2021/22
Feljegyzések a fotelból – Zárva maradt a sufni
Voltak idők amikor a Fradi-MTK-t még nem örökrangadónak hívták, hanem derbinek. Voltak idők, amikor a történelem viharai közepette nem csak sportélményt, de társadalmi és kulturális eseményt varázsoltak Budapest utcáira és kávéházaiba. Pesttől távol is voltak „események”, elég ha csak nagypapám és barátja, Toni bácsi libás afférjaira gondolok, melyeket manapság már teljesen másképp értelmeznének a kizárólag bulvárra hajazó sajtótermékek. Ahogy Móricz Zsigmond, Aszlányi Károly, Tabi László, Salamon Béla, Ráday Imre egymásnak feszülése, csipkelődő glosszái is egymás szeretetéről, tiszteletéről szóltak, igaz megspékelve zöld-fehér vagy kék-fehér győzelmi reményekkel. Ezekből mára nem sok maradt, a derbit is kisajátította magának a Fradi-Dózsa, az MTK elleni 120 éves közös múlt meg átalakult örökrangadónak, mely inkább csak tisztelet és szimbolika. Ezt akkor is leírtam volna, ha tegnap este a VAR „elnézi” Tokmac lesállását és érvényben marad Zachariassen gólja, amit Laidouni nagyszerű egyéni alakítása után született. Már az első visszajátszásnál látszott a les, mely egyből le is forrázta az örömünket, de akkor még hátra volt 10 perc és olyan nyomást helyeztünk az MTK kapujára, hogy a kék-fehérek már a hátsó felükön vették a levegőt és a kapujuk mögötti kőfalhoz imádkoztak, hogy óvják meg őket a góltól. De már a les befújása után éreztem, hogy kész, ennyi volt, nem lesz itt győzelem és vasárnap talán már megint nem mi fogjuk vezetni a tabellát. Hogy is jutottunk el idáig? Egy simának induló mérkőzésről miért hittük el közel 60 percig, hogy elegendő felmenni a pályára? Lassan és körülményesen szövögettük a támadásokat, bízva abban, hogy egyszer úgyis hibázni fog az ellenfél védelme. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2022.II.19. MTK – Ferencváros: 0-0
Rengeteg helyzetet hozott az örökrangadó, gólt azonban nem
Mijatovics ihletett formában védett, de kellett némi szerencse is ahhoz az MTK-nak, hogy ne kapjon gólt a Ferencvárostól.
Nem hozott gólt a labdarúgó NB I 21. fordulójában rendezett MTK–Ferencváros örökrangadó a rengeteg vendéghelyzet ellenére sem.
Carlos Auzqui
Marquinhos
Átigazolások – 2021/22 (tél)
Újabb erősítésről tájékoztatjuk szurkolóinkat: az FTC hétfőn leigazolta a 27 éves védekező középpályást, Anderson Esitit! A nigériai labdarúgó Görögországból, a PAOK Szalonikitől érkezett, előző együttesének színeiben az ősszel pályára lépett az UEFA Konferencia Ligában is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Helyreállt a rend
Kellemes búfelejtő hétvégén vagyunk túl. Korán fújt takarodót a rosszkedv, ehhez elég volt szerdán kiverni a Vasast, emlékeztetni a piros-kékeket, hogy messzi (nem Lionel) még az első osztály még akkor is, ha a hívők közelről is látni vélik. A játék is biztató volt, egy kicsit figyelmeztetve a szurkolókat (köztük a fotelszurkolót is), hogy egy-egy vereség, még ha nagyon kínos is, nem hozza el a világ végét. Erre jó példát mutatott a Bayern is, mely simán kapott egy négyest attól a Bochumtól, akinek ősszel egy hetet vágott. A szerdai kupatovábbjutás természetesen nem jelentette azt, hogy minden rendben van és ne keressük a válaszokat a felmerülő gondokra, de adott egy kis megnyugvást. Erre még a tavasz hírnöke is ébresztőt fújt, figyelmeztetve Aquilont, a tél istenét, hogy lassan ideje felvenni a pizsamát és mély álomba zuhanni. Mégis csak jobban szeretjük a tavaszt, a bimbódzó virágokat, az éledő nap simogatását és zöld-fehérként a győzelmeket. Ezekhez meg adjuk hozzá a „vetélytársaink” hétvégi botladozását, a tegnap késő délutáni sima győzelmet a baráti ZTE ellen, egyből jobb kedvvel indul a hét és talán még az is megbocsájtható a fotelszurkolónak, hogy egy szójáték kedvéért még Lionel Messit is belekeverte a napindulásba. És ha már szójáték, akkor Wordle, vagy a magyar megfelelője a Szózat, mely napjaink egyik netes dilije, melynek én is áldozatává váltam, és ha befejezem a jegyzetelést, el is indítom a Szózatot, de már előre tudom, hogy melyik 5 betűs szóval indítok: Fradi. Amit a programnak „kötelező” jelleggel csupa-csupa zöld betűvel, telitalálatnak illene jelölnie és egyből a tabella első helyére repíteni. Végül is a hétvégi eredményeknek köszönhetően helyreállt a rend a bajnoki tabellán és visszaszereztük a néhány napra elvesztett első helyünket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2022.II.13. ZTE – Ferencváros: 1-3
Villámrajt és jó folytatás: nyert a Ferencváros Zalaegerszegen
Már a 13. másodpercben betalált a címvédőtől Zachariassen, Spoljaric gólja kevés volt a pontszerzéshez.
A labdarúgó NB I 20. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 3–1-re nyert Zalaegerszegen, ezzel a címvédő lett a forduló nagy nyertese – a tabella élére is állt.
2022.II.9. MK, Vasas – Ferencváros: 0-2
Feljegyzések a fotelból – Válaszokra várva
Samuel Beckett egyik legismertebb darabjában a szereplők a kezdetektől Godotra várnak, de hiába beszélnek róla, hiába reménykednek az érkezésében, Godot nem akar megérkezni. Pedig mindent megtesznek, többször is elpróbálják az érkezését, miközben áhítattal beszélnek a jöttéről és arról az állapotról, amikor betoppan és beköltözik az életükbe. A tegnapi csúfos és szégyenteljes produkció óta fészkelte be a koponyámba, megpróbáltam Estragon bőrébe bújni, de a valójában nem is létező Godotra vártam, hanem válaszokra. Melyeket már közel fél éve – még ha elbújtatva is -, de itt is feltettem már néhányszor, de válasz nem érkezett. Ezek a kérdések tegnap este elérték a Csomolungma csúcsát, tudom, ott már nagyon szűkre van mérve a levegő, bár a fotelban ülve nem kellett légzőkészülék után epekednem, de nem tagadom, voltak gondjaim. Kábultan, értetlenül néztem ki a fejemből, az első reakcióm az volt, mily szerencse, hogy inkább az otthoni fotelt választottam és nem a „bérelt” helyemet a lelátón. Ezt aránylag elég hamar elhessegettem, hiszen éreztem én már ennél sokkal rosszabbul is magam, bár ezek a „rosszullétek” az elmúlt években teljesen elmúltak. Gyógyszer sem kellett hozzá, elég volt látni az újra éledő Fradit, a Rebrov-i eredményességet, az egymás után bajnoki címeket, benne a harmadik csillaggal, és a remek nemzetközi szereplést. Ezek kezdtek darabjai hullani az ukrán mester távozása után. Azt már nem firtatom, miért volt szükség a váltásra, megtörtént, történelem, tovább kell lépni. De nem úgy, ahogy tettük. 8-9 hónap távlatából – bár kétségtelenül voltak örömteli eredmények -, olyan kérdés cunami halmozódott fel, mely könnyen elsöpörheti a 2022-s évet. Ezt meg nem elsősorban a Paks elleni 0-3 mondatja velem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....