2021/22

Feljegyzések a fotelból: Megérdemelt szerencse

Egy könyvet lehetne teleírni a derbik világáról. 117 éves közös történelem, kereshetném a párhuzamot a Százéves háborúval, mely „egyidős” a Fradi-Dózsával, két évszázadon átívelően tartott, és bár tényleg voltak olyan időszakok a derbik világában is amikor “háborús” viszonyok uralkodtak a két tábor között, de itt mégis csak sportról, a fociról van szó, ahol a háború csak jelző, hasonlóan a derbihez. Amit ráadásul először a Fradi-MTK meccsekre használtak, hiszen az Újpest a profi korszak beköszöntével vált csak komoly tényezővé. Mi szereztünk több bajnoki aranyérmet, de ők játszották a legtöbb NB I-s meccset köszönhetően annak, hogy minket az MLSZ 2006-ban száműzött a másodosztályba, ahonnan (már nagyrészt saját hibánkból), csak 2009-ben jutottunk fel. Az Újpest is kiesett egyszer az első osztályból (1911), de egy év után vissza is jutottak. 233 bajnoki mérkőzés, melynek a statisztikája már újból nekünk kedvez, benne számtalan örökké felejthetetlen mérkőzéssel, legendás játékosokkal, teltházakkal, volt mikor a “csilláron is ültek”, és voltak kisebb-nagyobb balhék is, de ezek úgy ivódtak be a történelemkönyvekbe, mintha a világ legtermészetesebb dolgai lennének. Idővel mégis kikoptak, maradtak a hangos üzenetek és a „piro”, mely tegnap is beborította a stadiont és a nagy szélnek köszönhetően úgy hullámzott az égen, mintha egy timeless felhővonulást filmeztek volna valamelyik David Attenborough természetfilmben. A derbik világát jól ismerők tudják, hogy az soha nem volt egy előre beikszelt eredmény, a csapatok helyezésétől függetlenül mindig is háromesélyesnek számított. Mely az elmúlt 7 évben kezdett egyhangúvá válni (amit nem nagyon bántunk), hiszen a lilák utoljára mostanság még akkor is babazsúrt szerveztek, ha gólt tudtak lőni. Ettől még mindig lelkesen és szóban legalábbis önbizalommal telve ígérték, hogy most bizony győzni fognak, bár azt a bizonyos tortát készítő cukrász már a lilát is zöldnek mondja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2022.I.30. Újpest – Ferencváros: 0-1

Loncar szerencsés gólja döntött az Újpest–Ferencváros derbin

Győzelmével visszaugrott a tabella élére az első félidőben sokkal jobban játszó, de csak a szünet után betaláló címvédő.
Az Újpest FC 1–0-ra kikapott odahaza a labdarúgó NB I nagy rangadóján a Ferencváros ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Pontatlan nyitány

Rövid, de pörgős volt a téli szünet. December elején nem csak a kezdődő hideg volt a levegőben, de a Leverkusen elleni gyógyírnak számító győzelem után nem gondoltam arra, hogy Peter Stögernek már kifelé áll a szénája…vagy a rúdja…vagy a köldöke – lehet választani a népi mondókák közül. A debreceni kudarc után már nem volt visszaút (egy győzelem esetén sem lett volna), de végül is kapóra jött, mégis csak „kellemesebb” egy vereség után útilaput kötni az edző lábára, úgy legalább nem sérül meg a talpa. A lelke biztosan, bár egy vaskos végkielégítés azt a fájdalmat is tudja csillapítani. A gyors kitessékelést még gyorsabb új edzőt hozott, felülve a nosztalgia vonatra, Rebrov után újra kelet felé kacsingattunk, hátha a kemény kéz és az orosz fegyelem rendet tud tenni, bár én sokkal jobban örülnék egy olyan rendrakásnak, mely a játék minőségén csiszolgatna. Sajna erre volt legkevesebb idő. Ráadásul a covid sem akar elhagyni bennünket, most éppen omikronként álcázva magát söpör végig a világon és bár nem okoz annyi fájdalmat mint az elődök, de arra volt és van ereje, hogy napokra/hetekre ki vonjon játékosokat a felkészülés alól. Az edzőtáborunk is elmaradt, hivatalosan egyetlen felkészülési mérkőzést játszottunk (volt még egy, de az úgy eltűnt a ködbe mint ha szürke szamár lett volna), és még ha ennyi nem lett volna elég, januárban zajlanak az Afrika-kupa küzdelmei, mely most Rejtő Jenőt idézik a Láthatatlan légióval, hárman is szerepelnek, így őket nem csak a felkészülés során nem láttuk, de a tegnap Felcsút elleni és a vasárnapi derbin sem léphetnek pályára zöld-fehérben. Mindezek együtt, plusz az elmúlt évek felcsúti mérkőzései, okoztak egy kis aggódást. Ami a mérleg másik, kiegyenlítő oldalát illeti, ott meg az új edző jól seper refrén, valamint a játékosok bizonyítási vágya szerepelt. Ezek közül melyik lett a nyerő a 2022-s év első bajnoki mérkőzésén? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2022.I.27. Puskás Akadémia – Ferencváros: 1-0

Csercseszov vereséggel debütált, kikapott Felcsúton a Ferencváros

Nem remekelt a bajnok, Besic piros lapot kapott az első félidőben, Joao Nunes fejes gólja döntött.
A Puskás Akadémia hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 4. fordulójából most bepótolt mérkőzésen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2022.I.19. DAC – Ferencváros: 2-0

Csercseszov a DAC ellen debütált a Ferencváros élén – vereséggel

Nem ment a magyar bajnoknak Dunaszerdahelyen, kettő nullára nyertek Joao Janeiro legényei.
A Ferencváros labdarúgócsapata 2–0-ra kikapott Dunaszerdahelyen felkészülési mérkőzésen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2021.XII.18. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0

Uzuni 92. percben szerzett gólja döntött, győzött a Ferencváros

A VAR elvett egy 11-est a Honvédtól. Egy hatalmas védelmi hiba után nyertek a hazaiak.
A Máté Csaba vezette Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 17., idei utolsó fordulójának nyitó mérkőzésén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK