Titkos Pál
Titkos (Titschka) Pál (1908. január 8., Kelenvölgy – 1988. október 8., Budapest), a Budai „33″, majd a Hungária FC (1929-40: 231 bajnoki / 95 gól; két bajnok-, és egy kupagyőztes csapat tagja; az év játékosa: 1936/37) balszélsője, 1929 és 1938 között 48 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 13 gólt szerzett. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja.
Titkos minden idők egyik legkiválóbb magyar balszélsője. Többnyire alacsony vetélytársaival szemben már jó fizikai felépítésével, erőteljes alakjával feltűnt. Pompás fizikuma nagy gyorsasággal, lendülettel párosult. A labdát mindkét lábbal kitűnően kezelte. Gyakran ellenállhatatlanul futott el a szélen és nagyszerűen adott be. Ha tehette, határozottan tört kapura és igen veszélyesen, nagy erővel lőtt. A jó formában levő labdarúgó szélvészgyors elfutásai látványosságnak számítottak. Egy-két csellel becsapta védőjét, azután feltartóztathatatlanul robogott a labdával. Ha nem volt belül védőjátékos, egyenesen a kapu felé tartott. Ilyenkor futtából óriási erejű lövést zúdított kapura. Ha a helyzet úgy kívánta, a vonal mellett futott el és pontosan ívelt vagy lőtt beadással teremtett gólszerzési lehetőséget társai számára. A védőkkel bátran felvette a harcot. Nemigen lehetett elnyomni. Sokat mozgott, gyakran vezetett helycserés támadásokat. Annak idején kontinensünk legjobb balszélsői közé számított. Jobbszélen is válogatott klasszisnak bizonyult. A magyar csapatban 4 alkalommal ezen a helyen szerepelt. Legemlékezetesebb játékát 1930. szeptember 21-én, az Ausztria elleni mérkőzésen (3:2) nyújtotta. A későbbiekben eredményes edzői tevékenységet folytatott.
(Antal Zoltán és Hoffer József írásainak valamint az MTK kiadványainak és a magyarfutball.hu felhasználásával)
Kedves Gabriella,
Remélem soraim elérik Önt.
Tábori József vagyok, őskelenvölgyi. Pali bácsit, Icanénit személyesen ismertem. Szívesen találkoznék Önnel.
Üdvözlettel
Tj
Sok szakértő szerint minden idők legjobb magyar játékosai közé tartozott … ezt nem tudom, de VB-döntőben gólt rúgott, tehát egyetlen magyar futballista se merje addig kritizálni vagy érdemeit kisebbíteni, amíg ugyanezt nem teszi meg … fejből írom, nem nézek utána: ha jól tudom, Titkos, Sárosi, Puskás és Czibor az a 4 magyar futballista, aki VB-döntőben gólt rúgott … ennek megfelelő tisztelettel kell megemelnünk a kalapunkat Pali bácsi előtt is … kár, hogy nem nálunk játszott … bár fogalmam sincs, hogy és hova fért volna be … akkoriban Nálunk volt egy Kohut – Kemény – Gyetvai „vonulat” — kit kellett volna kihagyni? Ők is világklasszisok voltak!
a másik baráttal voltak edzők Görögországban.Pali bácsi a Panathinaikosznál apus pedig az Iraklisznál.Mind kettőjüket nagyon szerették és tisztelték.( bár a feleségek jöttek volna ki egymással 🙂 ) Egy belvárosi nagyméretű több szobás lakásban laktak,de csak egy konyhája volt,és ez bizony sok esetben nagy baj 🙂
Kedves Gabriella Asszony, ezekről írjon többet, ha kérhetem! Nem a pletykákra vagyok kíváncsi, de ez mind „TÖRTÉNELEM” … MÁS nem fogja elmondani, megírni, mint amit csak ÖN látott, hallott … BÚÉK!