Régen volt…

Slózi, mint „TellVilmos” . . .

Az ifjú Schlosser Imréről sokan tudják, hogy mielőtt az FTC-be belépett volna, társaival naphosszat a Petőfi téren rúgta a rongylabdát.

A rendszeresen ott sétáló Podmaniczky Frigyes báró egyszer közel merészkedett a fiúk kapujához. Slózi figyelmeztette, hogy menjen kissé messzebb, mert véletlenül nekirúgják a labdát s bepiszkolják a báró kockás ruháját. A tréfás öreg báró erre Imrének azt az ajánlatott tette, hogy egyáltalán tí­z lépésről el tudja-e találni?

Slózi azt mondta, hogy még a cilindert is lerúgja tí­z lépésről. A báró szép ajándékot í­gért Imrének, ha ezt megteszi. Podmaniczky báró beállt a megfelelő távolságra fején a cilinderrel. Slózi első rúgásra úgy eltalálta a cilindert, hogy az leperdült a báró fejéről.

A nagyszerű bravúr jutalma az lett, hogy másnap egy valódi futballabdát (!) vett Podmaniczky a fiúknak. Slózi pedig külön két ezüst koronát kapott …

Mit mond Weisz Feri az FTC— MTK match után?

A két csapatnak egyforma esélye lévén, meglehetősen drukkoltam a match előtt. Mindenki megértheti, mennyire képes izgatni egy játékost az a tudat, hogy mikor a csapat összi nagy balszerencséje után mégis felküzdi magát a döntőig, ott talán éppen egy gondolattal elkésett lövésen vagy egy centiméternyivel félre irányí­tott labdán fog múlni — az egész évi küzdés dicsősége: a bajnokság az aranyéremmel.

Bizony nagyon is izgatott voltam, de csak addig, amí­g meg nem láttam az ellenfelet – a pályán. Azok még izgatottabbak voltak. Láttam, mily idegesen, bizonytalanul lődöztek a match kezdete előtti kis trainingben és ugyanakkor azt vettem észre, hogy viszont az én csapatom meglehetősen nyugodt. Erre aztán belém is önbizalom szállt, s föltettem magamban, hogy megmutatom, hogy mégse vagyok olyan gyáva, mint amilyennek mondani szoktak.
Beismerem, hogy az I. félidőbeli beadásaim nem tiszta centerezések voltak, félig a gólra is irányoztam, mert a belső csatárok rendesen megkéstek.

A szünet alatt erős tempó folytatását határoztuk el, s számí­tásunk bevált. Károly kimerült, s vele a csapat is visszaesett, mi fölényesen irányí­tottuk a matchet.
MTK csapatában legjobban Nagy Feri játéka tetszett. Ő volt a legnyugodtabb s ami fő, csak egyetlen hibát láttam tőle, mikor a II. félidőben a labda mellé rúgott, mire Schlosser mellette elhúzva, a biztosnak hitt gól helyett a kapu mellé plasszí­rozott.

A szünet után, mikor újra megjelentünk a pályán, Vida II. a rengeteg közönségre hí­vta fel a figyelmemet. Addig fel sem tűnt s mondhatom, végtelen boldognak éreztem magamat, hogy a csapatunk letöréséről terjesztett hí­rek dacára soha nem látott nagy, lelkes közönség tisztelt meg bennünket és szeretettel tüntetett mellettünk.
Könnyen győztünk és a győzelem még se hatott rám akkor különösebben. Csak másnap, mikor felébredtem s eszembe jutott, hogy már túl vagyunk az MTK matchen, fogott el igazán az öröm. Nem is dolgoztam aznap semmit, csak gratulációkat fogadtam.

(Sport-Világ 1910.)

A ferencvárosi versenypálya

Most már úgy látszik, hamarosan felépül s talán már az őszi szezon egy olyan világvárosi intézménnyel fogja meglepni a főváros sporttársadalmát, amilyennek párját az egész kontinensen is hiába keresné.

Aki az FTC—MTK múlt heti matchének rengeteg közönségét látta, érzi, hogy a rohamos fejlődés és a sport iránti érdeklődés hihetetlen emelkedése szinte követeli az eddigieknél sokkal nagyobb befogadóképességű új pálya létesí­tését.

Az FTC új pályája a club titkárainak, Horváth Ferencnek és Malaky Mihálynak a külföldön s főleg Angliában folytatott tanulmányozásai és tapasztalatai alapján az ő ideáik szerint a nézők kényelmes elhelyezését oly praktikusan oldja meg, hogy akkora helyen, mint a mostani Millenáris pálya, hol jelenleg már 10 ezer néző is csak szorongva fér el, 30 ezret tud elhelyezni.

Akik látták a pálya terveit, melyeket Mattyók Aladár közreműködésével Szivessy és Janszky épí­tészek készí­tettek, elragadtatással nyilatkoztak róluk. Kolozsvár városa is már ezeknek a terveknek nyomán épí­tetti az ottani versenypályát. A megépí­tés 160 000 koronát kí­ván. Ezt az összeget a club egy részvénytársaságtól kapja, mely most pénteken tartotta alapí­tó értekezletét. Az értekezlet hangulatából í­télve a részvénytársasági tőke egy hét alatt együtt lesz s a jövő hó közepén már meg is kezdődik az új pálya épí­tése.

(Sport-Világ 1910.)

ÜLLŐI ÚT – ÓH!

„A már régen megszokott bajnoki rendszer szokásos fordulói az idén nem igen alakulnak ki. Az első vasárnapokat válogatottak foglalták le, most az utánuk kövtkezőket pedig a tervezett bikaviadalok teszik rendetlenné, a szokottól eltérővé!

Az öreg franzstadti, kinek feketéje s bodor füstű szivarja után nem jelentett egyebet az őszi vasárnap szelí­d ragyogása, minthogy kiült az Üllői út végén a barna tribünön a szokott helyére, most sehogysem találja helyét.

Hiába zsúfolódnak a mérkőzések a Hungária úton, valami hiányzik még az idei szezonban. Hiányzik az Üllői út zaja, családias tréfás élete, hiányzik a zöld—fehér lobogók lengése a simogató szélben, az aranyló napsütésben.

Mert hiába, más az, amikor a Hungária út árbocán leng az FTC lobogó. Nem teljes még a bajnoki szezon képe, valami szokatlan újdonság van még benne.”

(Nemzeti Sport, 1924. október 5.)

Magyarázatul csak annyit, hogy ebben az időben igen sok kettős mérkőzést rendezett az FTC és az MTK. Nos, a megállapodás szerint a Hungária úton voltak a kora őszi programok és emiatt keseregtek a zöld—fehér szurkolók.

OBITZ

,,A Ferencváros öltözőjében nem sokkal a Hungária mérkőzés előtt Obitz is megjelent. A tartalékcsapat mérkőzésére kellett azonban sietnie és í­gy röviden búcsúzott társaitól. Berkessyt azonban átölelte és í­gy szólt:

— Aztán szégyen ne essen ám azon a helyen!
— Nem lesz hiba Gábor – erősködött a hosszú half.

Obitz erre a lábát Berkessy lábához érintette és nevetve mondta:

— No, hadd adjak egy kis technikát is abba a hosszú lőcsbe.

Mikor a mérkőzés után ismét megjelent Obitz a zöld—fehérek közt, első volt, aki Berkessynek gratulált. Még csak féltékenység sem csillogott a szemében.”

(Nemzeti Sport, 1928.)

HALÁLHíR

Voltak persze drámai események is. Az 1930-as Ferencváros—Hungária (3 : 3) bajnoki mérkőzés szünetében történt:

„Az öltöző folyosóján drámai jelenet játszódott le. Skvareket egyik bátyja keresi összetörve és feldúlt állapotban, mert harmadik fivérük a mérkőzés izgalmai közben szí­vszélhüdést kapott és meghalt. A Hungária Skvarekja azonban semmit sem tud meg. Nem hozzák csak a mérkőzés végén a tudomására.”

(Nemzeti Sport)

*

„Brüll Alfréd végrendeletében az Andrássy út 9. sz. alatti palotát az MTK-ra hagyta.

