Nagy Norbert

Nagy Norbert

NB I-es pályafutását a Nyí­regyháza csapatában kezdte, 1992 augusztusában az UTE ellen lépett először pályára az élvonalban.

Később megfordult Diósgyőrben, majd az elsőosztályú Stadler FC játékosa lett, ahonnan a válogatottba is bekerült. 1995 szeptemberében a törökök elleni EB selejtezőn húzhatta magára először a válogatott cí­meres mezét.

Az 1995/96-os bajnokság téli szünetében igazolt Novák Dezső csapatába.

Simon Tibi és Nagy Norbi itt még ellenfélként egy akasztói mérkőzésen

Az izraeli túrán mutatkozott be a Ferencvárosban. Négy szezonban mondhatta magát a csapat alapemberének. Az 1995/96-os bajnokcsapatban 10, a  2000/01 évi bajnokságot nyert gárdában 22 mérkőzésen lépett pályára a balhátvédként és bal oldali középpályásként is bevethető játékos.

Egyetlen zöld-fehérben elért NB I-es gólját a Lokinak lőtte. A Fradi játékosaként a válogatottban is eredményes tudott lenni.

2001 őszén szerepelt utoljára Csank János csapatában, majd Tatabányára igazolt. A Lombard vándorlásával együtt Ő is váltott. 2002-től már a Haladás csapatában folytatta pályafutását. Szombathelyen, mindössze 34 esztendősen egy tragikus autóbalesetben hunyt el egykori labdarúgónk.

Több, mint 200 alkalommal játszott az első osztályban, ahol két gólt lőtt. A nemzeti csapatban 16-szor lépett pályára, egy gólt szerzett.

8 hozzászólás a(z) Nagy Norbert bejegyzéshez

  • Miskolcon a kos karoly szakközépiskolai jart

  • Talán az utolsó generáció közé tartozott a Fradiban,akikért érdemes volt kimenni meccsekre ,akiknek a neveit nemcsak 1 évre kellett megjegyezni,mert jöttek és utána mentek is. Ez volt az utiolsó olyan időszak,amikor még csapatépí­tés folyt és nem játékoskeringő folyt.
    Norbertre én úgy emkékszem,hogy ugyan nem volt labdazsonglőr de valóban megbí­izható bal oldali futó volt.végigrobotolta az oldalán a meccset le és föl .
    A sors útjai kifürkészhetetlenek. Remélem most egy másik létformában él tovább egy másik helyen és jól érzi magát 🙂

  • Nyugodj békében!

    Szimpatikus, jól játszó játékos volt.Nekem egyik kedvenc meccsem az újpest elleni 3:1 ,akkor -is- nagyszerűt alakí­tott.Nemhiába 2x-es bajnok a Fradiban.
    Nemrégen lett egy ismerősön,akivel sokat beszélgettünk a klubról éskiderült,hogy Ő Norbi jó barátja volt ,í­gy mégtöbb szép emléket őrzök ez által.

    Sajnos az élet megmagyarázhatatlan olykor…….

  • Nyugodj békében Nagy Norbi!

  • Isten nyugosztaljon, Norbi!

  • Tisztelettudó jó gyerek és remek futbalista volt.Nyugodjon békében.

  • Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék a jelen sikereit, és figyelmeztessenek, hogy milyen sérülékeny az életünk. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést.
    Nyugodj békében Norbi. Láthatod, a jelentben élők még figyelnek rád.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK