Feljegyzések a fotelból – A három pont…
Régen fordult velem elő, hogy egy győztes 90 perc után tétován ücsörögjek a monitor előtt és halvány dunsztum sincs, hogy mit is kéne írnom. Persze ha az a bizonyos dunszt lila lenne, akkor már folyna belőlem a szó (főleg kárörvendő), de mivel tegnap este a Honvéd bérleményében léptünk pályára, így marad a bizonytalanság. Pedig begyűjtöttük a három pontot, de ahogy a jegyzet címe is jelzi, utána három pont van és nem felkiáltójel. A felkiáltó jel azért hiányzik, mert végül is kötelezőnek is vehettük a kispestiek elleni három pontot, még akkor is, ha manapság nem nagyon unatkoznak a játékosaink. Bajnoki, BL csoportkör, válogatott szereplések, majd bajnoki, Juventus, Barcelona, Kijev…és a végén karácsony, melyről ma még nem tudjuk, hogy mit is fog elhozni. És itt először nem is az eredményekre gondolok, hanem az átkozott covidra, mely olyan szürke ködbe csomagolja a világunkat, amilyenre ma reggel ébredtem. Az ágyból sem volt kedvem kikászálódni, de a forró kávé gőzölgő illata egy kis életkedvet csöpögtetett belém. De mikor bekapcsoltam a gépet, a szokásos hírkereső helyett egyből a sportoldalra “lapoztam”, elsősorban nem azért, hogy minél gyorsabban olvashassam el Rebrov mester és Bódog Tamás nyilatkozatát, hanem azért, hogy legalább vasárnap reggel ne szembesüljek azzal a borzalmas és fájdalmas hírrel, hogy tegnap mennyien haltak meg a koronavírus szövődményei következtében. Hiába próbáltam a homokba dugni a buksimat, Rebrov mester nyilatkozatát olvasva szembe jött velem az, mitől megpróbáltam vasárnap reggel elzárni magam. Botka Endre karanténban van – nyilatkozta a mester…Megint az a bizonyos három pont, mely után feloldozás vagy keserűségnek kéne következnie, de most mindkettőt kihagyom. Foglalkozzunk egy kicsit (tényleges kicsit…nagyon is kicsit) a tegnapi “rangadóval”, mely már csak a nevében idézi a régi Fradi-Honvéd derbiket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2020.XI.21. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1
Dálnoki József: 85
Dálnoki József a szélvészgyors, technikás jobbszélső az ESMTK-ból igazolt a Fradihoz. Azért, hogy megkülönböztessék a védőjátékostól, neve mellé megkapta a II-es számot, míg a hátvéd Dalnoki lett az I.
Ezt a jelölést az esetek többségében testvéreknél szokták alkalmazni (lásd az MTK-s Kovács fivéreket vagy éppen a Fradiból Fenyvesi Mátét és a „kistüskét”, Fenyvesi II Józsefet.)
Dalnokiék azonban sohasem voltak testvérek, hiszen a szélsőt Dálnokinak anyakönyvezték. Ennek ellenére mindenki meg volt róla győződve, hogy testvérpárról van szó. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2020 – Újabb sikeres EB-kvalifikáció és feljutás a Nemzetek Ligájában
2020. február 5., San Pedro del Pinatar, CSEHORSZÁG U17 – MAGYARORSZÁG U17: 3-2 (1-2) (Utánpótlás (U17) válogatottak mérkőzése)
Gól: Németh D.(2)
Magyarország: Kovács Mar. (FTC) – Szujó (Puskás Akadémia), Török Kevin (Bp. Honvéd MFA), Fűzfői (DVSC) – Kovács Máty. (MTK), Horváth A. (MTK), Bartha (Bp. Honvéd MFA), Farkas B. (Vasas), Benczenleitner (Bp. Honvéd MFA) – Németh D. (Bp. Honvéd MFA), Szendrei (Paks)
Csere: Németh D. h. Varga D. (Heerenven), Szendrei h. Kerezsi (Bp. Honvéd MFA), Fűzfői h. Kerkez (Győri ETO), Benczenleitner h. Mayer János (?), Bartha h. Kispál (DVTK), Kovács Máty. h. Alaxai (Puskás Akadémia)
Szövetségi edző: Németh Antal Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2020.XI.18. Nemzetek Ligája, Magyarország – Törökország: 2-0
Nemzetek Ligája: B-ből az A-ba, itt is az európai elitben a válogatottunk!
Ötről a hatra jutottunk, ez most már tagadhatatlan – ki gondolta volna ezt az év elején?
A labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójának 3. csoportjában a sorozatban hatodik mérkőzésén is veretlenül maradó magyar válogatott hazai pályán Sigér Dávid és Varga Kevin góljával 2–0-ra legyőzte Törökországot, míg Szerbia 5–0-ra kiütötte Oroszországot, így a mieink a csoport élén zártak, és feljutottak az A-ligába.
Bosánszky Jenő
A Chinoinból érkezett az amatőr csapatba a csatár.
A profik között egyszer kapott játéklehetőséget Schaffer Alfrédtól, így tagja volt az ezüstérmes ferencvárosi gárdának.
Jellemzően az amatőrök között szerepelt. A következő bajnoki idényben a Szegedi AK-hoz igazolt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feldmann Gyula
Az NSC-ben kezdte pályafutását, innen volt először válogatott is. 1915-től két éven át az FTC (1915-17: 13 bajnoki) csapatát erősítette, majd az MTK-t (1917-22: 74 bajnoki; négy bajnokcsapat tagja; az MTK örökös tagja) választotta. 1922 és 1924 között a Makkabi Brno játékosa, majd játékosedzője volt.
Kitűnő képességű, intelligens védőjátékos volt. Nagyszerű helyezkedés, kifogástalan ütemérzék, pompás rúgótechnika és rendíthetetlen nyugalom jellemezte a játékát. A magyar hátvédek közül ő alkalmazta először sikeresen a becsúszószerelést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK