Óvári Ferenc

Egykori balszélsőnk az Újpesttel nyert bajnoki cí­met a háború után, majd a SZAC szí­neiben folytatta a pályafutását, és innen került az Üllői útra.

Az 1951-es idényben kilenc bajnoki találkozón egyszer volt eredményes.

Az egyetlen Óvári gólt a Soroksárra kilátogatók csodálhatták meg 1951 tavaszán. Talán ennél is, de legalább ennyire fontos momentum vele kapcsolatban egy, egy évvel korábbi eset.

— 1950. március 19. életem legszomorúbb napja. Az Üllői úton a Postással (SZAC-cal) játszottunk. A II. félidőben egy hosszú labda után futottam, kinéztem a partjelzőre, aki beintette a lest. A játékvezető azonban továbbot intett, s mire megfordultam, mintegy 20 méter előnye volt ellenfelemnek. Futottam utána, a 16-oson belül utolértem. Közben Henni Géza kifutott a kapuból, s annak dacára, hogy én már a labdát elértem, tehát becsúsztam, Géza nem tudott megállni, s a sarokkal kitámasztott lábszáramra az ő 80—90 kilójával rávetődött. Az utolsó pillanatban egy nagy fekete testet láttam, s önkéntelenül arra gondoltam, hogy ebből hogyan kerülök ki. Sajnos, már csak ájultan, törött lábbal.

A fenti mondatokat Rudas Ferenc mesélte, és az emlí­tett szélső, akit a legendás jobbhátvéd üldözőbe vett, Óvári Ferenc volt.

1953-ban a Vörös Lobogó SORTEX csapatában játszott utoljára az élvonalban.