Onódi Béla

(fotó: Onódi Zoltán családi archí­vumából)

Bajai születésű volt, ott is kezdte pályafutását egykori csatárunk. A Fradi azonban Pécsről igazolta le a gólerős játékost, aki már az amatőr csapatban is ontotta a gólokat.

Az első bajnoki meccsén rögtön két góllal igazolta, hogy jól döntöttek a ferencvárosi vezetők leigazolásakor. Tulajdonképpen a profik között is megállta a helyét.

Az Újpest elleni két Magyar Kupa döntőben is mindkét gólt ő szerezte. Az 1943/44-es kupa-kií­rásban a csapat legeredményesebb játékosának bizonyult nyolc góljával. Bajnoki meccsen a Vasas ellen mesterhármast is szerzett!

Élvonalbeli pályafutását a MATEOSZ-ban fejezte be, majd visszavonulásáig a Bajai Épí­tők játékosedzője volt.

Egy nappal halála előtt még kitüntetést vehetett át a bajaiak jubileumi közgyűlésén.

Onódi II., Sárosi III., Sárosi I., Kiss Gyula és Rudas

Nagyí­táshoz klikk a képre! (fotó: Onódi Zoltán)

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

15 hozzászólás a(z) Onódi Béla bejegyzéshez

  • Amennyiben 1941-böl származó, még ismeretlen fényképeket szeretnétek látni, amin Onódi Béla is szerepel, ide kell kattintani.

    http://petrik.fastnet.ch/gallery/vater

  • Karcsi, elöször is Boldog ünnepeket kí­vánok… A Szent Istváni kúpából mind a kettő meg van.. Sajnos az egyik a bátyámnál, a másik nálam, ha tudom meg probálom, egyszere le fényképezni… ÜDV ..

  • Kedves Csaba!

    Őszinte részvétem!

  • Onodi Zoli hozzászólásában emlí­tett („apukám húgától hallottam”) gerelyhají­tó a mamám. A legmeglepőbb az lett, mikor felnagyí­tottam a tablóképet, akkor láttam, hogy a Tisza Jóska (Tiszavölgyi József) is rajta van, aki a papám.

    A gerelyhají­tó mama, Tiszavölgyi Józsefné – Onodi Margit – ma hunyt el.

    Isten áldja.

  • Szia Zoli,

    Nagy Béla, a Fradi krónikása í­rta a fenti mondatokat.

  • Szia Karcsi… Most olvastam, hogy halála elött kapot, volna valami kitüntetést.. Eddig valahogy átfutottam ezen a cikken.. Ezt nem tudom, ki irta, de ez nem igaz, bár igy lettvolna!! SENKI A BÁTYÁMON, ÉS RAJTAM KIVÜL ÉS A TESTVÉREIN KIVÜL NEM LÁTOGATTA SENKI!!!!! PEDIG SOK JÁTÉKOS SOKAT KÖSZÖNHET NEKI, NEM UTOLSO SORBAN BAJA VÁROS IS… SOKAT TETT A BAJAI FOCIÉRT!!!!!!! ÜDV ZOLI..

  • Zoli, amint látod megtaláltam az Édesapádról közzétett í­rást. Gratulálok hozzá, szerintem is remek játékos lehetett. Sajnos mi nem találkoztunk az életben. Üdv Gizi család.

  • Tisztelt, Károly… Én probálom összefogni a családot a sport szempontjábol … De vannak akiket nem érdekel!!!! Ha még áll … Én probálom összehozni a halfözöre 1- vendéglátást…. Nem igérem!!!! Ha nem sikerül Sajnálom…..Tisztellek , sokat segittettél…..OZ A VARÁZSLO……

  • Az összes Ónodi büszke lehet az őseire,a sport szeretete minden Ónodiban benne van,apáinknak
    köszönhetjük a mozgás örömeit,amit szenvedélyesen művelünk,bennünk van öröké!
    Örülök hogy egy kis emlék a múltból,egy kimagasló teljesí­tményre emlékezik,amire nem csak az
    Ónodiak lehetnek büszkék!Gratula!

  • Volt édsapukámnak 1-báttya aki szintén ftc- ben rugta a labdát.. Ugy tudom, hogy ö nem játszott az elsö csapatban…De a háboru alatt Németországban focizott..Egy elsö osztályban!!!! Mégegyszer JO EGÉSZSÉGET KIVÁNOK!!!!!!!!!!!!!!!! Üdvözlettel a kicsi zoltán…

  • Nagy örömmel tölt el, hogy ÉDES APÁMROL sokmindent megtudtam… Köszönhetem KÁROLYNAK!!!!!!! Károlynak üzenem, hogy szereztem 1-pár fotot, ezt elfogom küldeni… Azt is megtudtam, hogy joban volt GROSITS GYULÁVAL… A részletekbe ,most ne mennyünk bele.. Megmondom öszintén , hogy apukám hugátol tudtam meg.. Aki MAGYAR BAJNOK gerejhajito ,volt!!!! Azért irom ezeket a sorokat, mert, volt az ONODI családban ,aki BOXBAN DÉLMAGYRORSZÁG BAJNOKA!!!!! JANA!!!!! BAJÁN az ONODI család , EGY DINASZTIA!!!! MI is követtük az ösöket, de nem tudtunk olyan eredményeket femutatni…TISZTELETTEL ZOLTÁN.. KÖSZÖNÖM, A SOK SEGITSÉGET!!!!!!!!!!!!!!!!! JO EGÉSZSÉGET !!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK