A kissé hosszúra nyúló és sikeres válogatottbeli szünet után csendes volt a népligeti edzőpálya. Ami egyrészt örömteli volt, hiszen labdarúgásunk történetében még nem nagyon fordult elő, hogy még a kispad is körbeutazza Európát a különböző nemzeti válogatottak tagjaiként. Régen is voltak olyan időszakok, amikor 7-8 játékosunk is tagja volt a válogatottnak (pl. 1938 VB), ráadásul ők csak piros-fehér-zöld mezt viseltek, de a mai labdarúgásban már más szelek fújnak (nem mindig helyes irányban), így fordulhatott elő, hogy kevés olyan játéknap volt a VB selejtezők között, ahol nem lépett pályára Fradi játékos. És nem csak percekre, ráadásul Uzuni és Mak mérkőzéseket is eldöntött góljaikkal. Ez meg akkor is büszkeséggel tölt el, ha zöld-fehér játékosként más válogatott színeiben érnek el sikereket, ami a jelenlegi csapat erejét is mutatja. Természetesen gondot is jelenthetett volna Rebrov mester számára, hiszen a jelenlegi pandémiás helyzetben aggódni kellett azért, hogy a „nagy utazások” után lehetőleg sérülésmentesen és covid-mentesen érkezzenek vissza az Üllői útra. Mert hát szép és örömteli dolog a válogatottbeli szereplés, de a csapatnak vannak még befejezetlen ügyei, amit szeretnénk minél gyorsabban „tető alá hozni”. A gyorsításhoz csupán két győzelemre vagyunk, az érmeket már fényezik, de mindannyian tudjuk, a hátralévő 6 forduló még nem ígérkezik babazsúrnak, hiszen az ellenfeleink – ahogy eddig is – ellenünk próbálják majd bizonyítani, hogy méltók az NB1-s tagsághoz, vagy éppen elindultak azon az úton, hogy 3 éven belül megtudják szorongatni a Fradit. Szavak szintjén eddig is jók voltak (ebben a rangsorban a benzinkutak állnak is élen), de ezt már megszoktuk. Azt is, hogy ha éppenséggel nem sikerül eredményt elérni, akkor jönnek a mérkőzés utáni nagyot mondások, kifogások, nyafogások. Ezt tegnap Csizmadia mester emelte piedesztálra egy olyan mérkőzés után, ahol tényleg lelkesen és becsülettel küzdöttek, de ezért még nem szoktak szobrokat emelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →