Kővágó Ferenc

Kővágó Ferenc

Egykori csatárunk egyik Nagy Bélához í­rt levelében í­gy emlékezett pályafutásáról:

Kővágó Ferenc

– 1900-ban Budapesten, a Franzstadtban születtem. 1917-ben kerültem be az ifi II. majd az Ifi I-be. 1919-20-ban barátaim invitálására az MTE csapatába igazoltam át. 1921-ben (szerk: 1919 decemberében) visszatértem a Fradiba, s hosszabb ideig a felnőtt második csapatban szerepeltem. Később néhány mérkőzésre betettek az első csapatba is, s ezt emlékezetem szerint gólokkal háláltam meg. A Fradi spanyolországi túráját azonban Klement intéző egyszer kijelentette, hogy ezentúl csak művelt, érettségizett játékosok játszhatnak az FTC-ben. Ennek a kijelentésnek már másnap éreztem a komolyságát. A madridi mérkőzés után kineveztek sérültnek, s bizony nagyon elkeseredtem. Amikor hazajöttünk a túráról, nem is szóltam a vezetőségnek sérelmemről, de az Üllői úti pálya felé sem néztem többet. Igaz, nem is hí­vtak…

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK