Meghosszabbították Détári szerződését
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége egy évvel meghosszabbította Détári Lajos szakmai igazgató szerződését, amely a jelenlegi szezon végén járt volna le.
A zöld-fehér klub pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, a megállapodás az együttes jó szereplése esetén egy év múlva automatikusan meghosszabbodik.
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója azt mondta, ha a csapat a következő bajnokságban dobogón végez, tehát nemzetközi kupaindulásra jogosult lesz, vagy aranyérmet nyer a Magyar Kupában és a bajnokságban legrosszabb esetben hatodikként zár, újabb egy évvel meghosszabbodik a gárdát tavaly szeptember óta irányító Détári szerződése.
„Edzőnk az örökölt játékosállománnyal mindent megtett, nehogy tragédia történjen az FTC életében” – fogalmazott Orosz. „Amióta átvette a csapatot, húsz bajnoki mérkőzést játszott a gárda, a mérleg kilenc győzelem, négy döntetlen és hét vereség. A jelenlegi keret erősségét figyelembe véve ez a realitás. Úgy döntöttünk 2013. június 30-ig meghosszabbítjuk szakmai igazgatónk szerződését.”
A vezérigazgató hozzátette, a Détári által végzett szakmai munka, valamint az a koncepció, hogy a fiatal játékosokra épít, garancia arra, hogy az FTC jó úton halad.
„Amikor szeptemberben megkaptam ezt a lehetőséget, szerettem volna élni vele, és a szerződés-hosszabbítással meg is lett az eredménye a munkánknak – mondta a 49 éves Détári. – Három mérkőzés van hátra a bajnokságból, de már nagyon készülünk a következő szezonra is. Meghatározó játékosokkal, tehetséges magyar fiatalokkal szeretnénk erősíteni. Még egyszer nem történhet meg, hogy ferencvárosi mezben ilyen gyengén és lélektelenül futballozzanak néhányan, mint a Pápa elleni meccsen.”
A szakmai igazgató hozzátette: „Természetesen az Újpest elleni rangadóra egész héten kiemelten készültünk, azért dolgozunk, mert a nagy Fradi-tábort győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni.”
A Ferencváros három fordulóval az OTP Bank liga vége előtt a 10. helyen áll a tabellán.
MTI 2012. május 11., péntek 12:30
Elnézést! A legkreatívabb irányító középpályásunk, Andrezinho elküldését kifelejtettem…
Ez a csapat Détárival együtt egy nagy 0 !!!!! Hajrá fradi!
Nem értem, hogy miért nem lehetett megvárni a szerződéshosszabbítással a bajnokság végét. Détári teljesítménye eddig nem igazolta azt, amit én is vártam. Ne felejtsük el, a nézők haragjától az a Hakola mentette meg Zalaegerszegen, akit mindenáron ki akar csinálni. Én mindenképpen megvártam volna a Dózsa és a Siófok elleni meccsek eredményét, bizonyítsa be, hogy jó úton jár. Az összeállítási variációt, a cseréit nem tudtam megérteni, mint ahogy azt sem, hogy egy-két analfabétát miért favorizál. Most szándékosan nem említek neveket, mert mindegyik magyar játékos. Sajnos a Fradi az utóbbi időben a kreatív játékosait, akik egytől-egyig külföldiek, nem tudta megtartani (Schembri, Heinz), illetve el akarja zavarni (Abdi, Morales, Hakola). Ki érti ezt? Bár látnám, hogy fiatal magyarokkal tudja pótolni őket! Hajrá!