnapjához érkező FTC-t:

„Drága Fradisa barátaim, szeretve szeretett Fradim!

Nagyon szép születésnapot kí­vánok a zöld-fehér tábor minden tagjának, a legendás klub vezetőinek, sportolóinak. Életem legszebb korszakát az Üllői úton töltöttem. A sors ajándékának tartom, hogy ebben az immár kilencvenéves sportegyesületben mily sok felejthetetlen kilencven percem adatott meg.

Drága franzstadti utódaim, ferencvárosi futballisták!

Tegyetek meg mindent a zöld-fehér szí­nek sikeréért, a Fradiért. Most ví­vjátok meg a győztes meccseket, arassatok emlékezetes diadalokat. Most győzzetek, mí­g ifjak vagytok! Ha majd életetekből távoznak a futballista évek, akkor legyen mire visszaemlékezni, mi szép, mi jó egy pályafutásba beleférhet.

Ti pedig drága Fradi-szurkolók, olyan hangerővel buzdí­tsátok „dédunokáimat”, hogy az Kolozsvárig elhangozzék.”

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József, Hoppe László, Sándor Mihály, Szebenyi Sándor és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)