A kék—fehérek ott akarják berendezni klubhelyiségüket és az épí­tkezés hamarosan el is kezdődik. A tragikusan elhunyt elnök még más, jelentős vagyontárgyakat is hagyott kedvenc egyesületére. Amint a halottányilvání­tás megtörtént, az MTK megteszi a szükséges lépéseket.”

(Képes Sportlap, 1947. I. 28.)

Három kapus egy csapatban!

Mindjárt tegyük hozzá, hogy csak egy állt a kapuban — kettő csatárt játszott!

1928. május 5-én a Ferencváros, Hungária vegyes az FSC amatőrcsapatával barátságos mérkőzést játszott az Üllői úton. (A játékvezető Tóth Potya volt.)

Biri a Hungária kapusa balösszekötő volt, Acht a későbbi válogatott kapus pedig középcsatár! (Acht ekkor már félig meddig a Ferencváros játékosa volt, de átigazolására végül nem került sor.)

A vegyes csapat kapuját Huber védte, sőt a II. félidőben az FSC kapujában is ő állt be, helyet cserélve az amatőr kapussal. Miután négy gólt is beengedett az amatőr kapus Veréb visszaszaladt a kapujába, mondva: gólt én is tudok úgy beengedni, mint Huber …

A mérkőzés végeredménye egyébként 5 : 0 volt, a két „mezőnyjátékos kapus” azonban nem talált a hálóba.

A világ legjobb csapata

Régen, a Sándor utcai Beer-vendéglőben ünnepelték a Ferencváros győzelmeit, s néhai Woggenhuber Oszkár, a Ferencváros „igrice” félóránként játszotta az indulókat — ha nyert a Fradi. (Ha vesztett, akkor csak fekete billentyűkön játszott.) S mikor befejezték az indulót, akkor a csattanó mindig ez volt:

— Két csapat van a világon! — A másik is a Ferencváros!

Mikor is született ez a „világ legjobb csapata” cí­m? 1929-ben. Amikor a Ferencváros az első dél-amerikai portyáján legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Uruguay válogatott csapatát. A zöld—fehér szurkolók sokszor már a rangadók előtt ittak a medve bőrére. A hí­r mindig eljutott az MTK tanyára, s ilyenkor mondták a kék—fehér szurkolók:

— Már megint a Fradi a világ legjobb csapata? Nem baj! Nekünk az is elég, ha mi leszünk Budapest legjobb csapata …

RUDAS „ESETE” A JÁTÉKVEZETŐVEL!

Rudasnak kellemetlen összeütközése támadt az utolsó másodpercekben a holland játékvezetővel. A nézőtérről csak annyit lehetett látni, hogy Van der Meer megüti a magyar hátvédet, Rudas í­gy mondta el ennek a történetét:

— Az utolsó másodpercekben az egyik svéd csatár rohant Henni felé, aki már elcsí­pte a labdát. Én a csatár elé álltam, hogy védjem a kapust. Ebben a pillanatban az ott álló játékvezető egyszerűen nyakonlegyintett. Ilyesmi még nem történt velem. Különben maguk a svéd játékosok is hozzámjöttek s megkérdezték, hogy mit szólok a játékvezető „magánjelenetéhez”, mert ilyet ők még nem láttak.

— Megőrült a játékvezető? – kérdezte az egyik svéd játékos, A választ a játékvezetőtől szerettem volna megtudni.

Van der Meer igen zavartan védekezett:

— Dehogyis akartam én megütni a magyar hátvédet! Láttam, hogy nagyon felhevült állapotban van, s hogy megnyugtassam, megsimogattam. Lehet azonban, hogy a mozdulat talán erélyesebb volt, mint ahogyan szerettem volna.

A lovak nyakát szokták ilyén megnyugtató célzattal megveregetni. Merőben új játékvezetői gyakorlat …
Ez a furcsa kis eset 1947. december 8-án történt az FTC, MTK vegyes—Norrköping (2 : 0) mérkőzésen. Azóta valószí­nű már Rudas Feri is elfelejtette …

Összeállí­totta: Nagy Béla

1980.