1992/93

1993.IV.28. VB selejtező, Oroszország – Magyarország 3-0

Tulzás lenne azt állitani, hogy szerda este a moszkvai Luzsnyiki stadionban (ki ne emlékeznék az 1980-as nyári olimpia központjára?) sok munka várt a jegyszedőkre. A futballhistória harmadik orosz-magyar hivatalos találkozója előtt egy órával ugyanis inkább katonák és rendőrök üldögéltek a verőfényes, de meglehetősen hűvös időben a lelátókon, amelyeket bizony alaposan megviselt már az idő. A két nemzet labdarugói jó régen, 1912-ben mérkőztek először, akkor két alkalommal is, majd szovjet-magyar erőpróbák eredményeivel teltek a sportévkönyvek az azóta eltelt évtizedekben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1993.IV.18. Rába ETO – Ferencváros 4-2

A győriek 4:0-ig jobban játszottak a bajnokcsapatnál, amely csak a nagy hazai előny után nyújtott elfogadhatót és szépí­tett a vereségen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1993.IV.15. Magyarország – Svédország 0-2

Puskás Ferenc a magyar labdarugósport élő legendája. Játékosként legalábbis az volt. A 66 esztendős szakember csütörtök este láthatóan izgatottan készülődött. Ennek az oka, hogy ezen az estén debütált a magyar labdarugó válogatott szövetségi kapitányaként. Az időjárástól viszont szebb fogadtatást is elvárhatott volna, a Népstadionban ugyanis a kezdéskor szakadt az eső. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1993.IV.10. Ferencváros – Siófok 2-1

A sokszor provokativ módon fellépő Siófok ugyan mindent megpróbált, ami erejéből telt, de a lendületes, s különösen a második félidőben jól is játszó hazaiak ellen még ugy sem boldogult, hogy egy félidőnyi emberelőnyt élvezett. A gyakori szikrázó jelenetek előidézéséért birálható Piller játékvezető is, aki feltünően későn kezdte el megtorolni a megengedett határokat tullépő belemenéseket. Erénytelensége nagyban közrejátszott abban, hogy mindvégig a kelleténél feszültebb hangulat uralkodott a gyepen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1993.IV.7. MK, Ferencváros – PMSC-Fordan 3-1

Négy között a Ferencváros.

A továbbjutás tulajdonképpen már három hete, Pécsett eldőlt, s ez meglátszott a visszavágó szinvonalán. A Ferencváros 5:1-es összesitéssel jutott a legjobb négy közé. Oda korábban az MTK, a Békéscsaba és a Haladás VSE már eljutott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK