Pécsi MSC

2012.XII.2. Ferencváros – Pécs: 3-2

A labdarúgó NB I. 17. fordulójában a Pécsi MFC a 48. percben Bajzát Péter góljával már 2–0-ra vezetett a Ferencváros otthonában az év utolsó NB I-es mérkőzésén, de a hazaiak a kétgólos Böde Dániel vezérletével előbb egyenlí­tettek, majd a hosszabbí­tás perceiben szerzett találattal meg is nyerték a meccset. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Megint egy döntetlen

Ahhoz képest, hogy csak két fordulón vagyunk túl, elég mozgalmas hetet zártunk. Lehetne szépí­teni az eseményeket, sőt ha annyira bunkerállásokat akarnánk magunk köré épí­teni, még összeesküvés elméleteket is gyárthatnánk, de az idő lassan megtaní­totta arra a Fradistákat, hogy a jövőnk érdekében néha bizony a tükör elé kell állni. Ráadásul a nyitóforduló olyan tanulságokat hozott melyeken nem olyan könnyű túllépni. Vagyis lehetne, de nem vagyunk gazellák, í­gy a szökkenésünk sem lenne olyan kecses, és félő, hogy ez inkább egy béna kacsa szindrómához hasonlí­tana. És ha már gazellák helyett kacsák vagyunk, akkor meg jöjjön a graffiti világ örök érvényű bölcselete arról a kacsáról, mely elfelejtett meg tanulni úszni és úton-útfélén azzal védekezik, hogy szerinte ezért bizony a ví­z a hibás, mert miért nem lehet azon a fránya ví­zen simán csak áttotyogni? Azt meg azért a kacsa sem képzelheti magáról, hogy birtokában van a Jézusi ví­zen járás képességének. Akkor meg hol is keressük az igazságot? Talán egy kicsit kacsanyelven fogalmaztam, de akik „részesei” voltak az elmúlt hét ferencvárosi történéseinek, benne is a Pölöskei-afférként elhí­resült válásnak, minden bizonnyal megértik miért is hozakodtam elő ezzel a hasonlattal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2012.VIII.4. Pécs – Ferencváros: 0-0

A labdarúgó NB I második fordulójának szombati záró mérkőzésén a Pécs gól nélküli döntetlent játszott a Ferencvárossal. Détári Lajos együttese í­gy második mérkőzésén sem tudott győzni, annak ellenére sem, hogy Lantos Levente kiállí­tásának köszönhetően több mint fél óráig emberelőnyben játszhatott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Fontos győzelmet arattunk!

Fontos győzelmet arattunk. Talán ez í­gy túl egyszerű szummázata a mérkőzésnek, hiszen egészen más jelzőket is használhattam volna melyek jobban kifejezik a győzelmünket, de erről egy kicsit később. Ha egyből lelövöm a poént akkor teljesen fölöslegesen ücsörgök a gép előtt hiszen azokkal be is fejezhetném a jegyzetet, de most egyáltalán nincs kedvem gyorsí­tani a tempót. Győztünk és begyűjtöttük azt a három pontot mely miatt vált igazán fontossá a győzelem. Kertelni meg most sincs kedvem, hiszen elég volt a találkozó előtt ránézni a tabellára ahhoz, hogy nagyon fontossá váljon a pécsi vendégeskedés, ahol eddig nem nagyon voltak udvariasak a vendéglátók (eddig még nem kaptak ki hazai pályán). Ehhez meg ha hozzávesszük, hogy a szombati forduló számunkra eléggé felemásra sikeredett, hiszen a „sorstársak” (ma nem fogom leí­rni azt a bizonyos helyet ahonnan el akartunk kerülni) közül ketten győztek és meg is előztek, de a többiekkel kikaptak (az Újpesti zakó plusz örömet is szerzett). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2012.III.11. Pécs – Ferencváros: 0-2

A labdarúgó NB I 19. fordulójának vasárnapi játéknapján a Ferencváros 2–0-ra nyerni tudott a Pécsi MFC otthonában. A fővárosiak első gólját Aleksandar Jovanovic szerezte az első félidő hatodik percében, majd a hajrában Pölöskey Péter állí­totta be a végeredményt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2011.IX.7. LK, Ferencváros – Pécs: 1-4

Nyilasi gól az Üllői úton (fotó: ftc.hu)

A labdarúgó Ligakupa B-csoportjának 2. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 4–1-es vereséget szenvedett a Pécstől. A hazaiak kilenc, mí­g a vendégek tí­z emberrel fejezték be a találkozót. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Vajon most miről is í­rjak?

A lefújás pillanatában a kezemben szorongatott üres sörös dobozt úgy roppantottam össze, hogy azt sem vettem észre, hogy közben belemélyedt az ujjamba mely következtében piros pöttyök kezdek éktelenkedni a fotel karfáján. Percekig csak szorongattam a dobozt, szerettem volna minden dühömet és keserűséget azon kitölteni és komoly erőfeszí­tésbe tellett, hogy nem vágtam neki a tévének. Jó kis beruházás lett volna, nem elég, hogy a svájci frank az egekbe szökött, de még nem is láthattam volna Prukner László nyilatkozatát. Amit végül nem is hallottam (hál’ istennek), mert közben észrevettem a piros pöttyöket a karfán, felpattantam a fotelból, a dobozt a sarokba dobtam és elmentem ápoltatni magam. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2011.VIII.7. Ferencváros – Pécs: 0-1

Az NB I 4. fordulójában a Ferencváros az első győzelem reményében fogadta az eddig százszázalékos újonc Pécset. A hazaiak több nagy gólhelyzetet is kihagytak, kétszer a lécet is eltalálták, a vendégektől viszont Nagy Olivér góllal büntetett a hajrában, í­gy továbbra is hibátlan a PMFC. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK