21-re várva: Magyar Kupa-döntők zöld-fehér szemmel
A Sport-Világ hasábjain már 1899-ben (nekünk az egyik legkedvesebb év) megjelent olyan vélekedés, mely bizonyítja, hogy a labdarúgásunk születésével szinte egyidőben a magyar vándordíj eszméje is létezett. A klasszikusnak számító nemzeti trófeát, a Magyar kupát 1910-ben írták ki először, összesen 74 döntőt rendeztek meg (többször idő előtt félbeszakadt a kupasorozat), a lebonyolítási formát pedig többször módosították. Előtte azonban már létezett egy rangos vándordíj, az Ezüstlabda, melyről manapság nagyon kevés szó esik, pedig valójában a Magyar Kupa előhírnökének számított. Először 1903-ban mérkőztek meg a csapatok a serlegért (Polonyi Géza országgyűlési képviselő anyagi támogatásával, Paár János tervei alapján, Fábry János műötvös készítette), amit vándordíjnak szántak és az a csapat nyerte meg végleg, amely háromszor egymás után, vagy sorrend nélkül ötször győzött a döntőben. A sorozat számtalan „buktatót” élt meg, volt mikor alig jelentkezett csapat, volt mikor a az egyik csapat a megismételt döntőben nem tudott kiállni. Ettől függetlenül 1909-ig minden évben megrendezték, az elsőt a Ferencváros nyerte, ahogy az utolsót 1909-ben is, mely az ötödik győzelmünk volt, így végleg az Fradi birtokába jutott az Ezüstlabda. Még ment az Ezüstlabda sorozat amikor 1908-ban felvetődött egy angol mintára lebonyolítandó kupa megrendezésének lehetősége, amit az MLSZ támogatott és amikor a Fradi végleg elnyerte az Ezüstlabdát, azt megszüntetve, létrehozta a Magyar Kupa sorozatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Már csak egy lépés az ezüst
Májusi eső aranyat ér – tartja a népi mondás mely több évszázados tapasztalaton alapul és a mezőgazdaságban egy kicsit járatosaknak nem is nagyon kell magyarázni az értelmét. Erre még rá tesz egy lapáttal Zsófia napja, melyre a megfigyelések szintén esőt jósoltak… és milyen igazuk volt (pedig akkortájt még nem léteztek műholdak, számítógépek és a manapság oly népszerű Lajosok, Noémik és Luciák sem). A Duna középső szakaszán napok óta esett, aminek a paprikatermelők örülnek (kalocsai „piros arany”), de a focikedvelők már nem nagyon. Főleg azok a csapatok nem, akiknek ilyen esős időben kell pályára (már mikor nem marad el a meccs) lépniük Pakson. Nekünk meg ma délután ez volt a kötelező penzum. Amikor reggel felébredtem és felötlött bennem, hogy ma Pakson lépünk pályára, miközben a májusi eső rendületlenül esett, először is egy 2013 őszi meccsünk jutott eszembe, ahol döntetlent értünk el (talán 2:2 lett az eredmény), és már akkor felvetődött, vajon egy ilyen pálya hogy a fenébe kaphat NB I-s licencet? Most úgyis divatos licencelni és tudva levő, hogy több csapatot szándékozik annullálni a bizottság. Azzal egyet is lehet érteni, hogy elsődleges szempont a pénzügyi stabilitás, de talán figyelembe lehetne venni a pályák állapotát is. Azt nem tudom, hogy a paksiak szerepelnek-e a nagy stadionrekonstrukciós programban, de abban biztos voltam, ha délutánig nem áll el az eső és a nap nem fogja felitatni a paksi pálya mocsarát, akkor a hazai csapat remek formája mellett, a talajjal is meg kell küzdenünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.V.16. Paks – Ferencváros: 0-1
Ferencváros, Újpest: segíts magadon, segíts rajtam!
Egy góllal nyertek Pakson Böde Dánielék, „meghálálva”, hogy a lila-fehérek megverték az MTK-t.
Gyömbér Gábor első félidei találatával 1–0-ra győzött a Ferencváros a Paks otthonában a labdarúgó NB I huszonnyolcadik fordulójában.
Játékoskeret és szakmai stáb – 2015/16
Lakatos István
2015.V.12. LK, Ferencváros – Bp. Honvéd: 3-0
Thomas Dollék nagy lépést tettek egy újabb kupadöntő felé
Ligakupa-elődöntő: három góllal nyert az első meccsen a Ferencváros a Honvéd ellen, Rossi kifakadt.
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első felvonásán a Ferencváros odahaza háromgólos előnyre tett szert a Budapest Honvéddal szemben.
Feljegyzések a fotelból – Egypontos ajándék
Nem kedvelem a Debrecen elleni meccseket. 12 évvel ezelőtt, egy május végi borzalom úgy égett a csontjaimba és olyan mély sebet ejtett, hogy utána 6 évig még az Üllői úti felüljárót is elkerültem. Nehéz volt feledni azt a pénteki napot, de ahogy mondani szokás, az idő végül is minden sebet begyógyít. A bajnoki lebonyolítási rend miatt talán nem törvényszerű, de ha május, akkor Debrecen. És nem csak 2003. május 30.-a, amikor elvesztettük a bajokságot és sokan a hitünket is, hanem szinte napra pontosan egy évre rá egy újabb bajnoki döntő a Loki ellen, ahol már nem hibáztak Geráék, igaz a 28. bajnoki címünkhöz (de régen volt már!) kellett az ellenfelek botlása is. 11 évvel később, a III. Szentélyünkben nem a bajnoki cím volt a tét (talán majd jövőre), sőt ha jól belegondolunk az izgalmakat száműzhettük is volna. A bajnoki cím eldőlt, kupadöntősként biztos a kora nyári kupaindulás, az meg, hogy másodikok vagy harmadikok vagyunk, statisztikailag fontos, de érzelmileg nekünk csak a végső diadal adhat megnyugvást. Ennek fényében eléggé nyugodtan készülődtem a 81. Ferencváros-Debrecen bajnoki rangadóra, magamban talán csak annyi feltételt szabtam, hogy játsszunk egy jót és lehetőleg folytassuk a veretlenségi sorozatunkat. Az eredménytől függetlenül a barátaimmal úgyis jól fogjuk érezni magunkat. A végén mégis „fancsali” mosoly ült az arcunkra. Szeretek ajándékozni, de nem egy pontot…és főleg nem a Lokinak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 21.
„Nézze, Kovács! Maga lesz a szövetségi kapitány, ha akarja, ha nem…”
Jószerivel minden ország esetében (a futballban legsikeresebbek sem kivételek ez alól) kimutathatók olyan időszakok, amikor labdarúgásukban úgynevezett átmeneti, vagy egyenesen válságidőszak uralkodik.
Amikor egymást váltják a szövetségi elnökök, a szövetségi kapitányok, senki sem érezheti igazán biztosnak a helyét, hiszen a szövetség vezetőjének sorsa vagy a legfelső politikai döntéshozók, vagy (szerencsésebb esetben) az első számú sportvezető kezében van, a szövetségi kapitány személye viszont éppen a szövetség elnökének kényétől-kedvétől, személyes szimpátiájától, vagy unszimpátiájától függ. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.V.10. Ferencváros – DVSC: 1-1
A Fradi a 89. percben kiengedte kezéből a győzelmet
A Ferencváros sokáig vezetett a címvédő Debrecen ellen, Bódi Détári-szögből egyenlített.
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a DVSC-Tevával, amely a 89. percben mentette ikszre a mérkőzést.
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 20.
Kocsis Lajos kisarkalja magát a válogatottból, lesarkalja Szőcs Jánost a kapitányi kispadról…
Magyarország nem az az ország, amely „egy Wales elleni” futballvereséget megbocsájt!
No, nem mintha nem lett volna már komoly gyakorlatunk a „bárdok” elleni kudarcok tekintetében (emlékezzünk csak: 1958-ban a svédországi világbajnokságon az Aranycsapat maradékával, plusz olyan, később Európa-klasszissá vált futballistákkal, mint például Tichy Lajos, kettőből kétszer nem tudtuk legyőzni őket, a vb-nyitányunkat jelentő 1:1-et követően, az akkori szabályok szerint „pótselejtezőre” kényszerültünk, és veszítettünk 2:1-re) az mégis a totális magyar futballkatasztrófával volt egyenlő, amikor 1975. április 16-án a Népstadionban azt kellett végigszenvednie a 25 000 nézőnek, hogy egy akkoriban még voltaképpen mindig „futballtörpének” számító ország válogatottja az ajándékba kapott csikóbőrös kulacson kívül, az Eb-selejtezők két pontját is viszi haza magával Cardiffba.
HOZZÁSZÓLÁSOK