Mielőtt pályafutására térnénk egy érdekes történetet elevení­tünk fel gyerekkorából, amit egyik levelében í­rt:

– Úgy kezdeném, hogy én nem csupán láttam Ady Endrét, hanem úgy 8-10 éves koromban a költő kedvence is voltam. Atyai nagyapám báró Bánfi főerdésze volt és végkielégí­tésként Csúcsán kapott egy nagy kertes házat, pontosan a Boncza-kastéllyal szemben. Nos, szüleim a nyári szünetekben ide küldtek az özvegy nagymamához jó levegőt szí­vni. Házunk országúti frontján mindennap délutánján pontban hatkor találkám volt egy fáradtnak tűnő bácsi­val, aki zsebeiből szedte elő a savanyú cukrot. Türelmetlenül vártam, amint a Boncza-kastély hosszú lépcsősorán vigyázva szedi lépteit. Aztán belefúrta ujjait hosszú, szőke, göndör hajfürtömbe, s í­gy biztatott: — Szaladj, kicsi csikóm, szaladj…

Utunk általában a mintegy hét kilométerre fekvő Kis-Sebes Körös felé vezetett és bizony kifáradva értem vissza. De a napi szórakozás és az adag cukor ellensúlyozták fáradtságomat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →