Minden most kezdődik el

Emlékszel 2011. június 30-ra, amikor a második félidő 63. percében egy óriás toporgott a partvonal mellett és mikor engedélyt kapott a pályára lépésre, egy lábon szökkent kettőt, majd közel két méteres ugrásokkal egy pillanat alatt az ellenfél tizenhatosánál termett? Nem csak a lelátó tört ki extázisban, de az angolok világbajnok hármasugrója, Walter Davis is hálát adott az égieknek azért, hogy Felipe Almeida Félix végül is a foci mellett döntött.

A gazellák meg azért átkozták a sorsot, hogy nekik nem adatott meg az a képesség, mint a brazil csatárnak, aki a 69. percben néhány napra még „Istenné” is vált az Üllői úton, amikor kilépve a védők közül (két lépéssel több méter előnyt szerezve) az örmény kapus hasa alatt a hálóba lőtte a Fradi harmadik gólját az Ulisses elleni EL selejtező mérkőzésen. A lelátón az örömkönnyek mellett egy hatalmas drapéria is jelezte, hogy visszatértünk Európára, mellyel „MINDEN MOST KEZDŐDIK EL”. Az álmok sajna nem tartottak sokáig, július 21-én már búcsút is intettünk a vágyainknak, a gazella léptű Félix szeptemberben már nem volt az Üllői úton, Prukner Lászlónak néhány héttel korábban kellett távoznia (08.13-án a Honvéd elleni 0:1 után mondott le). Ezzel le is zárult egy újabb fejezet és sajna ismét távol kerültünk Európától.

Amikor egy évvel később, 2012. augusztus 25-én Ricardo Moniz először ült a Fradi kispadján (egy sikertelen Détári korszak után vette át az irányí­tást) az Ulisses elleni szurkolói molinó már a fiókok mélyén pihent és nem nagyon fordult meg a fejünkben, hogy újra elővegyük. Aztán a sikeres őszi szereplés után újra a vágyaink törtek előre és biztosak voltunk abban – amit a szakmai vezetés is célnak kitűzött -, hogy a bajnokság végén újra kijuthatunk Európába. Oda, ahol a Ferencvárosi labdarúgásnak szinte kötelező jelleggel szerepelni kellene. A dicsőséges múltunk sokat tett ezért, KK és VVK kupákat nyert, döntőket, elődöntőket játszott, BL és UEFA csoportkörbe jutott miközben olyan ellenfeleket győzött le, mint a Juventus, Manchester United, Athletic Bilbao vagy a Liverpool (őket többször is). Azokban az években már nem volt „erősorrend”, de ha lett volna, a Fradi biztos kiemeltként szerepel. Ma meg akik kijutottak (Győr, Videoton, Honvéd, Debrecen) olyan selejtezőkre kényszerülnek, mely az egész magyar labdarúgás számára szégyenletes. Persze nem dughatjuk a fejünket a homokba, ha jobban figyelünk 2013 tavaszán és odaérünk a dobogóra, nekünk is selejtezőket kellett volna játszani.

Ahogy 2011. június 30-án az Ullisses elleni is selejtezőben diadalmaskodtunk (?), és az akkora örömet szerzett, mintha egyből bekerültünk volna a csoportkörbe. Ahol utoljára 2004 őszén szerepeltünk, melynek 9 éve. Ha most ismét az elvárásainkat veszem alapul, akkor jövőre, a 10 éves „jubileumon” újra ott szeretnénk lenni. Tudom, hiszen nem telik el olyan nap amikor ne hangozna el, a jelenlegi Fradi bajnok akar lenni a 2013/14-s bajnoki idényben. Egy újabb cél, egy újabb reménysugár, mely már 29 mázsás súlyként nehezedik ránk.

Hétfőn elkezdődött a csapat felkészülése. Moniznak egy hónapja van arra, hogy egy olyan ütőképes csapatot hozzon össze, mely egy év múlva már nem az álmok mezején, hanem Európa fociszí­npadán bizonyí­tsa, hogy méltók az Fradi dicsőséges múltjának a folytatására. Nem lesz egy könnyű feladat, de régen fordult elő, hogy a szurkolók ennyire kiálljanak egy edző mellett. Hiszünk benne, hiszünk a szakmai tudásában, a töretlen hitében, abban az emberi magatartásban, amit Ricardo Moniznak sikerült közel egy év alatt megteremtenie a Ferencvárosban. A teher is óriási rajta, ráadásul a folyamatos bizonyí­tási vágy miatt saját magára is rakja a mázsás súlyokat. De ezért is tiszteljük és szeretjük.

Persze ez kevés az üdvösséghez, az elvekhez gondolatok, egy jó csapathoz meg játékosok kellenek. Egy hét után még fölösleges bármit is leszűrni, vannak próbázók, vannak távozók és valószí­nűleg még jönni is fognak. Leonardo is „haza jön” július elején, jó lenne ha maradna és minél hamarabb a pályára léphetne. Sajna az őszi szezon nehezebb részét biztosan ki fogja hagyni, hiszen a sorsolás szeszélye folytán augusztus 31-én már úgy fogadhatjuk a Kecskemétet, hogy valószí­nűleg tudni fogjuk, hogy a 2011. július 21-én a fiók mélyére süllyesztett MINDEN MOST KEZDŐDIK, EL molinót újra kell-e vasalni, vagy maradhat a helyén.

Persze tudom, hogy hosszú a szezon, de ha eredményesen jutunk túl a Videoton-Győr-MTK-Debrecen négyesen olyan plusz energiák szabadulhatnak fel, melyek biztosan a célig repí­tik az együttest.

Addig van még egy hónap, a játékosok izzadnak, a vezetők igazolnak, a szurkolók meg napi „pletykákkal” ütik el az időt. Biztos lesz néhány nyilvános edzés, ma már edzőmérkőzés is lesz, fel lehet ülni a lelátóra, „közszemlére” kerülnek az új játékosok. Lehet majd hiányolni a távozó régieket, ki lehet beszélni a szurkolói kí­vánságműsor részleteit (évenként vannak visszatérő nevek) és lehet értékelni az európai kupákban szereplő magyar csapatok esélyeit. Talán a nap sem olyan kegyetlen, mint az elmúlt hetekben, ezzel is segí­tve a felkészülést. Közben meg tovább épül a stadionunk, az álmaink igazi szí­nháza ahová jó lenne már úgy beülni, hogy nem kell molinóval üzenni Európának, hogy visszatértünk.

Mert a Ferencvárosnak mindig ott volt a helye.

De mivel 2006-ban kikerültünk onnan, a 2011. június 30-án „ideiglenes” kirakott MINDEN MOST KEZDŐDIK EL molinó tisztára mosása és vasalása a mostani felkészüléssel elkezdődött.

Reméljük véglegesen és visszavonhatatlanul.