Gőbl Róbert
Az Est c. politikai napilap, 1922. március 15-i számában ezt írja a zöld-fehérek új szerzeményéről: „az FTC is teljesen ismeretlen játékost, a Haladás SC-ból átigazolt Göbl Róbertet állítja csatársorának balszárnyára. Göbl erőteljes, zömök termetű, 21 éves ifjú, aki külsejével Szabó Péterre, az MTK volt válogatott balszélsőjére emlékeztet s a mezőnyben is Szabó stílusát játszsza: gyorsan, biztosan viszi a labdát és hajszálpontosan centerez.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nyilasi Tibor: 70
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz róla írnom. Biztos voltam benne, csak elő kell bányásznom az emlékeket és úgy fog szaladni a kezem alatt a billentyűzet, mint ahogy Nyíl cikázott át az ellenfél védőin. 1975-től számomra Nyilasi Tibi testesíti meg a Fradizmust, azóta hogy először láttam játszani a Szeged ellen. Akkor már ismert játékos volt, de mint vidéki középiskolás, csak nagy ritkán tudtunk mérkőzésre járni. Arra tisztán emlékszem, hogy nagyon készültünk, már néhány héttel előtte, az Újpest elleni derbire (4:1 vertük a lilákat és Nyíl lőtte a negyedik gólunkat) szerettünk volna felmenni a Népstadionba, de akkor nem sikerült. Szeptember végén (amikor „még nyílnak a völgyben a kerti virágok”) már ott szorongtunk Szegeden a lelátón és boldogan csaptunk egymás kezébe, amikor a második félidő közepén Nyíl megszerezte a győztes gólt.
2025.I.15. Piast Gliwice – Ferencváros: 1-0
IX. Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna
Tihanyi (Trenka) László
Pluhár István írja róla a Magyarországi sportegyesületek története c. könyvében: „Tihanyi I. (Trenka) László repülőgépmotorszerelő (…). A labdarúgó-, asztalitenisz-, atlétika- és teniszsportban szerepelt. Több bajnoksági érem tulajdonosa. Mint labdarúgójátékos 1933-ban kezdte meg sportszereplését a Csepeli MOVE-ban. Bár még nem volt I. csapatbeli játékos, de már többször bekerült az ifjúsági válogatottba. 17 éves korában a Ferencváros FC játékosa lett. Abban az időben ő volt a legfiatalab profijátékos.”
2025.I.10. Ferencváros – Preussen Münster: 0-0
Robbie Keane döntetlennel mutatkozott be az FTC kispadján, Németh Andrásék ellen
A németek magyar támadója oldalhálóig jutott, de egyik csapat sem tudott gólt szerezni.
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Németh Andrást is foglalkoztató, német másodosztályú Münsterrel az új vezetőedző, Robbie Keane bemutatkozásán.
Lissauer Lipót
Az FTC tartalékcsapatából 1903-ban került fel a nagycsapathoz és két bajnoki címet is szerzett ferencvárosi pályafutása során valamint tagja volt két Ezüstlabda győztes zöld-fehér gárdának is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bogdan Andone: 50
Egykori támadónk román bajnokként igazolt az Üllői útra 2002 nyarán. Az 1998/99-es román pontvadászatban a bukaresti Rapiddal végeztek az élen. Andone epizodista volt csupán, így az Otelul Galatiban folytatta pályafutását, ahol már alapembernek mondhatta magát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Robbie Keane
Robbie Keane a Fradi új vezetőedzője
A 146-szoros ír válogatott egykori labdarúgó edzőként bajnok volt és kupát nyert Izraelben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK