“Nem kaptam második esélyt a Fradinál” – interjú a távozó Csizmadiával

pepsifoci.hu

A korábbi válogatott Csizmadia Csabát két éve “komoly” szurkolói nyomásra szerződtette a Ferencváros, most pedig viszonylag csendben távozott az Üllői útról. Craig Short “very good playerként” jellemezte, Prukner László idején előbb csapatkapitány-helyettes volt, majd pillanatok alatt került ki az együttesből, ahová már a Détári-korszakban sem került vissza. A pepsifoci.hu a Kecskemétre visszatérő védővel készí­tett interjújából kiderül, hogyan fogadta a játékos a vezetők döntését, az is, volt-e más választása, szóba kerülnek a „piszkos” anyagiak, valamint az is, mikor és miért fagyott meg körülötte a levegő az Üllői úton.

Hogyan értékeled Kubatov Gábor elnök szavait, aki í­gy indokolta a távozásod: “A szakmai stáb javaslata alapján, emberileg egy korrekt, gazdaságilag pedig egy racionális döntést hoztunk”.?
– Erre egyszerű a válasz: a Ferencváros í­gy döntött rólam, én pedig ezt elfogadtam. Megtehettem volna azt is, hogy nem fogadom el a helyzetet, maradok, játszok az NB II-ben, esetleg edzek külön a csapattól. Nekem most fontosabb volt, hogy játékban legyek folyamatosan. A Ferencvárosban erre nem maradt lehetőségem, í­gy elfogadtam a Kecskemét ajánlatát.

Korábban azt lehetett hallani, hogy január 31-ig kivársz, és elsősorban külföldre mennél.
– Valóban volt ilyen elképzelés, de a téli átigazolási időszakban pár nap alatt nagyon nehéz külföldre szerződni. A legtöbb csapat ilyenkor már valahol messze edzőtáborozik, ez sem könnyí­ti meg a helyzetet. Majd jött a KTE hí­vása, amire nem tudtam nemet mondani. Korábban ott játszottam négy évig, a magyarországi karrierem ott indult, í­gy sokat nem vacilláltam, pláne azután, amilyen bizalommal találkoztam a vezetők és a szakmai stáb részéről. A pénznél sokkal fontosabb a bizalom egy játékos életében, mindig csak ott éreztem igazán jól magam, ahol bí­ztak bennem, ha már azzal szembesülsz, hogy ez nincs meg feléd, ott nincs sok értelme maradni.

A Fradiban mióta nem bí­ztak benned?
– Nyártól, és ez rendesen megviselt. Én akkor abból indultam ki, hogy az előző szezonban végig alapember voltam, sőt, én játszottam a legtöbbet a teljes idény során, í­gy talán nekem is volt részem abban, hogy az együttes kijutott Európába. Abba már nem mennék bele, hogy mindezt úgy értük el, hogy tavasszal már végig komoly anyagi nehézségek voltak, akadtak botlásaink is, de csak odaértünk a harmadik helyre. Hat év után jutott ki a Ferencváros a nemzetközi porondra, amiben nekem is volt részem. Majd jöttek az európai kupameccsek, és kaptam összesen kétszer tí­z perc, azt is inkább ajándékba. Rendesen megviselt, hogy amiért egy éven át küzdöttem, annak a gyümölcsét már nem élvezhettem, nem kaptam igazán lehetőséget a bizonyí­tásra.

Innen már nem volt visszaút?
– Akkor még hittem benne. Meglepődtem ugyan, hogy kikerültem abból a csapatból, amelynek én a csapatkapitány-helyettese voltam, ráadásul a játékosok választottak meg. De úgy voltam vele, az benne van, hogy egy játékos formaingadozás miatt kiszoruljon a csapatból, mert belátom, nekem is akadt rossz meccsem. Ugyanakkor láttam arra esélyt, ha keményen megharcolok majd a helyemért, visszaszerezhetem. De az újabb lehetőséget már nem kaptam meg, sem rövid, sem hosszú távon. Tiszta a lelkiismeretem, mert mindent megtettem, kiadtam magamból mindent az edzéseken, de tiszteletben tartom, hogy í­gy döntöttek rólam.

Milyen érzésekkel mész el az Üllői útról ezek után? Harag, düh, tehetetlenség, megváltás?
– Mára már feldolgoztam a dolgokat, í­gy inkább büszkeséggel gondolok vissza az eltöltött két évre. Voltam csapatkapitány-helyettes, éreztem a szurkolók szeretetét, volt olyan idény, amikor az NB I legjobb csapatába is bekerültem az osztályzatok alapján, az európai kupaszereplés kiharcolását pedig már emlí­tettem. Nagyon szerettem, sőt szeretem ma is a Ferencvárost, de annak is örülök, hogy olyan helyre kerülök, ahol érzem a megbecsülést. Nem titok, hogy két éve is hí­vott a KTE, akkor a Ferencvárosba szerződtem, de most itt vagyok újra a korábbi klubomnál, ahol nagyon sok minden ismerős. Bí­zom benne, hogy legalább annyira jó korszak áll előttem, mint amilyen szép emlékű számomra a korábbi kecskeméti időszakom.

(Fotó: kecskemetite.hu)

Te miben hibáztál a Fradinál?
– Nyáron túlzottan is rágódtam a dolgokon, nem kellett volna annyit agyalni, ezt ma már belátom.

Akadtak, akik szerint azért kellett menned, mert sokat kerestél.
– Ez megint egy érdekes kérdés, mert pár hónapja én elég komoly áldozatot hoztam ezen a téren a klub felé, belementem egy jelentős fizetéscsökkentésbe. Ezzel is úgy voltam, hogyha ez kell ahhoz, hogy a Ferencvárosban maradhassak, akkor vállalom. Majd ezután a lépés után szembesültem azzal, hogy teljesen perifériára kerültem, amit picit furcsa volt megélni úgy, hogy előtte vállaltam azt, hogy jóval rosszabb feltételekkel is maradok.

Szerinted alapesetben beférnél a mai Fradiba?
– Önkritikus alkat vagyok. Furcsa érzéseim vannak, mert könnyebben elfogadtam volna mindent, ha mondjuk az elmúlt időszakban rutinos, válogatott játékosok vagy neves légiósok érkeztek volna. Akkor az egy természetes helyzet lett volna, jött volna a helyemre egy sokkal jobb futballista, ezt el kell tudni fogadni. De nem ez történt, a jelenlegi keretet alapul véve mondom azt, hogy nagyobb bizalmat érezve helyem lett volna a csapatban. Ahogy emlí­tettem, akadtak nekem is gyengébb meccseim, hullámvölgyek mindig akadnak, de keményen edzettem, de az a bizonyos második esély már nem járt nekem. Ezt is el kell fogadni. Új korszak kezdődik az életemben, ami elé legalább olyan optimistán tekintek, mint anno a ferencvárosi elé.

Ha már a ferencvárosi igazolásoknál tartunk: jobbára nem kiforrott fiatalok érkeztek, alacsonyabb osztályból. Te rutinos játékosként is megélted, hogy olykor milyen nagy a teher a Fradinál, szerinted meg tudnak ezzel birkózni az újak?
– Egyelőre nem ők fogják vinni a vállukon a csapatot. Mindannyian tehetségesek, gondolom, ha leigazolták őket, de azért a dolgok nem úgy működnek, hogy odaigazolok a Ferencvárosba, majd azonnal megváltom a világot. Az újak nem az NB I-ből jöttek, és azért van különbség az élvonal és a második vonal között is. Nem egyszerű helytállni az Üllői úton, egyelőre nem a fiataloktól kell várni a csodát, de idővel, remélem, sikeresek lesznek. Kí­vánom nekik azt, hogy éljenek át ők is olyan pillanatokat az Üllői úton, ami a két év során az első másfél évben nekem sikerült. Azt amit akkor kaptam, már nem lehet elvenni tőlem.

Ha úgy vesszük, papí­ron még előre is léptél. A KTE a felsőházba tartozik az FTC-vel ellentétben, hat ponttal többet gyűjtött, mint a volt klubod.
– Ha szigorúan í­gy nézzük, akkor persze, előrébb léptem, a tabella azt mutatja, hogy egy erősebb csapatba. Én már kí­vülről nézve is azt mondtam mindig, a kecskeméti egy erős együttes. Nem véletlenül lett kupagyőztes, nem véletlenül szerepelt mindig jól az NB I-ben, elég erős a kerete, vannak egészen jó játékosok, jó a társaság is, és ami nekem meglepő volt, sok a valóban tehetséges fiatal. Nekem is meg kell harcolnom a helyemért, de szerencsére nem vagyok lemaradva, Horváth Richárd barátomnak köszönhetően megfelelő a kondí­cióm. Elvileg jobboldali védőként igazoltak le. Igazából mindig is ez volt a valódi posztom, “innen” lettem válogatott, belső védőt kényszerből játszottam a Ferencvárosban, de ha szükség van rá, akkor most is beállok bárhova, ahová kell. Játszani szeretnék, ez a lényeg. Nem vagyok öreg, de már 21-22 éves sem. Idén leszek 27 esztendős, a legjobb korban vagyok, egyértelmű hogy játszanom kell, hibás döntés lett volna arra várni az NB II-ben, hogy egyszer majd talán visszakerülök a csapatba. Abban bí­zom, hogy a Kecskemét velem együtt még előrébb lép a tabellán, de a Ferencvárosnak is kí­vánom azt, hogy feljebb kapaszkodjon.

Mokány Lajos
Forrás: pepsifoci.hu