Múlt és jelen soroksári köntösben
Ma ismét rá kellett döbbennem, hogy a múlt mennyire ismeretlen és még mennyi újdonságot és felfedezni vágyó ritkaságot rejt magában. Ráadásul van olyan, amikor a vele foglalkozók, elsiklanak a múlt apró rezdülései mellett, de ilyenkor jön egy véletlen, egy megmagyarázhatatlan villanás és már képtelenek vagyunk túllépni az eddig fel sem tűnt történéseken. Belénk hatol a kényszer, a múlt felfedezésének bizsergő érzése és innentől már nincs visszaút. Fel kell tárnunk amit eddig nem vettünk észre, aminek nem tulajdonítottunk jelentőséget, bár a múlt archívumában szerepel. A mai történet elég banális kezdődött. Azt tudtam, hogy ma (2012.02.25) 11 órakor edzőmeccset játszunk a Soroksár NB III-as csapatával, a bajnoki nyitány előtt egy héttel. A tervek szerint a Debrecen elleni összecsapás főpróbájának szántuk az NB III-as Soroksár elleni mérkőzést.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1932. augusztus 28-án pedig a bajnoki szezon első mérkőzésén fogadtuk az újonc Soroksár együttesét. A két mérkőzés között nem csak a 80 év jelenti a különbséget. A Ferencváros dicsőséges múltját ismerők tudják, hogy az előző bajnokságot a Fradi világraszóló eredménnyel, 100 %-os teljesítménnyel nyerte meg. A zseniális „T” betűs csatársor 22 mérkőzésen lőtt 105 góljával írt történelmet, amit azóta egyetlen csapat sem tudott megismételni. Ennek tudatában az 1932/33-as bajnokság nyitómérkőzése az újonc ellen eleve nem ígérkezett nehéznek, a szurkolók a meccs előtt inkább azon tanakodtak, hogy vajon hány percenként fog Fradi gól születni és a „T” betűsekből ki fogja a legtöbbször bevenni az ellenfél kapuját.
A jelenben egy kicsit mások voltak az elvárások. Igazi tétje nem volt a mai meccsnek, a szakvezetők gondolom azért választották a szerény képességű harmadosztályú csapatot, hogy kellően rá tudjunk hangolódni a bajnoki nyitányra és lehessen „élesben” tesztelni azokat a szituációkat, melyeket a felkészülés alatt gyakoroltak a játékosok. Hosszú volt a bajnoki pihenő, mindenki már nagyon várja a rajtot még akkor is, ha a jövő szombati Debrecen elleni mérkőzés nem ígérkezik egy könnyed babazsúrnak. Pedig a pontokra égető szükségünk van, elég csak ránézni a tabellára és a sorsolásunkra ahhoz, hogy a rajt iránti bizsergő várakozást egy kis gyomorgörcs is kísérje. Főleg egy olyan főpróba után ahol elvárható lett volna, hogy a csapat legalább gólmennyiségben „utánozza” az 1932-es mérkőzést.
Tudom, hogy a két kor fociját nem szabad összehasonlítani, de annyit talán nem „bűn” megemlíteni, hogy a harmincas évek a Ferencvárosi labdarúgás első aranykorszakát hozta el. Bajnoki címek sorozatban, KK győzelmek (bár az első 1928-ra esett), világraszóló győzelmek a nemzetközi túrákon, és olyan játékosok, akik a mai napig legendáknak számítanak: Sárosi, Lázár, Toldi, Kohut, Takács II és sorolhatnánk szinte az egész csapatot. Dicsőség volt zöld-fehérben játszani, az élet ajándéka volt Fradi meccsre járni. A Soroksár elleni bajnoki nyitányon nyertünk is 8:2-re, ami könnyen lehetett volna kétszámjegyű is, ha egy kicsivel jobban odafigyelnek Toldiék a helyzetek értékesítésére. A másnapi sportújság ennek megfelelő kiemelésekkel jelent meg:
„A két kapus szedte a sok gólt a Soroksárnál”
„Három dugó jut az első félidőben a Soroksár hálójába, de több is juthatna”
Azt most még nem tudom, hogy a holnapi sportújság vajon mit fog közölni a mai felkészülési mérkőzésről, de valószínűleg elég visszafogottan fog írni, hiszen az első félidőben nem volt három „dugó”, sőt még dugó közeli helyzet is alig akadt, bár testvéroldalunk tudósítása szerint volt olyan szituáció amikor 2 méterről sem tudtunk a kapuba találni. Még szerencse, hogy a második félidőben Lisztes betalált, így elmaradt a blama, bár azért az egygólos győzelem sem jogosít fel senkit arra, hogy túlzott önbizalommal várjuk a bajnoki rajtot. Tudom, hogy nem szabad egy felkészülési meccsből túlzó következtetéseket levonni. A gond az, hogy már csak ez hetünk van, ráadásul sérültek és eltiltott játékosaink is vannak, az igazolások terén sem robbantottunk bankot. Ezekhez meg jön az a fránya tabella, mely 17 meccsből 19 pontot mutat, mínuszos gólaránnyal (igaz csak eggyel), és négy pont „előnnyel” a kiesőhelytől. Ezek így együtt egy kicsit szomorkássá és gyomorgörccsel dúsított várakozássá teszik a jövő szombati bajnoki rajtot.
Nyolcvan évvel ezelőtt sem volt könnyű úgy pályára lépni, hogy az előző évben 100%-os teljesítményt nyújtott a csapat és az egész ország arra várt, hogy végre megbotoljon a Fradi. A Soroksár ellen ez nem következett be, de végül az 1932/33-as bajnokság nem úgy sikerült ahogy elvárták a szurkolók. Talán túl nagy volt a „mellény”, vagy talán akkor alakult ki, hogy mindenki a Fradit akarta elkapni, de tény, „csupán” harmadikok a bajnokság végén. Nem maradtunk azért siker nélkül, mert 1933. május 25-én egy örökké emlékezetes Magyar Kupa-döntő mérkőzésen „közte mócsinggal” vertük 11:1-re azt az Újpestet, mely végül is a bajnoki címmel vigasztalódott.
Múlt is jelen találkozott ma össze, amit a Soroksár csapata kapcsolt össze. 1932 és 2012. Közte nyolcvan év, számos Fradi sikerrel, dicsőséget hozó eredménnyel, legendás játékosokkal és egy soha el nem múló érzéssel, amit Fradizmusnak hívunk. Jó lenne tovább folytatni a sorozatot, jó lenne egy újabb „T” betűs csatársor, jó lenne újra világszóló eredményeket elérni. Bár manapság sokkal kisebbek lettek az igények, már nem nagyon álmodozhatunk bajnoki címről és egy mai Sárosi doktor sincs a láthatáron, de mégis bizakodunk, mégis várjuk a bajnoki rajtot.
Jövő szombaton a Szentélyben a helyünk és ha fél hat környékén felharsan a Fradi induló, biztosan elfelejtünk minden nehézséget, nem fog az eszünkbe jutni a mai szerény 1:0-s győzelem és a játékoskijáróban feltűnő mai nemzedéknek is épp úgy fogunk tapsolni, mint ahogy Sárosiékat éltették 1932-ben. Mert ott, abban a pillanatban csak egy valami fog számítani: a Ferencváros.
– lalolib –
Olyan csapatunk mint a harmaincas években egy ideig nem lesz.Talán soha.
Ettől függetlenül a felkészülési meccsek fontosak,de nem mérvadóak.Tavaly Prukner alatt mindent nyertünk,akkor bukta.Most nem hoztunk jó eredményeket,tehát szombaton leverjük a Lokit.
Ha nem,akkor tévedtem. 🙂
A mai főpróba, valóban, nagyon gyengécskére sikeredett. Mentségül annyit említenék meg, hogy a talaj rendkívül rossz volt, és a hatalmas szél is lehetetlenné tette az elképzelések megvalósítását, elsősorban a jobb, technikásabb csapat számára. Az látható volt, hogy a sérültek, Józsi, Otten (és Pölöskey is), nagyon hiányoztak. Bízzunk abban, hogy a rosszabb főpróbát jó bemutató követi majd a következő szombaton. Ami pozitív, a közönség ezúttal is jó volt.