Feljegyzések a fotelból – Leszereltük az atomot!

fotelszurkoloA sportban van egy alaptézis, mely szerint a győzelmet nem kell magyarázni. Amivel lehet ugyan vitatkozni, de teljesen fölösleges. Ez akkor még inkább igaz, ha szeretet csapatunkról, a Fradiról van szó. Egy kicsit azért morfondí­roztam, mielőtt hozzáláttam az aktuális fotelem megí­rásához, hiszen ahhoz, hogy összehozzam az „előí­rt” betű és sorszámot, nem biztos, hogy csak a szépre tudok emlékezni a Paks elleni mérkőzésből.

Amit megnyertünk 2:1-re, í­gy a tavaszi szezonban továbbra is veretlenek vagyunk, és ha a Zete ellen a bí­ró nem gondolja úgy, hogy elfütyül tőlünk 2 pontot, már a hatodik helyen vagyunk az MTK-val együtt. A múlt heti pontvesztéseket nem emlí­tem, mert ott nem is érdemeltünk többet, de azért halkan megjegyzem, ha ott is hozzuk a „kötelezőt”, akkor már tisztán a hatodikok vagyunk, és nagyon közelinek látszana az élmezőny. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.III.20. Paks – Ferencváros: 1-2

A Soproni Liga 19. fordulójában a 9. helyezett Paks a 10. helyen álló Ferencvárost fogadta. A két gárdának ez volt az első paksi összecsapása az NB I-ben. A vendégek a 34. percben Anthony Elding góljával szereztek vezetést, amit hét perccel később Vayer Gábor még kiegyenlí­tett, de az 50. percben Ferenczi István újra a Fradit juttatta vezetéshez, amire a hazaiaknak már nem volt válaszuk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Nem vagyok alattomos” – interjú Dragóner Attilával

Már gyerekkorában is felborí­totta az asztalt, ha nem állt nyerésre a társasjátékban, és nem tagadja, néha 35 évesen is átlép egy határt, amivel túlmegy a győzni akaráson. Dragóner Attila ugyanakkor nem tartja magát brutális labdarúgónak, pedig tavaly három-, idén pedig kétmeccses eltiltást kapott könyöklésért. A Ferencváros huszonnyolcszoros válogatott védője megpróbálja a maga eszközeivel kibékí­teni a Fradi-szurkolókat, de állí­tja, nem ő vitte be nekik tavaly a petárdákat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Mit í­r a Ferencvárosról Európa egyik legtekintélyesebb futballmagazinja?

Idén az első hat között kellene végeznünk – összegezte a Fradi céljait Craig Short, a csapat szakmai vezetője a világ legtekintélyesebb labdarúgó-szaklapjának tartott World Soccernek. A magazin márciusi számában a klub várható jövőjét boncolgatja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.III.16. LK, Ferencváros – Haladás: 1-1

A Ligakupa középdöntőjének B-csoportjában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Haladással. A Fradi Rafa Wolfe első félidőben lőtt góljával szerezte meg a vezetést, Iszlai Bence azonban a mérkőzés hosszabbí­tásában egyenlí­tett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Tehetetlenségből jeles

fotelszurkolo

Amikor két hete „hivatalosan” is szurkolóvá váltam, már akkor tudtam, hogy a hazai mérkőzéseinken az otthoni fotel kényelmét felváltom a Szentély semmivel sem pótolható hangulatával. Még akkor is, ha hideg van és előtte való napon esett a hó. De nem vagyok Micimackó (bár őszintén néha irigylem), és a mézet is csak a teámban szoktam rakni, de úgy gondoltam tavasszal a lehető legtöbb mérkőzésen a csapat mellett a helyem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.III.12. Ferencváros – Nyí­regyháza: 0-0

Szurkolók már voltak, a győzelem elmaradt

A Soproni Liga 18. fordulójának nyitó mérkőzésén, a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Nyí­regyházával. A zöld-fehérek három zártkapus hazai találkozó után nem tudták feltörni a jobbára védekezéssel törődő vendégek védelmét, í­gy meg kellett elégedniük az egy ponttal.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK