Kelemen Gusztáv
Franzstadti gyereként a Vágóhíd utcában nőtt fel. Tíz éves korában egy toborzó után került a Fradihoz. Hat és fél év múlva már az első csapatban is bemutatkozhatott. Dunaújvárosban egy MNK mérkőzésen rakta a kezdőbe Csanádi Ferenc.
1973 decemberében debütált az élvonalban. Góllal tette a névjegyét a Haladás elleni 6:1 alkalmával. A ’74-es Komló elleni 3:1-es kupadöntőn ismét a kapuba talált. Az MNK győzelem az európai kupagyőztesek közötti indulást jelentette a Ferencváros számára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2022.III.29. Észak-Írország – Magyarország: 0-1
Dibusz-parádé és Sallai-gól; szűk magyar siker Észak-Írországban
A magyar válogatott az ötödik belfasti fellépésén is veretlen maradt, ehhez azonban klasszis kapusteljesítmény kellett.
A magyar labdarúgó-válogatott Sallai Roland góljával 1–0-ra nyert az északír nemzeti csapat ellen Belfastban a két együttes keddi felkészülési mérkőzésén. A találkozón szinte végig a mieink birtokolták többet a labdát, ám a hajrában óriási bravúrokra volt szükség Dibusz Dénestől ahhoz, hogy a győzelem összejöjjön.
Horváth Róbert: 60
Egykori védőnk Angliában született és nevelkedett, ott is játszott ifjúsági játékosként. Budapestre költözése után a zöld-fehéreknél talált otthonra, 1974-ben lett a klub igazolt labdarúgója.
Az 1978/79-es ifi bajnokcsapat tagjaként, 18 évesen mutatkozott be a Fradi első csapatában Friedmanszky Zoltán kezei alatt 1980 júniusában Diósgyőrött a bajnokság zárófordulójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kaján Norbert
2022.III.26. Szeged-Csanád GA – Ferencváros: 0-1 (edzőmérkőzés)
Felkészülés: Sigér Dávid visszatért, az FTC legyőzte a Szegedet
A 62. percben visszatért a pályára Sigér Dávid, aki tavaly júliusban szenvedett súlyos térdsérülést.
A labdarúgó NB I-et vezető Ferencváros 1–0-ra legyőzte idegenben az NB II-ben harmadik helyen álló Szeged-Csanádot felkészülési mérkőzésen. A 62. percben 243 nap után visszatért a pályára Sigér Dávid, aki tavaly júliusban szenvedett súlyos térdsérülést.
Szokolai László: 73
Nem született csatárnak. Alacsony volt, amikor először láttam kifutni a Szentély zöld gyepére a hetvenes évek vége felé, azt gondoltam, itt valami tévedés történt. Amikor a mellettem ülő idős szurkoló látva elképedésemet, csak ennyit mondott: – Alacsony fiam, ez tény, de olyan rugói vannak, mint annak idején Kocsis Sanyinak és olyan ütemben tud érkezni, hogy mire a nagy darab védők feleszmélnek, már Szoki fejét simogatja az egész csapat! Élete első „válogatóján”, ahol a Csepel keresett fiatal tehetségeket, könyörtelenül tehetségtelennek titulálták, sőt meg is jegyezték, hogy ilyen alacsony termettel semmi helye sincs az élmezőnyben. Tévedtek, és bár nem született csatárnak, de góllövőnek igen. 268 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros színeiben, és 146 gólt szerzett, ezzel a Fradi 17. leghatékonyabb gólszerzője! Kisebb nagyobb kitérők után 1977-ben Győrből került a Ferencvároshoz, ahogy jellemezte „az álmok csataterére”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2022.III.24. Magyarország – Szerbia: 0-1
Zoran Kuntic: 55
Pályafutását szülővárosában kezdte, majd előbb a Vojvodinához, később a dél-koreai Posco Atoms csapatához igazolt.
26 évesen került Magyarországra a Kecskemét csapatába. 1995 tavaszán igazolta le a Videoton, ahol 13 mérkőzésen 11 gólt szerzett (ebből kettőt a Fradinak rúgott).
A gólerős csatár 1995 nyarán került a Fradihoz és első tétmeccsén rögtön két gólt is szerzett. Három hét múlva örökre beírta magát a ferencvárosi történelemkönyvekbe. 1995. augusztus 9-én lőtte ferencvárosi pályafutása legfontosabb gólját Brüsszelben az Anderlecht ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....










HOZZÁSZÓLÁSOK