Payer Imre

Payer volt az FTC vidékről igazolt első játékosa. 1910-ben Győrből került az FTC-be és rövid időn belül beváltotta a vezetők és a szurkolók reményeit. Az első nemzetközi szí­nvonalú magyar hátvédpárban, a Rumbold-Payer kettősben ő képviselte az erőt és a lendületet. Kitűnően egészí­tette ki Rumbold ésszerű, technikás játékstí­lusát. Gyorsan, határozottan szerelt. Hatalmas felszabadí­tó rúgásai, félelmetes erejű lövései egyaránt tekintélyt szereztek neki. Gyakran 50-60 méterről is megcélozta az ellenfél kapuját. Nemegyszer – sikerrel. 

Fénykorában, az első világháború előtt – a magyar labdarúgók közül elsőként – Angliában profi szerződést ajánlottak neki, amelyet azonban nem fogadott el.

Roppant ereje ellenére mindig sportszerűen harcolt, amely még fokozta egyébként is nagy népszerűségét.

1919-ben a bécsi túrán összekülönbözött az FTC vezetésével és kilépett, Bécsben maradt.

A Nemzeti Sportban 1925-ben í­gy emlékeztek róla:

Az 1913-as osztrák-magyaron: Blum, Payer, Bródy

Az eddig pályán szereplő hátvédek közül ő volt a legnépszerűbb és legfélelmetesebb. Az általa elrúgott labda tényleg csak úgy zúgott a levegőben. A tizenegyeseinél az Isten irgalmazta csak a kapust, hogy keresztül nem lőtte a labdával. Szeretett sokat beszélni, azért is nevezték el „dumás embernek”.

A legfegyelmezettebb játékosok közé tartozott, éppen ezért nagy feltűnést keltett, amikor 1919-ben összekülönbözött az egyesülete vezetőségével és az FTC-ből kilépett.

Egy ideig Bécsben játszott, majd hazajött és a Zuglói AC-ba lépett. Az egyetlen kikötése az volt, hogy az FTC ellen nem lép pályára…

1923-ban Olaszországba költözött. Egy ideig még játszott, majd több, mint húsz éven át különböző osztályokban edzősködött (1922-23: Brescia, 1926-27: Modena, majd Atalanta, 1930-31: Udinese, 1931-32: Carrarese, 1933-34: Torino, 1935-36: Atalanta, 1936-37: Entella Chivari, 1937-38: Lecco, 1938-40: DAFL Falk Sesto San Giovanni, 1940-44 és 1951: Carrarese).

Kezei alól olyan labdarúgók kerültek ki, mint Vanucci, Venturini, Piccini, Marchini, Frossi és Viola.

1955-ben tért haza, két év múlva hunyt el.

(Antal Zoltán, Hoffer József, Nagy Béla, Szűcs László és Selmeci József í­rásainak, interjúinak felhasználásával)