Pokorny József
Az FTC első gólkirályát a századfordulón, a Budatétényben nyaraló Békés testvérek „fedezték” fel. A szünidő végén elhívták őt az FTC-be.
Pokorny hátvédként kezdte 17 éves korában, majd a csatársor közepébe került, mint a legígéretesebb fiatal játékos.
Nem tartozott a technikás játékosok közé. Erélyessége tetszett leginkább a híveinek. Úgy rontott előre, hogy mindenen és mindenkin keresztülgázolt és amint lehetett kapura lőtt. Nem ijedt meg a hatalmas termetű ifjú attól sem, ha a kapu szájáig kellett törtetnie, de szívesen lőtt a 16-oson kívülről is. Lőni csak „spiccel” tudott, de azzal óriásit. Nála több gólt spiccel senki sem lőtt. Kitűnően fejelt, Károly Jenő megjelenéséig a legjobban, de főleg a legerélyesebben. Az FTC-ben akkoriban a szárnyak vezették a támadásokat. Igen gyorsan, maguk között rövid, de erőteljes labdákkal haladtak előre, sűrűn váltogatva helyüket. A végén Weisz vagy Borbás illetve Braun vagy Novotny középre vágta a labdát és tankszerűen érkezett a kapu elé Pokorny.
Ő volt az FTC első gólkirálya, 1904-ben 16 góllal végzett az élen! Szintén ő volt az FTC első középcsatára, aki gólt szerzett bajnoki mérkőzésen, mindjárt az elsőn, 1901. április 21-én a MUE elleni premieren. Az első válogatott mérkőzés résztvevője (1902. október 12. Bécs, Ausztria – Magyarország 5:0), így ő volt a magyar válogatott első középcsatára valamint ő szerezte az osztrák-magyarok történetében az első magyar gólt! (1903. június 11. Magyarország – Ausztria 3:2). Ezen a meccsen kétszer is a kapuba talált, ezzel az első olyan ferencvárosi játékos, aki először szerzett egynél több válogatott gólt.
Két bajnok-, és két Ezüstlabda győztes csapat tagja. Gólkirálysága mellett az év labdarúgója cím birtokosa 1903-ban. 22 éves korában hagyott fel a futballal …
Klubjai: Kistétényi SE (1900), FTC (1900-05), Ganz Waggongyári TLE (1901), MAC (1905-)
(Hoppe László, Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával)
Erdekes, hogy a Ferencví ros a hôsidôkben rövid (de gyors) passzokkal rajtolt elôre. Azonban mí r akkor a gyors szélsôkre is épült a jí téka.
Vagyis egy keverék a skòtos Slavia és az angolos labdarùgí s között ?
Feltûnô, hogy a BTC is akkoriban nagyon gyors jí tékosokkal rendelkezett.
Vagyis a két leggyorsabb csapatot talí ljuk vagy a bajnoksí g elsô vagy mí sodfokí n.
Ez pontosan így volt Nagy László. Legendás edzőnk, Mészáros Dodó bácsi úgy fogalmazott, hogy a Fradi stílus a lendület és a kombináció keveréke. Ami azt jelenti, hogy a játékos foci ötvöződött az erőfocival.
Igazad van Lóránt, RÉGEN még minden csapatnak meg volt a saját stílusa … akkoriban még nem volt globál-média, kb, a ’70-es-’80-as évekig – tehát, amíg a világ NORMÁLIS volt-, a menedzserek aszerint hívtak túrára csapatokat, hogy játékuk mennyire felel meg az ottani közönség igényének … EZÉRT járt oly sokszor magyar csapat pl. Dél-Amerikában … évtizedeken át a Fradi harcos volt és lendületes, némi szépséggel fűszerezve, az MTK az „észjátékról” volt világhíres, az ÚTE meg kb. a kettő ötvözete (bocsi, lilák, nem sértésnek szántam, sőt! Dicséretnek!)