Ahogy készülődni szoktunk a húsvéti ünnepekre, a szurkoló is épp olyan alázattal és a hagyományok tiszteletével szokott készülődni csapata bajnoki mérkőzésére. Sokan voltak olyanok, akik fittyet hányva a húsvéti vendégjárásnak, vasárnap a Hungária körút felé vették az irányt és még többen voltak olyanok, akik főleg az idegenbeli mérkőzések alkalmával otthon adták át magukat a szurkolás örömének. A fotelszurkoló már a szombaton az ünnepi sonka felvágásakor azon morfondí­rozott, hogy vajon a vasárnapi ünnepi vacsora időpontját vajon mikorra időzí­tse, hiszen a megszokott fél hetes vacsoraidő éppen ütközött a 200. örökrangadóval. És legyen bármilyen finom is a sonka, a hozzá szerví­rozott főtt tojással és a húsvéti kaláccsal, azért egy száz éves hagyományra visszatekintő rangadó mindennél fontosabb. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Az eddigi fotelszurkolós jegyzeteim í­rásánál akkor voltam gondban, amikor kikaptunk. Olyankor szörnyű egyből a gép elé ülni és valamilyen magyarázatot vagy esetleg bí­rálatot megfogalmazni. Egy győztes mérkőzés után miért kezdem magyarázkodással? Rájöttem, hogy néha nem is olyan könnyű egy sima győzelemről í­rni, főleg úgy, hogy úgy telik el 90 perc, hogy nem kellett feszengenem a fotelban. A sör sem loccsant ki a szőnyegre, a karfa is érintetlen maradt és bár az nem volt veszélyben, hogy esetleg elbóbiskolók, de a szokásos „nyugtató injekciókat” most nem kellett belém döfködni ahhoz, hogy végig tudjam élni a mérkőzést. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →