Születésnapi beszélgetés dr. Géczi Istvánnal

Géczi István

Dr. Géczi István március 16-án ünnepli 65. születésnapját. Ebből az alkalomból a sok tekintetben rekorder kapusunk segí­tségével idézzük fel páratlan pályafutását.

Az 1962 és 1975 közötti időszakban a Fradi-drukkerek nyugodtan foglalhatták el a helyüket a lelátón, illetve a TV képernyője előtt, ha a Fradi összeállí­tása í­gy kezdődött: Géczi… És erre több mint 500 tétmérkőzésen kerülhetett sor! A „ferencvárosi kapuskirály” ma is több rekordot birtokol, 14 bajnokságban vett részt, a legtöbb bajnoki meccsen védett, a bajnoki meccsek egyharmadán nem kapott gólt, 41 éve a legjobb bajnoki mutatóval, 0,59%-kal csúcstartó, háromszáz alkalommal a győztes Ferencváros tagja volt, egyetlen magyar kapus, aki három európai kupadöntőn védett, az FTC kapusai között ő volt a legtöbbször válogatott… ! Őt köszöntjük most.

Géczi István a javakban nem dúskáló négygyermekes család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1944. március 16-án a kis Borsod megyei faluban, Sajóörösön. Gyermekkora azonban a Heves megyei Zaránkhoz kötődik. Ez a helység volt ugyanis a Géczi család törzshelye, csak néhány hónapot töltöttek Sajóörösön, ahol a Hangya Szövetkezet vegyesboltját vezették a szülők. A bölcsőben rúgkapáló kis Pistáról már a visszavonuló német sereg egyik „szakértő” tisztje megállapí­totta, hogy „Fussballmeister” lesz. Ünnepeltünk élete í­gy kezdődött.

– Hogyan kezdődött a labdarúgó pályafutásod?
– A zaránki három tantermes általános iskolába jártam, s testmagasságomnál fogva már negyedikes koromban bekerültem az iskolacsapatba, természetesen kapusként. Az akkori szokás szerint a szomszédos falvak iskoláinak csapatai rendszeresen megmérkőztek egymással. Sikeres felvételi után kerültem az Egri Közgazdasági Technikumba, középiskolásként az Egri Sportiskola csapatában védtem. 1960-ban megyei ifi válogatott lettem, majd a Hoffer-Kapocsi vezető duó meghí­vott az ifjúsági nemzeti 11-be, amelyben 1962-ben háromszor, majd 1963-ban még két alkalommal szerepeltem.

– Szépen induló karrier. Hogyan lettél a Fradi kapusa?
– Több egyesület, í­gy a Budapesti Honvéd és az Újpesti Dózsa játékosmegfigyelői is megkörnyékeztek, sok mindent í­gértek. Végül Mészáros „Dodó” bácsinak, a Fradi akkori edzőjének hí­vó szava volt a döntő, amely nagyjából í­gy hangzott: „Gyere a Ferencvárosba. Nem í­gérek semmit, de ha úgy állsz hozzá a munkához, ahogyan én szeretném, akkor válogatott kapust csinálok belőled.” így lettem 1962. július 1-jén a Fradi igazolt játékosa, és mindketten be tudtuk tartani az í­géretet.

– Mint újonnan igazolt játékos hamarosan be is mutatkoztál az első csapatban, 1962. augusztus 26-án a Népstadionban a Vasas elleni 0:2-s mérkőzésen, hogy azután azt több mint 500 szereplés kövesse a zöld-fehér csapatban. Pontosí­tanád a szerepléseid számát?
– Összesen 504 mérkőzésen szerepeltem a Fradiban, ebből 309 bajnoki, 152 nemzetközi és 43 hazai dí­jmérkőzés volt. Élvonalbeli pályafutásomat a Fradiban kezdtem és ott is fejeztem be. Utolsó bajnoki meccsem 1975. szeptember 3-án volt az Üllői úton 30 ezer néző előtt. A Salgótarjáni BTC volt az ellenfél. Az első félidőben védtem, amikor kialakult a 4:0-s végeredmény. A második félidő már egy másik meccs volt… 1979. augusztus 7-én volt még egy fellépésem az Üllői úton, a hivatalos búcsúmérkőzésemen csapatkapitányként 10 percet védtem az FC Bruges ellen, ezalatt két ziccert fogtam ki. A csapat végül 3:0-ra győzött.

– Foglaljuk össze a gazdag klubszereplés eredményeit. Öt bajnoki cí­m (1962/63, 1964, 1967, 1968, 1975/76), két MNK-győzelem (1972, 1974), VVK győzelem (1965) VVK ezüstérem (1967/68), UEFA Kupa 3. hely (1971/72), KEK ezüstérem (1974/75). Mindezek figyelembevételével, mi szurkolók úgy éreztük, hogy túl fiatalon, 32. évedben, ami kapusok esetében nem kor, hagytál fel az aktí­v játékkal. Mi volt az oka?
– Az egyik ok a zalaegerszegi sérülésem volt, amikor az esős meccsen egy vetődésnél a felkarcsontom kiugrott a helyéről. (Miközben a fájdalomtól félájultan feküdtem a földön, a Zalaegerszeg berúgta a győztes gólt.) Ez a sérülés nem múlt el nyomtalanul. Annak ellenére, hogy szí­vvel-lélekkel csináltam továbbra is a dolgomat, magam döntöttem, mint az életemben sok fontos esetben (például, hogy Egerbe jelentkezem a Közgazdasági Technikumba, hogy a Fradiba igazolok, hogy felvételizem a TF-re), befejezem. Én mentem a vezetőséghez, hogy abbahagyom a játékot, megelőzve azt, hogy esetleg ők szólí­tsanak fel erre.

– A klubszereplés után ejtsünk szót a válogatottságról. 1964. október 11-én debütáltál a nemzeti 11-ben, húsz percet védtél a Csehszlovákia elleni 2:2-re végződött mérkőzésen. Ebben az évben még egy félidőt védtél a Jugoszlávia elleni 2:1-es győztes meccsen. Azután érthetetlenül hosszú szünet következett, mintha megfeledkeztek volna rólad, holott a Fradiban siker sikert követett. Mi lehetett az oka?
– 1966-ban három hónapos katonai szolgálatra vonultam be Egerbe. Egyszer behí­vtak az egyik irodába, s elém tettek egy papí­rt, hogy í­rjam alá. Gyermekkori emlékeim (padlássöprés, 56-os események) óvatosságra intettek, s ismerve azt a mondást, hogy ki időt nyer, életet nyer, arra hivatkozva, hogy TF-s vagyok, és a sport mellett tanulmányaim sikeres folytatását tartom elsődlegesnek, nem í­rtam alá azt a bizonyos papí­rt. Ez lehet az oka a válogatottbeli mellőzésemnek. 1971-ben azután Illovszky Rudolf gondolt ismét rám. Ezzel magyarázható, hogy 1964 és 1974 között mindössze 23-szor voltam válogatott. Ez a szám, szerénytelenség nélkül állí­thatom, akár ötvennel is több lehetett volna. 1974. május 29-én a székesfehérvári Magyarország-Jugoszlávia mérkőzésen, Albert Flóri búcsújátékán védtem utoljára a válogatottban, 3:2-re győztünk, s akkor még nem gondoltam, hogy nekem is ez lesz a búcsúszereplésem.

– Ha a 23 válogatottbeli szereplés közül egyet ki kellene emelned, melyik lenne az?
– A sok szép emlék közül talán az 1971. július 22-i Maracana Stadionban lejátszott brazil-magyar meccs emelendő ki, amelyen a Pele nélkül felálló komplett 1970. évi világbajnok csapat ellen 0:0-t értünk el, és én voltam a mezőny legjobbja. Emlékezetes még számomra az 1972. évi belgiumi EB, ahol végig védtem, s a 4. helyen végeztünk. Kubala László különjutalomban részesí­tett a belgák elleni mérkőzés után, lecsatolta a karóráját és átadta, mondván, engem látott a legjobbnak. Ma is őrzöm ezt a kedves ajándékot. Az 1972. évi müncheni olimpián való szereplést emelném még ki, ahol szintén végig védtem, s nagyon közel voltunk az aranyéremhez. Szomorú ellenpéldaként emlí­tem, hogy nem vehettem részt az 1966. évi angliai VB-n, bár a 22-es keret tagja voltam, de csak itthonról figyelhettem az eseményeket 3. számú kapusként.

– Volt-e kapus példaképed?
– Gyerekkoromban, amikor a rádióban hallgattam a futballmérkőzések közvetí­tését, s hallottam Grosics, Gellér, Gulyás nevét, akkor arra gondoltam, milyen jól hangzana ebben a névsorban a Géczi név is. A külföldiek közül Gilmar, Mazurkievicz és Gordon Banks nevét jegyeztem, nagy örömömre az 1974. október 23-i liverpooli 1:1-es meccs után az angol lapok a mezőny legjobbjának minősí­tettek és Gordon Bankshez hasonlí­tottak.

– A civil életed is sikeresen alakult. Tanulmányaid, előrehaladásod is a sporthoz kapcsolódott. 1969-ben testnevelői tanári diplomát, majd 1976-ban labdarúgó szakedzői oklevelet szereztél a TF-en, végül 1984-ben doktoráltál. Milyen témákkal foglalkoztál a cí­mekhez szükséges dolgozataidban?
– Mindhárom esetben a kapus poszttal összefüggő témákat választottam. A kapusjátékhoz szükséges fizikai képességek, majd a kapusjátékhoz szükséges pszichikai tényezők és azok fejlesztése, végül a látáshatékonyság és a kapusteljesí­tmény összefüggése voltak a témáim. 1975-től 1990-ig dolgoztam a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, kezdetben testnevelő tanárként, majd 1984-től a testnevelési tanszéket vezettem egyetemi docensként, s közben 1987 és 1990 között az Élelmiszeripari Kar dékánhelyettese voltam. 1985 és 1990 között országgyűlési képviselőként is dolgoztam. Legnagyobb eredményemnek tartom, hogy javaslatomra sikerült a sportot bevinni a Parlamentbe, létrejött az Ifjúsági és Sportbizottság, amelynek elnöke voltam, s amelyet néhány éve – sajnos – megszüntettek.

– Hogyan telnek napjaid, mivel foglalkozol manapság?
– 1990 óta a XV. kerületben, ahol lakom, tevékenykedem. Jelenleg is az Ifjúsági és Sport Központ igazgatója vagyok. Az önkormányzathoz tartozó, de önálló költségvetésű központ nyolc egységet – a többi között – a Budai II Stadiont, teniszpályákat, tanuszodát, üdülőket, központi műhelyt üzemeltet. 45 munkatársam van. Életfilozófiám, hogy az élet minden szakaszában valamit meg kell védeni. így voltam annak idején a kapuval, a klubbal, most pedig í­gy vagyok a munkatársaimmal, s természetesen a családommal. Büszke vagyok a diplomás és több nyelvet beszélő lányomra és fiamra, sok örömet szerez számomra a három kis unokám.

– Milyen a kapcsolatod a Fradival, a régi játékostársakkal?
-1975 és 1980 között az FTC kapusiskola vezetője voltam. 1977-ben ért az a szerencsétlen sérülés a fiatal kapusokkal folytatott gyakorlás közben, ami majdnem a halálomat okozta súlyos belső sérülések miatt. Szerencsére, a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően, felépültem. 1978-tól az első csapat kapusedzője és a tartalékcsapat edzője voltam. 1980 óta néhány játékostársammal rendszeresen találkozom a népligeti focizásokon, összejöveteleket szervezek, de meccsre nem igen járok az elfoglaltságom miatt. Természetesen figyelemmel kí­sérem a csapat körüli eseményeket.

– Te, a 183 cm-es magasságoddal és a 83 kg-os testsúlyoddal, tekintélyt parancsoló kapus voltál. Úgy látom, a testmagassággal a mai kapusoknál sincs gond, azonban a kellő testfelépí­tés hiányzik. Te hogyan fejlesztetted magad?
– A TF-re, majd a TF-en való rendszeres felkészülés, a különböző sportágak (atlétika, torna) gyakorlása kellőképpen hozzájárult a felsőtest erősí­téséhez. Sokat edzettem, fiatal koromban az edzéseken sokszor az ájulás kerülgetett, mert be akartam hozni a lemaradásomat. Figyelem a mai kapusainkat és drukkolok nekik, mert az ő jó teljesí­tményük feltétlenül szükséges a csapat sikeréhez. Fontos, hogy életkoruktól függetlenül, merjék irányí­tani a védelmet, az idősebb védőjátékosokat is, de azzal legyen összhangban a saját mozgásuk is.

– Kedves dr. Géczi István, kedves Pista! Még sokáig tudnánk beszélgetni… Köszönjük, köszönöm a beszélgetést. Nagyon boldog születésnapot, jó egészséget, továbbá azt kí­vánjuk, hogy a Fradiban megint alakuljon ki olyan hagyományokat, a régi legendás játékosokat tisztelő légkör, hangulat, hogy Te ismét kedvet kapjál ellátogatni az Üllői úti mérkőzésekre, rendezvényekre.

Balaginho