Sikeres Fradit akarunk!

Ez a célja Ralf Zumdicknak, aki eddigi edzői pályafutásáról, Thomas Dollról, és természetesen a Fradiról is beszélt.

Thomas Doll vezetőedzővel együtt Ralf Zumdick személyében új másodedző is érkezett labdarúgó-csapatunkhoz, aki Máté Csabával közösen dolgozik majd együttesünkért.

Ralf Zumdick mögött eddig is rendkí­vül érdekes életút áll, amelyet most igyekszünk minél részletesebben bemutatni. Rafael van der Vaart, Samuel Kuffour, Mikael Essien, Mats Hummels csak néhány név, akikkel együtt dolgozott új másodedzőnk. Zumdick az ezekkel a játékosokkal megélt tapasztalatait és többek között a passzjáték hatékonyságát hozná magával, hogy a Fradit is minél magasabbra épí­tsék.

– Edzői pályafutásának bemutatása előtt, pár szót emlí­tsünk meg labdarúgó-karrierjéről is.
– Játékosként mindössze két klub volt az életemben: előbb a Preussen Münsternél szerepeltem, majd a Bochumba szerződtem, amelyet 14 éven keresztül szolgáltam.

– Utóbbi együttessel a Német Kupa döntőjében is játszott. Emlékszik arra a mérkőzésre, amely egyébként magyar szempontból is érdekes?
– Igen, bár nem szí­vesen gondolok vissza a találkozóra. A Bochummal egészen a sorozat fináléjáig meneteltünk, ahol a Frankfurt magyar játékosa, Détári Lajos szabadrúgásból vette be a kapumat – ezzel elbuktuk a trófeát.

– Edzői karrierjét aztán szintén a Bochumban kezdte el.
– Többek között Klaus Toppmöllerrel és Bernard Dietz-cel is együtt dolgoztam akkor. Utóbbi vezetőedzőt menesztették, ezt követően vehettem át én a csapat irányí­tását. A Bochummal feljutottunk a Bundesligába, amelynek akkor is a Bayern München és a Borussia Dortmund volt a legerősebb csapata.

– Hogyan került ezt követően Németországból Ghánába?
– Miután távoztam Bochumból, egy ideig pihenni akartam, hogy magam mögött hagyjam a bochumi időszakot. Ezt követően több német másodosztályú csapat is megkeresett, ám más klub mellett döntöttem. Egy korábbi edzőm felhí­vott Ghánából, hogy lenne-e kedvem ott edzősködni. Odautaztam, elbeszélgettünk a futballról, és úgy döntöttem, belevágok a kalandba. Először jártam azon a kontinensen, és nagy hatással volt rám az afrikai futball hagyománya, annak ellenére is, hogy a labdarúgást tekintve nagy volt a szervezetlenség. Éppen ezért a futball ezen részébe is bele kellett kóstolnom, hogy fejleszteni tudjuk a labdarúgást. Nagyon szép volt az ott töltött időszakom.

– Nemcsak klubcsapatát, hanem a ghánai válogatottat is irányí­thatta.
– Először az Asante Kotoko vezetőedzője lettem. Ezt a csapatot valószí­nűleg nem sokan ismerik Európában, de Afrikában nagyon hí­res klubról van szó. Az együttessel bejutottunk az Afrikai Kupa döntőjébe, ott azonban sajnos vereséget szenvedtünk. Ezt követően úgy gondoltam, visszatérek Németországba, ám az ottani vezetők marasztaltak, és azt mondták: vállaljam el a ghánai válogatott irányí­tását. Olyan csapatot épí­tettem fel, amely a helyi és a külföldön légióskodó játékosokból vegyesen állt. Visszahoztam a nemzeti csapathoz többek között a Bayernben futballozó Samuel Kuffourt, vagy éppen Michael Essient, John Mensah-t és Stephen Appiah-t, mí­g Asamoah Gyan nálam mutatkozott be. Emellett az olimpiai csapatot is irányí­thattam, amely remek eredményt ért el, és kijutott az ötkarikás játékokra.

– Miért tért akkor mégis vissza Európába?
– Nagyon jól éreztem magam Ghánában, és szerencsére mondhatom, hogy sikeresek voltunk, elégedettek voltak velem. Ekkor azonban Klaus Toppmöller a Hamburghoz szerződött vezetőedzőként. Klaus felhí­vott engem, és azt mondta: muszáj hazajönnöd, és segí­tened kell felépí­tenünk a Hamburgot. Nehéz választás előtt álltam, de miután a családom Németországban élt, és a Hamburg személyében komoly csapat hí­vott, ezért úgy döntöttem, hazatérek. Ghánában nem is értették igazán, miért megyek el.

– Ekkor kezdhetett együtt dolgozni Thomas Dollal is.
– Így van. Thomas akkor a Hamburg második csapatát irányí­totta, mí­g én Toppmöller mellett az első csapat másodedzője voltam, í­gy sokat dolgoztunk együtt, hogy azok a futballisták, akik nem kaptak lehetőséget nálunk, a második együttesnél játszhassanak. Jó kapcsolatban voltunk tehát, í­gy amikor Toppmöller távozott, és Thomast kinevezték a Hamburg élére, megkért, maradjak mellette. Remek korszak kezdődött, hiszen a Hamburgot a Bajnokok Ligájába vezettük, és olyan játékosokat sikerült kinevelnünk, mint Rafael Van der Vaart, Khalid Boulahrouz, Daniel Van Buyten. Folyamatosan épí­tkeznünk kellett , hiszen a klasszissá váló futballistákat elvitték a nagyobb klubok.

– Ezután már Thomas Dollal együtt szerződött a Borussia Dortmundhoz…
– Ahol másfél évet töltöttünk el. Bejutottunk a Német Kupa döntőjébe, ám ott sajnos vereséget szenvedtünk a Bayern Münchentől. Ott is sikerült azonban fiatal játékosokat felfedeznünk, elég ha Mats Hummelsre gondolunk. Amikor a Dortmundnál dolgoztunk, jó kapcsolatban voltunk a Bayern másodedzőjével, vele egyeztettünk Hummelsről, aki olcsó volt, fiatal és tehetséges, í­gy megszereztük.

– Törökország és Irán következett. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
– A török Genclerbirligi nem az a tipikus klasszis együttes volt, de nagyon fontosnak tartották a fiatal labdarúgók kinevelését – ez szimpatikus volt számunkra. Thomas egy év után távozott, én a maradás mellett döntöttem, a csapattal a Török Kupa elődöntőjéig jutottunk. Ami Iránt illeti, amikor megkerestek a Persepolis Teherantól, először nem gondoltam, hogy aláí­rok majd. Ám beszéltem több iráni futballistával, akiket még Bochumból ismertem, majd megnéztem Teheránt, és izgalmas kalandnak tűnt, í­gy belevágtam. Nagyon érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam, teljesen új kultúrát ismertem meg, ám a politikai helyzet nem volt egyszerű, í­gy egy év után úgy döntöttem, hazatérek.

– Mikor hallott először a Fradi megkereséséről?
– Az ügynököm hí­vott fel elsőként a Fradival kapcsolatban. Thomas-szal már csapatban gondolkodunk, korábban úgy döntöttünk, hogy együtt vállalunk munkát a jövőben, együtt épí­tünk fel egy csapatot. Tisztában voltam vele, hogy Magyarország legnagyobb klubjáról van szó, de a jelenlegi helyzetét kevésbé ismertem. Izgalmasnak tűnt a Fradi ajánlata, lenyűgözött a tradí­ciója, és az, hogy az emberek, milyen erőfeszí­téssel dolgoznak a klubért, mennyire szeretik a csapatot.

– Hogyan látja a jelenlegi Fradit, és milyen futballstí­lusban játszatná?
– Kicsit hasonló a helyzetünk, mint Németországban volt, amikor komoly hagyományokkal rendelkező klubot kellett felépí­tenünk, és sikerre vezetnünk. Tudom, hogy a Fradinak a támadófutballt kell képviselnie. Látni kell azonban azt is, hogy a játékosok nagyon sokat hibáznak a passzokban. A statisztika pedig azt is megmutatta, hogy szabadrúgások, szögletrúgások után sok gólt kap a csapat. Nagyon fontos, hogy a lehető leghamarabb csökkentsünk ezeknek a hibáknak a számán.

– Miket tudnak taní­tani a játékosoknak, mik a kitűzött célok?
– Természetesen fontos, hogy látványos futballt játsszunk, de az elsődleges szempont a passzjáték. Hatékonyan kell passzolnunk, az a célunk, hogy különböző kombinációkat begyakoroljunk. Tökéletesnek kell lennünk ezekben, emellett a szurkolóknak látniuk kell, hogy ez a csapat egy kőkeményen dolgozó gárda. Az első lépés, hogy minden edzésen az erre a futballra való törekvést gyakoroljuk. A jövő célja pedig nem lehet más: a Fradinak bajnoknak kell lennie!

(Budai László, fradi.hu)