Feljegyzések a fotelból – Fontos győzelmet arattunk!

Fontos győzelmet arattunk. Talán ez í­gy túl egyszerű szummázata a mérkőzésnek, hiszen egészen más jelzőket is használhattam volna melyek jobban kifejezik a győzelmünket, de erről egy kicsit később. Ha egyből lelövöm a poént akkor teljesen fölöslegesen ücsörgök a gép előtt hiszen azokkal be is fejezhetném a jegyzetet, de most egyáltalán nincs kedvem gyorsí­tani a tempót. Győztünk és begyűjtöttük azt a három pontot mely miatt vált igazán fontossá a győzelem. Kertelni meg most sincs kedvem, hiszen elég volt a találkozó előtt ránézni a tabellára ahhoz, hogy nagyon fontossá váljon a pécsi vendégeskedés, ahol eddig nem nagyon voltak udvariasak a vendéglátók (eddig még nem kaptak ki hazai pályán). Ehhez meg ha hozzávesszük, hogy a szombati forduló számunkra eléggé felemásra sikeredett, hiszen a „sorstársak” (ma nem fogom leí­rni azt a bizonyos helyet ahonnan el akartunk kerülni) közül ketten győztek és meg is előztek, de a többiekkel kikaptak (az Újpesti zakó plusz örömet is szerzett).

Ilyen előzmények után talán aggódnom kellett volna, de reggel legfeljebb a rosszabbra forduló időjárás okozott fejfájást (azok a fránya frontok). Az előttünk álló mérkőzéssel már tegnap úgy voltam, hogy nyerni fogunk, mert muszáj, mert igenis jobbak vagyunk még akkor is, ha ezt a tabella nem is igazolja vissza. Talán egy kicsit akkor aggódtam, mikor kiderült, hogy Hakola és Otten (Juniort eleve tudtuk a sárgák miatt) nem játszhat, de ezt egyből ellentételezte az, hogy Józsi, Jovanovics és Abdi igen. És ha ők a pályán vannak, akkor egészen más játékot tudunk játszani, akkor nem kell kapkodni, nem kell céltalanul előre vagdosni a labdát, mert van aki középen összegyűjti és megjátssza. A kérdés inkább az volt, hogy Döme milyen összetételt talál ki az előbbi játékosoknak, hogy továbbra is felvállalja a klasszikus támadójátékot, vagy biztonságos védekezésből indulva gyors kontratámadásokkal próbál eljutni a kapuig, bár eddig sajnos Somalia robbanékonyságát nem nagyon tudtuk kamatoztatni.

Pestiesen szólva Döme nem sokat „cicázott” és támadásra programozta a taktikát (az első félidőben mindenféleképpen), mely annyira meglepte a pécsieket, hogy azok az egész mérkőzésen elfelejtettek kapura lőni. Úgy is indult a mérkőzés, hogy már az elején tudatosí­tottuk a hazaiakkal, hogy fölösleges erőlködniük. Józsi remekül irányí­tott, Jovanovics úgy száguldozott a jobb szélen mint egy „tűzről pattant menyecske”, Abdi és Somalia jól tartotta meg a labdát, hátul meg Klein vezetésével játszi könnyedséggel hatástalaní­totta a vérszegény pécsi próbálkozásokat. Jovanovics kapásgólja (bizony elég régen láttunk már ilyen parádés találatot) meg is adta az alaphangot. Villámgyors bal oldali támadás után Sváb Dani beadását ballal úgy vágta egyből a hálóba, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga (persze van olyan hely ahol ez tényleg természetes).

Néhány perc múlva a bosnyák szélső ismételhetett volna, de célt tévesztett, í­gy a hazaiaknak még reménykedhettek abban, hogy talán találnak egy gólt. De most nem találtak, mert esélyük sem volt rá. Ha jól emlékszem egyetlen egyszer sem sikerült eltalálni a kapunkat í­gy Jovának sem kellett izgulnia, hogy a sérült orra veszélybe kerül. A találkozó előtt még eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy a bajban van valami „jó is”, hiszen ha Jova valami sátáni maszkot húz fel, biztos ijesztőnek fog hatni a hazai csatárok előtt. Elképzeltem ahogy Freddy Kruegerként ijesztgeti az arra járókat, igaz Leventének keze nem kampókéz, hanem labdabiztos kéz, mely biztonságot ad a hátvédeknek, és reménytelenséget az ellenfél csatárainak.

