Kispéter Mihály
Magas termetű, kitűnő fizikumú labdarúgó volt. Nagyszerűen fejelt és rúgott — főleg bal lábbal. Helyezkedése és szerelési készsége mintaszerűnek bizonyult. Hosszú lábaival rengeteg elérhetetlennek vélt átadást csípett el ellenfelei elől. Lelkesedésben és sportszerűségben példát mutatott társainak. Képességei és kitűnő átlagteljesítménye, megbízhatósága alapján többször is helye lett volna a legjobb tizenegyben. A mellőzés azonban nem csökkentette akaraterejét.
Fradi-szívű ember, Kinizsi mezben! Mert a klub történetében ilyen is volt… Pedig nem is Fradistának született, szegedi volt, a Móravárosi TE-ben kezdett futballozni, onnan került 1939-ben, 20 évesen Szolnokra.
A MÁV aranycsapatának meghatározó játékosa volt, olyannyira, hogy a magyar válogatottban is helyet kapott. Debreceni (a Debreceni MÁV Bocskai TK játékosa volt, bár a DVSC 1945. júliusi erdélyi túráján is szerepelt kölcsönjátékosként) kitérő után 1947-ben került a Fradihoz. Hamarosan vezéregyéniség vált belőle. Mindenkibe erőt és bizalmat öntő egyéniség volt, akit feltétlenül elismertek „vezérnek”. Rudas Feri, a korábbi csapatkapitány maga ajánlotta saját helyére, annyira tisztelte Kispéter erényeit. Nemcsak a pályán mutatkozott óriásnak, nemcsak ott tudta pontosan mi a feladata, hanem a pályán kívül is. Nehéz időkben tartotta össze a csapatot, játékostársai szinte babonás hittel tisztelték. A közönség egyik nagy kedvence volt, csupaszív játéka sok hívet szerzett a klubnak. Éveken át tartotta csúcsformáját, a válogatók mégis mellőzték. Soha nem panaszkodott emiatt. Sportszerűen megjegyezte:
– Jobb a másik …
Persze ő is, és mindenki tudta, hogy nem a formájával van a baj. Egyetlen „bűne” az volt, hogy Üllői úton rúgta a labdát.
Mészáros József, az egykori játékostárs így emlékezett rá:
– Amikor csapatunk az ötvenes évek elején nehéz, kieső helyzetbe került, a pályán és a pályán kívül egyaránt erején felül vállalt. Mérkőzésről mérkőzésre ragyogóan játszott. Sorsunk az utolsó, Salgótarján elleni Üllői úti mérkőzésen dőlt el. Miska úgy játszott, mint a tanár, nem egy-két embert, de egy egész csatársort lefogott. Győztünk és az NB I-ben maradtunk. A 90 perc annyira kivette minden energiáját, hogy az öltözőben percekig meg sem tudott szólalni. Ahogy erőt vett magán, felállt és sorba minden játékostársának megköszönte a helytállást. Ő köszönte meg, aki a győzelemért a legtöbbet tette …
Hidegkuti Nándor is rendkívül tisztelte, pedig ellenfelek voltak:
– Én, aki ellenfélként álltam vele szemben – ha lehet azt mondani – kalapot emelve figyeltem azt az iszonyú erőfeszítését, amelyet az ötvenes évek elején folytatott, a nevétől és a kiemelkedő tudású játékosaitól megfosztott Ferencvárosért. Nem engedte, hogy széthulljon a csapat. Szó szoros értelemben pillérként tartotta az egész együttest. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Ferencváros megmaradt az élvonalban, régi rangjában, hírnevében.
1955-ben Bécsben játszotta a Kinizsi a Húsvéti torna döntőjét. A Rapid volt az ellenfél. A bécsiek ostrom alatt tartották a Kinizsi kapuját. Ellenállhatatlanul rohamozott az ellenfél világhírű csatársora, de védelmünk Kispéter vezérletével állta a támadások viharát. Misa szerelt, fejelt, dübörgött jobbra, száguldott balra.
A játék lázában Gulyástól kérdezte, meg:
– Mennyi az eredmény?
– 2-2! Akkor mindent bele!
És a Kinizsi a Honvéd „aranycsapata” előtt megnyerte a Húsvéti tornát!
Távol, a Föld másik felén búcsúzott az Üllői úttól. „Kalács” a Fradi ausztráliai túráján, Newcastle városában a hongkongiak ellen játszott utoljára zöld-fehérben.
Visszavonulása után 1957-től a Ganz-Mávag edzője lett, majd 1963-tól a Bp. Honvéd mestere (a 7:2-es Honvéd sikerrel zárult találkozón már Ő irányította Tichyéket). 1966. január 19-én a tatai edzőtáborban futballozás közben szívroham végzett vele, 47 évesen…
(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Sándor Mihály írásainak felhasználásával)
13 hozzászólás a(z) Kispéter Mihály bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Azért ha jobban meggondoljuk azt a fizikai és idegi-mentális igénybevételt, amivel Miska bácsi a szeretett klubunkat szolgálta a legaljasabb időkben is, sajnos azt kell higgyem, nem véletlen korai tragikus halála. Isten áldja az emlékét.
Isten nyugtassa azt, akinek két örök érvényű mondást köszönhetünk: ad 1) ” aki nem Fradistának születik, az Fradista lesz!” (Azóta ld. pl. Mészáros Dodó bácsit, szegény Pusztai Lacit, Fodor „Focit” stb. stb. stb. ) ad 2.) Az Üllői úton 1 gól előnyről indulunk – letesszük a labdát a kezdőkörbe és a biztatás vihara befújja az ellenfél kapujába… Hát… így kéne játszani is, szurkolni is…
Isten ments, hogy bántani akarjam a szerzőt, én is javarészt csak az összeolvasottak alapján és én is csak szubjektíven ítélkezem. Nem is tudom, magam mit kezdtem volna egy ilyesmi feladattal… A könyv gyönyörű, két fiamat „oktatom” belőle, a hőskorig visszamenőleg nagyon sokat tanulok belőle én is, enélkül és Nagy Béla hatalmas munkássága nélkül aligha tudnék érdemben ennyit hozzászólni az itteni fórumhoz. Szóval köszönet az ominózus könyvért, az pedig vitán felüli, hogy Kispéter Mihály mindentől függetlenül klubunk legnagyobb alakjainak egyike, Isten nyugosztalja, emlékét Isten áldja.
Kispufi,
A szerző szavait tolmácsolnám:
„Csak annyit fűznék hozzá Kispéterhez, hogy ha a mai tudásom alapján állítanám össze az 50-es listát, nevezettet nem hagynám ki belőle, de annyiból nehéz tájékozódni a régieket illetően, hogy az ember az összeolvasott anyagok mellett legfeljebb az érzéseire hagyatkozhat velük kapcsolatban, nem beszélve arról, hogy az ilyen listák mindig meglehetősen szubjektívek…”
Kispufi, G. Lóri! Örüljetek, hogy ilyen mennyiségben voltak olyan fantasztikus játékosaink, hogyha az 500 valaha élt legjobb Fradistáról jelenne meg könyv, abból is hiányolnánk kimaradt klasszisokat. N. Zsolt, minden szavad tökéletesen igaz. Sajnos a maiak egy részének (nemcsak a külföldieknek!) fogalma sincs arról, milyen szentélybe léphet be naponta ingyen, sőt még csinos összeget is kap érte. Freka! Régen nemcsak jelszó volt, hogy az ellenfél nem ellenség. Vérre menő küzdelmek után is barátok tudtak maradni. Puskást, Hidegkútit stb. mindig is lenyűgözte a „Fradizmus”, irígykedtek is, pedig a világ 2 akkori legjobb (hátszeles) csapatában játszhattak. Misa bácsi, az egyik Mr. Fradi (éppügy, mint Toldi Géza, Rudas, Dalnoki stb.) Isten nyugosztalja.
Nekem is meg van ez a könyv. Én azon csodálkoztam, hogy Branikovits nincs benne…..
Egy könyvről beszélünk, a másik figyelemfelhívásáért viszont nagy köszönet.
Nem olyan régi, de szép kiadvány van otthon a Fradi-történelem 50 legnagyobbjáról, nem tudom, kinek van meg, kinek nincs, a lényeg, hogy Kispéter Mihály nincs benne, pedig nagyon sok névnél és csapatképnél néz vissza, történik rá utalás. Anélkül, hogy a listáról bárkit ki akarnék pöckölni, egyáltalán nem értem, hogy maradhatott ki belőle.
Ha Hegyi Tamás könyvéről van szó, akkor ismerjük.
https://tempofradi.hu/a-ferencvaros-legjobb-50-futballistaja
Misa bácsiról viszont született egy könyv is, Rónay Laci bácsi tollából:
https://tempofradi.hu/fradi-szivvel-hegyen-volgyben
Nagyságára a legjellemzőbb, hogy amikor már vissza akart vonulni, 1957 tavaszán a nagy játékoshiány miatt még ráhúzott egy fél évet. Pedig akkor már messze nem volt a régi…
Aki a múltra emlékezik, az a jelent teszi gazdaggá. Olvasva a megemlékezést, néhány mai játékosnak is kötelezővé tenném ezek olvasását. Talán tanulnának belőle valamit.
Jatekoskent nem lathattam, de amit hallottam rola, az tenyleg fantasztikus volt. Dalnoki es Matrai csak aradozott rola, hogy mennyire at tudta adni a tobbieknek a fradizmust, pedig tettek ok is egyet, s mast a Ferencvarosert.
A cikkbol megis az tetszik a legjobban, ahogyan Hidegkuti Nandi beszel rola. es a cspatrol.
Amikor mar Puskas is itthon volt, gyakran egyutt jottek Fradi-meccsre, s akkor azt is lathattuk és hallhattuk, hogy mennyire tisztelik a csapatunkat, s jol erzik magukat az Ulloi uton.