A második félidő már békés játszadozással telt. Nem játszottunk úgy mint az elsőben, de igazán nem is voltunk kényszerí­tve semmilyen erőfeszí­tésre. A boldog végkifejlet eléréséhez a lefújás előtt Pölöskey még „kanalazott” egy gólt, mely arra azért jó volt, hogy a zöld-fehér tábor végleg a mennybe menjen, a hazaiaknak meg arra, hogy elgondolkozzanak azon, vajon ilyen játékkal hogyan is kerültek a tabella első harmadába. Mondhatnánk azt, hogy rossz napot fogtak ki, vagy a Fradi nem engedte kibontakozni (ebben azért van igazság), de ez legyen az ő gondjuk, a miénk meg az öröm.

Magabiztosan és simán győztünk mely nagyon fontos volt ahhoz, hogy végleg megnyugodjunk, bár igazán soha nem hittem, hogy ennek a csapatnak lehetnek olyan gondjai, amiről ma egy szót sem akarok ejteni. Ettől még persze nincs itt a kánaán, és nem lesz könnyű feladat feljebb kúszni a tabellán, de ha továbbra is ilyen céltudatosan gyűjtjük be a három pontokat akkor ismerve a magyar bajnokság rapszódiáját, bármi előfordulhat.

Ehhez meg kellett ez a győzelem. Mely fontos volt. Nagyon fontos.

– lalolib –

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Fontos győzelmet arattunk! bejegyzéshez

  • Nekem spec hasznosabbnak tűnt Sváb játéka Juniornál, mert Junior ugyan látványosabban tör előre, de aztán akkora szarvashibákat vét, hogy az pontokba kerül olykor.
    Szerintem a védelem most nagyon össze volt rakva, a pécsiek egyszerűen nem tudtak még helyzetbe sem kerülni.
    A góllövés még mindig nagyon esedékes, de mintha most több helyzet alakult volna ki.
    Hajrá Fradi!

  • Nekem is feltűnt amit Józsiról mondott Várhidi Péter, miszerint az ellenfelek nem tudják, hogyan kell ellene játszani. Bár Józsi játéka elég egyszerűnek tűnik (általában a felezővonalat használja „útmutatónak”), de mindig ott van, mindig meg lehet játszani és ami a lényeg, utána még jó helyre is tudja passzolni a labdát.
    Ehhez persze kellett Abdi és Jovanovics aki mindig mutatta is magát. Az lenne hab a tortán, ha előtte még játszana egy „fiatal Lisztes” aki lendületből el is tudna indulni a megkapott labdával.

  • Tartom azt, amit az előző héten í­rtam: minden csapat úgy játszik, ahogyan hagyják. Hát mi nem hagytuk a Pécset játszani. Józsi visszatérése igaz, nagyon sokat jelentett, mert – mint a Harmadik Félidőben is mondták – egyelőre senki sem tudja, hogyan kellene ellene játszani.
    Attól, hogy Döme újra támadó taktikát (és felállást) dolgozott ki, nem a focitörténész feje fájdult meg, hanem az ellenfél edzőié, akik egyelőre (és remélhetőleg még okáig) nem tudnak ellene mit kezdeni.
    Még csak az út kezdetén vagyunk, de ez jónak és biztatónak í­gérkezik.

  • Én nem akarom Sváb Danit istení­teni, de szerintem megjátssza azt amit Junior és akkor inkább nézek egy FRADI nevelésű fiatalt mint egy igen gyenge külföldit! Jah és Sváb ezzel a mai gólpasszával pont egyel adott több gólpasszt mint Junior egész szezonba ( pedig mindig rohangál előre).

  • A múltkor többen kifogásoltuk az összeállí­tást, úgy látszik, van aki olvassa az í­rásainkat. Grúz beállí­tásával és Otten kihagyásával (sérülés?) biztosabb lett a védelem. Sajnos Sváb semmivel nem jobb, mint Junior. Harcos, de rengeteg labdát elad. Józsit, Jovanovicsot, Abdit hiányoltuk, igazunk volt, sokat tettek hozzá a győzelemhez. Az öröm közepette sem szabad elhallgatni, hogy érthetetlen volt a sok helyzetkihagyás (Jovanovics, Lisztes), mert rossz arra gondolni, hogy mi lett volna, ha 1:0 után a Pécs véletlenül talál egy gólt… Szerencsére ez nem következett be, de több góllal kellett volna győznünk!

  • Pontosan í­gy van. Józsi Gyuri a legfontosabb láncszeme ennek a csapatnak. Egyből voltak felépí­tett akciók. Jovanovics játéka meglepett, most játszotta a legjobb meccsét. Döme jól épí­ti fel a csapatot. Miatta is szurkoltam a győzelemért, mert megérdemli, hogy még évekig irányí­tsa a Fradit. Mást úgy sem tudok elképzelni helyette.
    Jövő héten leverjük a Honvédot és megnyukszik mindenki végre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK